Irány a hullámvasút: The Big Pink – Future This
Az angol duót néhány éve a Dominos című sláger repítette az egekbe, de az ismeretlenségből való kiugrási kísérlet mégsem valósult meg. Bár a világ számos táján próbálták népszerűsíteni masszív elektronikával tartott zenéjüket, sőt a Muse előtt is bemutatkozhattak a nagyközönségnek, a The Big Pink névre még mindig nem kapják fel elegen a fejüket. Most itt az új album, a Future This, amely hullámzó teljesítményt mutatva ugyan, de teljesen emészthető formátumban ülteti el az általa érlelt zenei magvakat a tudatalattinkban.
Mindjárt az elején teljes erőbedobással zúdulnak ránk az egyébként is az album hírnökeinek választott dalok: a Stay Gold egy nosztalgikus fordulattal idézi vissza nekünk a Dominos dallamvilágát, és ezt a lepedőt még a Hit The Ground (Superman)-re is rá lehet húzni.
A Give It Up már veszít a lendületből, és ezzel megindul a hullámvasutazás. A lemez közepe unalomba süpped, viszonylag hamar leül a hangulat: vontatottan döcög a The Palace, vokálban szárnyal, összhangban mélyrepül az 1313, és a korábbról is igencsak ismerős, sokadszorra hallott ritmuskombináció unalmas hat a Rubbernecking taktusaként.
Ezután végre felráznak minket, és megindulunk felfelé: frissnek ható, abszolút slágeres próbálkozásként tör utat magának a Jump Music, amely nem spórol a szintivel, és ott a Lose Your Mind, amely rockosabbra veszi a figurát. A végére ismét hullámvölgybe csöppenünk; vagy inkább csak tekintsük a kötelezően lassítós lezárásnak a végére időzített nyűglődést, amely sok pozitívumot már nem tud kiharcolni magának.
A The Big Pink második lemeze nem hoz nagy változást az életünkbe. Felrémlik mindaz, amit már eddig is hallottunk tőlük: az elektronikus betétek túlsúlya az alkalmanként már-már gyengébb kiabálásba forduló refrének mögött, mindezek mellett tartva egyfajta lendületet, amely végiglüktet a lemezen. A Future This ápolja a gyökereket, de nem lép tovább látványosan, inkább hozza a lassan megszerethető formáját a viszonylag jóra értékelhető számaival.
5/10
