Kanye Westtel dolgozna James Blake

Avatar photo
2014.11.24., 16:27

A nemrég a budapesti Electronic Beats Festivalon is megforduló James Blake új információkat árult el következő albumáról.


A Miami New Timesnak adott interjúból kiderül, hogy a 2011-es, saját maga után elnevezett, valamint a 2013-as, Mercury Prize-díjas Overgrown után érkező harmadik albumnak nagyjából a 70%-a készült el eddig.

Remélem, hogy ismét sikerült előrelépnem az előző lemezhez képest, ahogy ez így volt az első és a második viszonyában is. Ismét a dalszövegekre fókuszáltam inkább, és különböző produkciós technikákkal is próbálkoztam. Sok minden változott az életemben az előző albumom óta, összességében inkább jobb irányba, szóval most a megfelelő helyen vagyok.”

 

Várhatóan fél év múlva számíthatunk Blake új lemezére, amelyen akár egy Kanye West-kollaboráció is létrejöhet.

james-blake_billboard_650

Nagyon tisztelem mindazt, amit Kanye az elmúlt években kiadott. Még nem egyeztünk meg arról, hogy egy közös szobában dolgozzunk, de már csináltunk pár dolgot közösen, mondhatni kisegítettük egymást a saját zenénkkel. Az új lemezzel kapcsolatban úgy tűnik, valamit jó lenne összehoznunk. Tudom, hogy van egy bizonyos dal, amiben szeretném, ha benne lenne, és ha ezt tudja vállalni, mielőtt kijön a lemez, az fantasztikus lenne.

Blake következő koncertje december 5-én lesz a Miami’s National YoungArts Foundation Campuson, ahol a szerencsések már hallhatnak néhány új számot. „Fogunk új dolgokat játszani, hogy ízelítőt adjunk az embereknek abból, mire számíthatnak majd. Van egy csomó szám, amit szívesen játszanék, de csak 2-3-at fogok, mert egyszerűen még túl korai lenne – még mindig van kb. öt hónapunk addig, amíg megjelenik a lemez. Szóval kipróbáljuk ezeket, és meglátjuk, mit gondolnak az emberek.

Amíg az új dalokra vártok, nézzétek meg a brit zenész teljes koncertjét a párizsi Pitchfork Music Festivalról!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás