Palágyi Ildikó, azaz művésznevén Indigó bemutatkozó, Salt című lemeze az art-pop, a progresszív jazz és az elektronika találkozásából született. Műfaji sokszínűségét az érzelmes dallamok, a személyes szövegek és a pillanatot megragadó improvizáció egységesíti. Az énekes-dalszerző egyedi, érzékeny megszólalását három fiatal hangszeres művész – Gyémánt Bálint (gitár), Bartók Vince (basszusgitár) és Szabó Dániel Ferenc (dob) – sokoldalú, lendületes játéka teszi teljessé. A végeredmény most először nálunk hallható, élőben pedig március 3-án az A38 kiállítóterében mutatják be az anyagot!
Palágyi Ildikó 2015-ben kezdett el saját gyermekkori becenevét, az Indigót használva alkotni, egy évvel később pedig már meghívást kapott a MüPa Jazz Showcase Fesztiváljára. Most pedig elérkezett egy igencsak nagy mérföldkőhöz, és megjelent első, Salt című lemeze, amelynek készítéséről a következőképp nyilatkozott:
„Nálam az esetek túlnyomó részében a szöveg születik meg először, majd ehhez párosítok egy énekdallamot, ritkábban a kettő együtt érkezik. Ez a dalszerzés ösztönösebb szakasza, majd leülök a zongorához, hogy formába öntsem a vázlatot, kiegészítem harmóniákkal, szólamokkal, és egy első verziós szerkezetet rendelek hozzá. Később a dal a zenekari próbára kerül, ahol már együtt dolgozunk azon, hogyan tud a legkerekebben megszólalni. Nagy ajándék, hogy mindenki sokat hoz a saját zenei világából, ez még izgalmasabbá teszi a folyamatot, és színesebb végeredményt ad.”
A Salt című lemezen Indigó kilenc szerzeménye kapott helyett. Az egyedi zenei utakat jól mutatja az Ávéd János szaxofonművész közreműködésével készült Milk Teeth című szám, ami az ének és a szaxofon izgalmas zenei párbeszédére épül. A Northern Song pedig egy énekhangra íródott többszólamú kompozíció, amelyet Indigó a március 3-i koncerten is looper segítségével fog előadni, játszva az elektronikus effektek adta lehetőségekkel.
A felvidéki születésű énekesnő klasszikus énektanulmányai elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-ének szakán diplomázott, jelenleg a mesterképzés végzős hallgatója. 2016 óta az ELTE-BGGYK zeneterapeuta képzésének óraadó tanára, ahol Ének pedagógia és improvizáció tárgyat oktat. Zenei képzésével párhuzamosan az ELTE-n gyógypedagógia szakon, azon belül logopédia és pszichopedagógia szakirányokon tanul többek között azért, hogy a logopédiával még komplexebb tudást kapjon az emberi hangot illetően.
„A logopédia szakon szerzett tudás és látásmód a saját gyakorlásomban és az énektanítás során is nagy segítség, egy-egy technikai akadálynál segít összefüggésekben gondolkodni, és eszközöket is ad a kezembe. Másrészt maga a gyógypedagógia nagyon sokat jelent nekem, szerintem meghatározza a tanítási stílusomat, de ezen túlmenően a világlátásomat is. Mivel zenészként – és talán énekesként még inkább, hiszen a saját hangunkat használjuk, a testünk a hangszerünk – a személyiségünkkel dolgozunk, ez mind fontos, hogy kik vagyunk, és mit gondolunk a világról. Ez masszívan benne van az alkotói folyamatban és a színpadi munkában egyaránt.”
Íme tehát a roppant személyes hangvételű és nagyon kellemes hangzású Salt, amit Indigó március 3-án mutat be, előzenekar pedig a Shaibo.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.