Megérkezett a Foals dupla albumának második fele, amely minden eddiginél sötétebb és táncolhatóbb
A tavaszi Everything Not Saved Will Be Lost első része után végre meghallgathatjuk a brit Foals dupla lemezének folytatását, amely első blikkre egy hatalmas poszt-apokaliptikus bulira emlékeztet, de persze később előjönnek belőle a finomságok, valamint a két album dalainak párbeszéde is világosabbá válik. A frontember, Yannis Philippakis részletesen mesélt a projektről, a rock halandóságáról vagy halhatatlanságáról és persze a korról, amelyben élünk, és ami olyannyira jelen van mindkét album dalaiban.
Nagy utat tett meg 2005-ös alakulása óta az oxfordi Foals. A kezdetben főként dance-es punkban és matekos ritmusokban utazó, valamint rövidebb, slágeresebb dalokban gondolkodó banda ma már inkább (részben) nagy ívű arénarockkal hódít, bár a táncolhatóság ugyanúgy jelen van az Everything Not Saved Will Be Lost második részének tételeiben is, annak ellenére, hogy egy sokkal komolyabb és érettebb alkotás.
A frontember, Yannis Philippakis így emlékszik vissza a dupla album és az egész zenei koncepció megszületésére:
[…] Már a kezdetektől az villanyozott fel igazán, hogy egy olyan albumot készítsünk, amely zeneileg vidám, energikus, sőt, időnként euforikus, és aztán ezt társítsuk egy jóval sötétebb szövegi koncepcióval. Nagyon vonzott ez a fajta kontraszt. […] Első hallásra úgy tűnik, mintha csak szimplán élvezetes, fizikai örömet is okozó apró zenei művek lennének. De ha az ember beleássa magát a szövegekbe, egy teljesen más világot talál ott, ami sokkal sötétebb, mint ami a szemünk előtt van.
A lemez tekintetében a második rész alapvető üzenete az újjáépítés, és megpróbálni értelmet találni abban a romos világban, amit az első rész vége leír. Nagyon is narratív módon gondolkodtam erről az albumról, és szerintem mindenki látni fogja majd az utat, ami az első albumon keresztül vezet át a másodikba. Egy bizonyos értelemben az első rész sokkal szemlélődőbb, és megpróbálja felvázolni a tájat – egy olyan tájat, amely az én érzésem szerint nagyon is mai. Szerettem volna reflektálni az aktuális hírekre, főleg arra, ami Nagy-Britanniában történik, és az ezekkel kapcsolatos saját belső szorongásaimra.
Bár az újkori Foals-tól sosem állt igazán távol a súly, az Everything Not Saved Will Be Lost második részének zenei anyaga igencsak rockosra sikerült több helyen, pedig a műfajt sokan igyekeztek és igyekeznek temetni, de, ahogy Philippakis is mondja, ez mindig is így volt:
Mikor a rock él és virul, az emberek akkor is ugyanúgy azt kérdezik, vajon halott-e a műfaj, és amikor nincs olyan jó állapotban, akkor is. Egyszer fent, egyszer lent. Ha Nagy-Britanniát nézem, azt hiszem, rengeteg izgalmas gitárzenekar működik most az Egyesült Királyságban, akik egyre nagyobb politikai töltettel rendelkeznek, és egyre többen ismerik el őket, ami király. Szerintem nagyon jó a színtér most. Ránk viszont nincs olyan nagy hatással ez az egész. Nekünk megvan a saját magunk kis világa.
Hogy az egyenként negyvenperces, kétrészes albummonstrum után mit tartogat a jövő a Foals számára, az talán még rejtély, de az egyre rövidebbre nyúló nappaloknak kétség kívül remek soundtracket nyújtanak ezek a sötéten édes, vidáman apokaliptikus dalok, amelyek most már az első részben megismert testvéreikkel együtt élvezhetők akár egyetlen, másfél órás tripként is.
A banda friss lemezét alább lehet meghallgatni teljes egészében:
Köszönjük, CoS!
