Hallgasd meg egy héttel megjelenés előtt Dido új Greatest Hits-albumát!

Avatar photo
2013.11.18., 9:02

A világ egyik legismertebb dalszerző-énekesnőjét, Didót valószínűleg senkinek sem kell bemutatnunk. Első két stúdióalbuma Nagy-Britannia 40 legjobban fogyó lemeze közt van számon tartva, méghozzá előkelő helyen – olyan „brit nemzeti hősöket” maga mögé utasítva, mint a Spice Girls, a Take That vagy a Coldplay. Majdnem húsz évre visszanyúló és négy, a kritikusok és a közönség által is nagyra értékelt albumot eredményező karriert összegez most Dido a november 25-én megjelenő Greatest Hits albumával. Az énekesnő legnagyobb slágereit és egy vadonatúj dalt (NYC) is tartalmazó best of lemez most egy héttel a megjelenés előtt meghallgatható rögtön a cikk végén.


Dido (született Dido Florian Cloud de Bounevialle O’Malley Armstrong) először testvére, Rollo Armstrong zenekarával, a Faitless-szel készített közös dala miatt hívta fel magára a figyelmet. Első albuma, az 1999-ben megjelent No Angel pedig elképesztő magasságokba repítette az énekesnőt: a korong több mint 21 millió példányszámban kelt el világszerte, és jó néhány díjat – köztük az MTV EMA-t és Brit Awardsot – is bezsebelt vele. Ekkor figyelt fel rá az akkoriban már befutott Eminem, aki a Thank You című szám verse-jét kérte kölcsön, így kettejük közös munkájából megszületett a 2001-es év egyik legnagyobb rádióslágere, a Stan.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Ha lehet ezt fokozni, a 2003-as Life For Rent talán még nagyobb ismertséget hozott az énekesnő számára – legalábbis a White Flag című dal mindenképp, amelynek videoklipjéhez az akkoriban még éppen futó Buffy– és annak kistestvére, az Angel-sorozatok sztárját, David Boreanazt nyerte meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Felsorolni is nehéz lenne, hány szívszorongató popslágert köszönhetünk Didónak, így összegzés helyett hallgassuk meg inkább megjelenés előtt egy héttel a “Greatest Hits” című válogatást, amely két változatban lát napvilágot: egylemezes standard és duplalemezes deluxe változatban lesz kapható CD-n és digitális formátumban. A deluxe változat második lemezén az eddigi kislemezekhez készült remixek kapnak majd helyet. A “Greatest Hits”-en hallható lesz egy vadonatúj dal is “NYC” címmel, valamint a legnagyobb slágerek mellett olyan különlegességek is, mint a Faithless-szel készített “One Step Too Far”, az Eminemmel rögzített “Stan” és az A.R. Rahmannal felvett filmbetétdal, az “If I Rise”, míg a deluxe változaton megtalálható lesz a “White Flag” eddig kiadatlan, Timbaland által készített remixe is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A „Greatest Hits” teljes dallistája:

CD1

1. Here With Me
2. Thank You
3. Hunter
4. White Flag
5. Life For Rent
6. Don’t Leave Home
7. Sand In My Shoes
8. Don’t Believe In Love
9. Quiet Times
10. Grafton Street
11. Everything To Lose
12. Let Us Move On Feat. Kendrick Lamar
13. No Freedom
14. End Of Night
15. Faithless Feat. Dido – One Step Too Far (Radio Edit)
16. Eminem Feat. Dido – Stan
17. Dido and A. R. Rahman – If I Rise
18. NYC *

CD 2

1. Here With Me (Chillin’ With The Family Mix)
2. Thank You (Deep Dish Radio Edit)
3. Hunter (M J Cole Remix)
4. White Flag (Timbaland Remix) *
5. Life For Rent (Skinny 4 Rent Mix)
6. Sand In My Shoes (Above & Beyond Radio Edit)
7. Don’t Leave Home (Gabriel & Dresden Radio Mix)
8. Don’t Believe In Love (Dennis Ferrer’s Objektivity Radio Mix)
9. No Freedom (DJ Cobra Mix)
10. End Of Night (Cedric Gervais Remix)
11. Go Dreaming (Mantronix Remix)
12. Blackbird (Moguai Remix)
13. Northern Skies (Rollo Remix)

* kiadatlan felvétel

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás