Hó Márton és a Jégkorszak – Dalok a fürdőszobából

Avatar photo
2011.11.9., 19:02
Egy gyors facebookos közvélemény kutatás után, Halloween napján jelent meg Horváth Márton és zenekarának debütáló albuma, amit ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám: furcsa.
De ez egyáltalán nem baj, sőt. A maga végtelenül egyszerű – hivatalosan lo-finak titulált – hangzásvilágával, és az elsőre talán bugyutának tűnő szövegekkel a lemez egy olyan világba kalauzol el minket, amit bár mindannyian ismerünk, sosem tudtunk igazán szavakba önteni. Mindenki volt már szerelmes vagy lemaradva – na jó, pilóta talán nem – és a lemez ezeket az érzéseket idézi fel bennünk. A dalokat inkább hangulatoknak nevezném, és itt van benne a furcsaság: a dallam és a szöveg együttesen olyan egyedi aspektusát mutatja a zenei színtérnek, hogy bármennyit is törtem a fejem, sem hazai, sem külföldi viszonylatban nem találtam ehhez hasonló jelenséget. Szívem szerint egy kis fogalomzavarral élve én ezt nevezném minimálnak, hiszen az album remekül példázza, hogy nem szükséges öt perces gitárszólókat beiktatva énekelni a világmegváltásról ahhoz, hogy egy jó lemez szülessen.

Szerelmes voltam a Németh Juciba.

Ezt az albumot nem lehet csak úgy a háttérbe, „alapzajnak” berakni.  A dalszövegek az első pillanattól kezdve megütik az ember fülét, üdítőek, szellemesek – de nem a szó bohóckodós értelmében véve. Rendkívül okosan eltálalt irónia húzódik meg a dolog hátterében, és míg a „Szerelmes voltam a Németh Juciba” sor például azonnal megmosolyogtatja az embert, tele van rengeteg olyan bújtatott utalással és fricskával, amely nagyobb odafigyelést igényel. Persze nem minden ilyen egyértelmű, de pont ez adja meg a báját. Miért is kellene mindig mindent értenünk? Ettől válik az egész olyanná, mint egy utazás egy alternatív világba. Az önmagukban értelmes szavak szokatlan egymásutánisága olyan hangzatos és fülbemászó szókapcsolatokat eredményez, mint a „türkizkék törpekrokodilok másznak a hátamon” – őszintén szólva 16 éves korom óta nem éreztem ilyen késztetést arra, hogy idézeteket tegyek közzé mindenféle közösségi oldalon.

Bár egyértelműen a szövegeken van a hangsúly, a zene is nélkülözhetetlen alkotóelem, hiszen ez teszi egységgé, ha úgy tetszik, ez fűzi össze a dalokat lemezzé. Alapvetően egyik sem lenne meg a másik nélkül,  tökéletes társak, jól megférnek egymás mellett, és ez így van rendjén. Kár tagadni: ez az album jó, és hívhatjuk őket „alternatív köcsögöknek”, ha azonosulni tudunk bármelyik dalszövegükkel, akkor voltaképpen mi is azok vagyunk.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás