Magával ragad és nem ereszt – új The Pontiac dal- és videóklip

Avatar photo
2023.06.5., 1:59

Hamarosan harmadik nagylemezével örvendezteti meg rajongóit a blues-rockot a hazai alter keserédességével ötvöző The Pontiac zenekar. Beharangozóként a zenekar újabb videóklippel készült, amit az Ablakomból című dalukhoz forgattak.

Fotó: Andrási Ingrid

A 2021 októberében publikált Jöhet velünk bárki után máris érkezik a következő The Pontiac album. Az elmúlt időszakban részt vettek a Yettel Stage kezdeményezésben a Margaret Island mentoráltjaként, előzenekarként elkísérték a Blahalouisiana-t őszi turnéjára és velük osztotta meg a Budapest Park színpadát az aurevoir. az idei szezon nyitó buliján.

Az zenekar elmondása szerint az Ablakomból című dal sorsa különösen alakult. Az intrót Kiss Peti gitáros kezdeményezte, majd az alap akkordkört szintén ő mutatta a többieknek még a műhelymunka során. Sokáig csak körbe-körbe játszották, a refrén énekdallama elkezdett kialakulni, de összességében nem tudták mi lesz belőle… azt viszont pontosan érezték, hogy nem szabad elengedniük az ötletet.

Nagy Barni frontember elmondása szerint az Ablakomból szó szerint az utolsó pillanatban állt össze. A zenei részekkel épp akkorra lettek meg, amikor el kellett kezdeniük a felvételét a stúdióban, a szövege még feléneklés közben is formálódott. A körülményektől függetlenül a végeredmény a banda kedvencévé vált, azóta is az egyik legerősebb szerzeménynek tartják az új anyagról.

A legizgalmasabb az egészben, hogy az Ablakomból első sora már hosszú ideje bujkált Barni jegyzetei között arra várva, hogy felhasználják. A gondolat – amely köré egyébként az egész albumot építette – szövegírás során újra szembejött vele, ő pedig egy az egyben beemelte a dalba. Az énekes azt is megsúgta, hogy ezt a részletet választották lemezcímnek.

Artwork: Balázs Soma

A The Pontiac közösségi média felületein és single borítóin mostanában visszatérő elem a természet és az erdő ábrázolása. Ez hatványozottan igaz az Ablakomból videójára is, ami egyébként egy image klip: az egysnittes filmben történik egy kisebb szerepcsere: a fókuszt a környezetre helyezték, a zenészek szereplők helyett inkább csak „tereptárgyak”.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar lemezbemutató koncertjének az A38 Hajó tetőterasza ad otthont június 29-én.

Facebook event ›

The Pontiac Facebook | Instagram

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás