Jay-Z először mesélt édesanyja előbújásáról

Avatar photo
2018.04.4., 21:33

„Velem szemben ült és azt mondta: úgy érzem, szeretek valakit. Nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Sírtam, mert boldog voltam, hogy az édesanyám végre szabad” – Jay-Z először mesél őszintén édesanyja előbújásáról David Letterman interjújában.

Jay-Z tizenharmadik stúdióalbuma 2017 év végén látott napvilágot. A 4:44 megjelenése nem csupán egy Grammy-jelölést hozott az amerikai rappernek, hanem egy igen komoly vallomást is: Édesanyja, Gloria Carter ugyanis a lemez kapcsán állt ki először a nyilvánosság elé, felvállalva homoszexualitását.

„Tudtam, hogy édesanyám leszbikus, de most először beszélgettünk erről igazán mélyen. Mikor azt mondta: úgy érzem, szeretek valakit, sírva fakadtam. Még sosem hallottam tőle, hogy szereti a párját. Bár most is „csak” annyit mondott, úgy érzi, mert azt, hogy szerelmes még mindig nem meri kimondani, mégis boldoggá tett a vallomása. Ez volt az a pillanat, mikor megértettem, hogyan tudnak az emberek örömükben sírni.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Édesanyjával való beszélgetése annyira megindította Jay Z-t, hogy másnap megírta a „Smile” című dalt, melyet Stevie Wonderrel közösen énekelt fel, s melyben Gloria Carter a saját versével vall eltitkolt életéről:

„El tudod képzelni, milyen így élni?
Az árnyékban bujkálva, hogy az emberek előtt boldognak és szabadnak tűnj.
Azért, mert te azt akarod, hogy ilyennek lássanak.
Két életet élsz, boldognak látszol, pedig nem vagy szabad.
Az árnyékban élsz, mert félsz, hogy valaki bántja majd azt, akit szeretsz.
De a világ változik, hát ideje szabadnak lenni.
De te félelemben élsz és azt hiszed,
Az árnyék tud csak megvédeni téged
Attól, hogy bármi baj érjen.
De az élet rövid, hát ideje szabaddá válni.
Szeresd azt, akit szeretsz, különben az élet nem ad neked
Mosolyt.”

A teljes beszélgetés április 6-án kerül adásba a Netflixen a My Next Guest Needs No Introduction című műsorban.

(via Rolling Stone)

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás