Gigakoncerttel aktivizálja magát a Kasabian

Avatar photo
2019.10.21., 23:38

Egy egyszerű Twitter-poszttal kezdte megszellőztetni visszatérését, majd be is jelentette azt a Kasabian.

Két évvel a legutóbbi lemeze, a For Crying Out Loud után visszatér a Kasabian. A leicesteri zenekar gitárosa, Sergio Pizzorno idén jelentkezett először szólóanyaggal The S.L.P. néven (erről itt és itt írtunk), de hiányozhat neki a bandázás, ugyanis október 19-én a Kasabian Twitter-profilja az első albumának borítójáról ismerős arcot posztolta annyi felirattal, hogy „solstice„, azaz napforduló. Ezzel kezdte megszellőztetni visszatérő showját Leicester leghíresebb formációja, ugyanis ez egy utalás a 2014-ben Summer Solstice: Live in Leicester címmel megtartott hazatérő koncertre. A srácok akkor 50 000 ezer embert táncoltattak meg a Victoria Parkban.

https://www.facebook.com/kasabian/videos/539885049910993/

Azóta megtörtént a nagy bejelentés is: jön az ismétlés, a Solstice II ugyanúgy a Victoria Parkban lesz megtartva június 20-án, és ez lesz az egyetlen Kasabian-koncert 2020-ban Nagy-Britanniában. A bemelegítést Sam Fender, az Easylife és az Inhaler fogja elvégezni.

„Abszolút be vagyunk zsongva, hogy képesek voltunk a Solstice II megvalósítására szülővárosunkban, Leicesterben. Aki megjelent az előző alkalommal, az tudhatja, hogy milyen különleges volt, és az, hogy lehetőséget kaptunk ezt még egyszer megcsinálni, az túlszárnyalja álmainkat”

mondta Pizzorno a koncert kapcsán.

Az együttes saját maga után Kasabiannek elnevezett debütáló albuma egyébként idén lett 15 éves, amelyen olyan közönségkedvencek voltak, mint a Club Foot, L.S.F. vagy a Processed Beats.

Nem csak koncerttel készül a csapat, de a következő anyagon is folynak a munkálatok. Pizzorno azt nyilatkozta, hogy a hatással lesz rá a The S.L.P. szólóprojektjének kísérletező természete, és hogy „megsemmisítő zene” lesz. Mi alig várjuk a megsemmisülést (egy újabb szigetes koncerten sem lenne rossz), végezetül pedig álljanak itt gondolatai a Kasabian jövőjéről, amelyről az NME-nek beszélt még egy korábbi interjújában:

A Kasabian következő fejezete nagyon izgalmas számunkra, mert olyan, mintha láttam volna a Földet a világűrből. Visszanéztem rá. Egy totálisan új perspektíva tárult elém arról, hogy mi lehet a következő lépés. Meglátjuk, ez hogy sül el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, NME!

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás