Klippremier: MØ – „Don’t Wanna Dance”

Avatar photo
2014.01.27., 19:15

A feltörekvő dán electropop üdvöskét már jószívvel ajánlottuk a New kids on the block-összeállításunk reménységei között; a hamarosan debütáló stúdióalbumát is bemutató Karen Marie Ørsted, azaz pedig igazán jó úton halad efelé. Az már egészen biztos, hogy a Bikini Daze EP után február 24-én érkezik a No Mythologies to Follow nagylemez, az újabb mézesmadzag pedig itt lóg már a szánkban.

Az örömködő és egészen ügyesen táncra penderítő Don’t Wanna Dance dalhoz megérkezett egy igazi trashy klip is, amit annak ellenére, hogy egy szemétdombon és lepukkant autóbontóban forgattak, egyáltalán nem érdemes kukázni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A skandináv popzene legfrissebb és legüdébb jelensége mindössze huszonnégy éves, akit a legtöbben talán Avicii idei klubhimnuszából, a Dear Boyból ismernek, de dolgozott már együtt a Major Lazeres Diplóval is, finom soulból, döngölős R&B-ből és vad elektropunkból építi nagyszerű popdalait. A fantasztikus hangú dalszerző-énekesnő első lemezének megjelenésével egyidőben lemezbemutató turnéra is indul, ennek egyik állomásaként ellátogat Budapestre is.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás