Avatar photo
2020.03.6., 19:04

„Kitoltuk a határainkat mind szövegileg, mind a zeneszerzés terén”- DeWolff-interjú

A DeWolff európai turnéja keretén belül hamarosan hazánkba is elhozza az érzékiséggel és pszichedelikus gitárszólókkal dúsított blues-rock élményt, a Szigeten adott koncert emlékére pedig ismét az Ivan & the Parazol társaságában hevíti fel a pesti éjszakát. A holland formáció karrierjét újradefiniáló Tascam Tapes című lemez, illetve a közelgő alkalom apropóján az együttes dobosa, Luka van de Poel mesélt nekünk az újszerű hangzás születéséről, a kezdeti évek viszontagságairól és a legerősebb motivációkról.

 For the English version of this article, please scroll down!

Nemrég hallgattam meg a januárban kijött Tascam Tapes felvételeit, és őszintén szólva, még annál is szofisztikáltabb élményt nyújtott, mint amire számítottam. Mintha mindenfajta kontroll alól felszabadulva, határok nélkül alkottátok volna meg a nagylemez melódiáit. Ennek a zenei felszabadulásnak szerintetek van bármi köze ahhoz, hogy fizikailag is kiléptetek a stúdió keretei közül, és az úton rögzítettétek az anyagokat?

Abszolút. Az olyan szokatlan helyeken, mint a turnébuszunkban, a kulisszák mögött, hotelszobákban és kamionparkolókban, egyértelműen megvolt a szabadságérzet ahhoz, hogy teljes mértékben azt csináljuk, amit a szívünk diktál, habár meglehetősen limitált eszköztár állt a rendelkezésünkre.

Kitoltuk a határainkat, mind szövegileg, mind a zeneszerzés terén. Nem kötött minket szoros napirend vagy ütemterv, valójában nem is igazán számítottunk rá, hogy ténylegesen ezekből az anyagokból fog összeállni az új album.

Egyszerűen csak bolondoztunk és kísérleteztünk, a kész dalok pedig hirtelenjében ott termettek előttünk. A hangzás egyedülálló volt, köszönhetően a dobgép ritmikájának, a szintetizátornak és a kazettás hangfelvételeknek.

 
 

Ahogyan az album címe is reflektál erre, a dalok egy ’80-as évekből származó Tascam Porta Two ministúdióval lettek rögzítve, noha a lemez hangzása inkább modernként definiálható. Hogyan alkottatok meg egy ilyen naprakész hangzásvilágot a vintage technológia vívmányaival?

Úgy gondolom, hogy a „mainstream” zenéhez képest még így is eléggé lo-fi és analóg maradt a hangzásunk, bár igyekeztünk kissé előtérbe hozni a modernséget az utómunkálatok során.

Az Unknown Mortal Orchestra hatalmas inspirációul szolgált a lemez munkálataihoz. Az ő felvételeik lo-fi hangzásúak, ugyanakkor eléggé kortársak is. Az új koronggal pontosan ez volt a mi célunk is.

A DeWolff vizuális megjelenése és kiforrott hangzása között mindig is hatalmas összhang uralkodott. Stílus tekintetében kik azok a művészek, akik hatással vannak a zene mögött rejlő képi világra?

Egy izgalmas kaliforniai művészt, Realfunwow-t kértük fel a Tascam Tapes művészeti koncepciójának megtervezésére, aki egy csodálatos színpadi dizájnt is készített a koncertjeinkhez. Kitaláltuk, hogy ehhez a látványhoz szuperül menne néhány fehér öltöny, amit saját készítésű applikációkkal dekorálunk a ’60-as évek „Nudie suit stílusában. Gram Parsons az egyik olyan hősünk, aki szerette ezeket az öltönyöket hordani. Trapéznadrágok, western ingek és csizmák: a ’60-as, ’70-es éveknek ezen oldala mindig is közel állt hozzánk. Gyakorlatilag ezeket hordjuk kamaszkorunk óta!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egy meglehetősen intenzív évtizeden vagytok túl, beleértve mind a hét albumot és a számos világ körüli turnét. Most, hogy ez lezárult, igazából nemhogy megállni nem akartok, de nagyobb lendülettel vágtok neki az évnek, mint valaha. Talán nem volt mindig olyan könnyű egységben tartani a bandát, mint ahogyan tűnik, de mégis, milyen titok rejlik egy ilyen rendkívül dinamikus karrier mögött? Mi a legfontosabb dolog, amely még a legnehezebb időkben is összehangol benneteket?

Ez a dolog valószínűleg (és ez most lehet, hogy nagyon szentimentálisan fog hangzani) a zene iránti szeretet. Mind igaz zenészek vagyunk, a zenét minden egyes nap hallgatjuk, készítjük vagy felfedezzük. Semmiképpen sem a pénz, mert az biztos, hogy abból nem látunk sokat! (nevet) Ez csakis az öröm, amit a zene nyújt számunkra, és az öröm, amit ezen keresztül mi adunk a közönségünknek és a rajongóinknak.

2008-ban, hihetetlenül fiatalon kaptátok meg az első lemezszerződéseteket, kevéssel a banda alapítása után. Így, 13 év tapasztalattal a zeneiparban, akad olyan tanács, amit a tizenéves önmagatoknak adnátok?

Azt hiszem, semmit sem csinálhattunk volna jobban. Csakis a zene járt az eszünkben, illetve az, hogy közben jól érezzük magunkat. Egyáltalán nem érdekelt minket a szakma üzleti oldala, amivel igazából nem is kell foglalkoznod 12, 13, vagy 14 éves zenészként. A legfontosabb szerepet mindig is a zene töltötte be. Habár, részben a korábbi menedzserünket okoljuk azért, mert hasznot húzott a fiatalságunkból és a naivitásunkból.

Csak később tűnt fel, hogy mennyire nem voltak rendben a dolgok akkoriban, de ahogy idősebbek lettünk, átvettük az irányítást, és megváltoztattuk a dolgokat. Ma már nagyon szerencsések vagyunk, hogy egy elkötelezett és őszinte csapatot tudhatunk magunk körül.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Felteszem, hogy többé-kevésbé ti magatok is követitek a zeneipar legfrissebb történéseit. Szerintetek van jelenleg olyan fiatal formáció, amely több rivaldafényt érdemelne, mint amennyit a 21. századi showbiznisz nyújt?

A Dawn Brothers egyértelműen azon bandák egyike, amely több figyelmet érdemelne. Nagyon jó barátaink, és valószínűleg a legjobb zenészek és dalszerzők, akikkel valaha közelebbi kapcsolatot ápoltunk. Az albumaik és az élő koncertjeik is fantasztikusak, viszont manapság elég nehéz megmaradniuk a felszínen. Le kéne őket csekkolnod, és mondjuk meghívnod őket Magyarországra. Mellesleg a dobosuk félig magyar!

Ahogyan énekes-gitárosotok, Pablo van de Poel a Szigeten megemlítette, eltöltöttetek néhány napot Budapesten a koncert előtt, és megtanultatok pár klasszikus magyar kifejezést is. Sikerült felfedeznetek az éjszakai élet lokális tradícióit? Milyen emlékeitek maradtak a városról?

Budapest egyszerűen gyönyörű! Rengeteg időnk folt felfedezni a várost, elmenni lemezboltokba, vásárolni néhány vintage helyen, körülnézni. Nem vagyok benne egészen biztos, hogy végül is sikerült-e megtapasztalnunk a helyi éjszakai tradíciókat, de a követező alkalommal mindenképpen rajta leszünk az ügyön.

Jelenleg Európa-szerte turnéztok az új lemezzel, egészen májusig. Ezt a zsúfolt periódust követően azért vannak még terveitek a nyári fesztiválszezont illetően?

Igen. Európa-szerte rengeteg zseniális fesztiválnak nézünk elébe. Májusban még az Egyesült Királyságban is tervezünk egy turnét. A program lassan, de biztosan megtelik a legkirályabb fesztiválkoncertekkel.

 
 

A DeWolff tehát március 11-én, az Ivan & The Parazol vendégeként lép fel Budapesten, az UP Újpesti Rendezvénytér színpadán. Facebook-esemény itt!


I’ve recently listened to Tascam Tapes and honestly, it was even more moving and sophisticated than I expected. It seemed like you’ve pushed some boundaries further, like there was no control. Does this musical liberation have anything to do with leaving the studio and recording on the road? 

Yes, leaving the studio and recording in odd places like in our driving tour van, in small backstages, hotel rooms and truck stops definitely made us feel free to do whatever we wanted.

Although we had very limited equipment to record, we were pushing our boundaries in songwriting and composing. We didn’t have a tight schedule or plan, we actually didn’t expect that this really was going to be our new album!

We were just fooling around and experimenting, and all of a sudden the songs were there, and the sound was amazing, using drum samples, synthesizers and a quirky cassette recorder.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

As the album title refers to it, the songs were recorded with a Tascam Porta Two Ministudio from the ’80s, even though the sound of the new album is rather modern. How do you manage creating such up-to-date music with vintage recording techniques? 

Personally I think the album sounds pretty „analog” an lo-fi compared to mainstream music, but we managed to make it a little more „modern” and less lo-fi during mixing and mastering.

One of our inspirations for this record was the band called Unknown Mortal Orchestra. Their records sound pretty lo-fi but also contemporary and up-to-date. That’s what we wanted to achieve.

There’s always been an authentic symbiosis between the visual expression and the music of the band. It often makes me wonder about who the specific fashion icons or artists are whose style inspires the visualities behind the music? 

We asked a great artist from California, Realfunwow to design the album artwork of Tascam Tapes, and he also made a beautiful stage design for our live shows. To match this stage design we figured out that it would be awesome to get some white suits with self-made appliques in the style of these 60’s Nudie suits. Gram Parsons is one of our heroes who wore a suit like this. This 60’s-70’s western style has always been our thing by the way: flare pants, western shirts and boots. We’ve been wearing this since our teenage years!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

It’s been a quite intensive decade for the band with all the seven albums and several tours around the world, and now that it’s over you don’t seem to stop at all. I’m sure it wasn’t always as easy as it looks, but what’s really the secret behind your extremely dynamic career? What is the main thing that keeps you going even when you’re having rough times? 

The main thing that keeps us going is (and this sounds very cheesy) the love for music. We’re all true musicians, making, listening and discovering music every day. It’s not the money, because we sure don’t see a lot of that! It’s the joy that music brings, and the joy you can give to your audience and fans.

I think it’s pretty amazing how young you were when you got your first record deal. With 13 years of experience in the music industry what advice would you give to your teenage self now? 

I think we couldn’t have done it any better. The only thing on our minds was music and having fun. We didn’t mind the whole business side of the industry which you shouldn’t, as a 12, 13 or 14 year old musician. The main thing should be the music. However, we kinda blame our previous manager for taking advantage of our young age and our naivety.

When we grew older we discovered that a lot of things were not right, but we took control and made things change in a good way. We learned a lot from that period, having kicked out our manager and having to manage everything ourselves. We’re lucky to have a very dedicated and honest team around us now!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

I suppose more or less you’re following the most recent actions in music. Are there any special young bands – perhaps in their twenties or even younger – who would deserve more attention than what they currently get in the 21th century show business? 

The Dawn Brothers is one of these bands that definitely deserve more attention. They’re good friends of ours and probably the best musicians and songwriters we’ve ever witnessed from up close. Their albums and live shows are fantastic, but these are hard times for them to keep everything afloat. You should check them out and invite them to Hungary soon. Oh, and their drummer is half Hungarian!

As Pablo said at Sziget Festival you’ve spent a couple of days in Budapest before the show and even had a chance to learn some “classic Hungarian expressions”. You did explore the local nightlife traditions, right? What sort of memories do you have of our city?

Budapest is a beautiful city man! We had loads of time to discover the city, go to record stores, vintage shops, do some sightseeing. Looking forward to go there soon! Not sure if we witnessed any local nightlife traditions, but we would love to see them next time.

The band is going on tour all around Europe right until May. After this busy period, do you have any plans in connection with summer music festivals?

Yes, lots of cool festivals coming up all over Europe. We’re also planning on doing a UK tour in may. The agenda is slowly but surely filling up with cool festival shows.

 
 

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás