HAZAI PREMIER! A DI-RECT megmutatja, hogy saját magunk legrosszabb ellensége vagyunk

Avatar photo
2019.10.11., 15:01

A holland DI-RECT rock, soul, pop és indie vezérelte zenéjével, évtizedes baráti kötelékeivel túl van a berobbanó sikeren, folyamatos kihívásokon és az öt, radikálisan különböző személyiségből álló banda húsz év elteltével is képes újfajta kreatív utakat felfedezni. A DI-RECT első komolyabb európai hódítására készül, előtte pedig egy új klipet és EP-t is megjelentet. A kislemezt beharangozó videó a Nothing To Lose-hoz készült, mely arról szól, hogyan győzzük le önmagunkat, magyarországi premierjét pedig nálunk láthatjátok!

A DI-RECT 1999-ben alakult, amikor az akkor 15 éves Jamie Westland megkérte az apukáját, hogy segítsen neki zenekart alakítani. Hamarosan össze is verbuválódott a tinédzserekből álló csapat, amelynek pár hónap múlva már rádiók játszották a dalait, és hamarosan megérkezett az első lemezszerződése is. 2002-ben már a legjobb holland rockbandának járó díjat kaphatták kézhez a srácok, de ebben az évben játszottak először a Pinkpop és a Parkpop fesztiválokon is jelentős, több tízezres tömeg előtt.

 
 

A zenekar számára azóta megnyíltak az arénák ajtajai is, de a DI-RECT ugyanolyan jól működik otthonosabb, kisebb klubokban is. A csapat 2009-ben sikeresen átvészelte frontembere cseréjét is, és az igazán átütő siker is vele érkezett meg. A banda tavaly jelentette meg legutóbbi, Devil Don’t Care című kislemezét, melyen ezúttal a technicolor szintipop világa csillan meg egy élénk videoklippel is kísérve, nyáron pedig a Be Stronggal borzolta tovább a kedélyeket.

Most pedig itt egy újdonság, hiszen Magyarországon nálunk debütál a csapat legfrissebb videója a Nothing To Lose című dalhoz, amelyről így mesélnek a srácok:

A Nothing To Lose egy dal arról, hogy mondj igent! Önmagad legrosszabb ellensége vagy, senki sincs, aki megállíthat téged bármiben, csak te. Maradj céltudatosan naiv, és szeress, mintha nem lenne ma vagy holnap.

A Nothing To Lose klipjében az énekes, Marcel Veenendaal harcol legrosszabb ellenségével, Ray Stingerrel. Amikor legyőzi őt, a videó utolsó, heroikus jelenetében rádöbben, hogy mindvégig önmagával harcolt.

Íme tehát a DI-RECT új klipjének magyarországi premierje!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A DI-RECT ősszel első komolyabb európai turnéjára indul, melyhez friss kislemeze megjelenését is időzítette. Ennek keretében a holland srácok ellátogatnak Budapestre is, méghozzá a Dürer Kertbe, ahol december 8-án koncerteznek. Facebook-esemény itt!

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás