Funeral For A Friend, Gnarwolves és Polar a Dürer Kertben

Avatar photo
2013.10.14., 12:27

Az októberben immáron ötödik születésnapját ünneplő ShortScore magazin egy olyan zenekar társaságában fújja el a képzeletbeli gyertyákat, mely eddig még sosem adott klubkoncertet hazánkban.


A walesi Funeral For A Friend 2001 óta létezik, népszerűségük pedig már a bemutatkozó Casually Dressed & Deep in Conversation névre hallgató lemezükkel nőni kezdett az Egyesült Királyságban – a 2003-as album aranylemez lett, és rögtön három daluk is a Top 20-ba került hazájukban, az anyagot pedig azóta is a 2000-es évek punkzenéjének egyik mérföldköveként emlegetik.

A zenekar viszont nem szállt el a sikertől, sőt. Következő két lemezükkel bátor módon egy új irányt vettek: az üvöltő vokál és heavy metal-közeli gitártémák kissé háttérbe kerültek, és stílusuk sokkal inkább a melodikus rockzene felé fejlődött. Ez pedig csak a kezdet volt ahhoz, hogy a Matthew Davies-Kreye (ének), Kris Coombs-Roberts (gitár), Gavin Burrough (gitár), Richard Boucher (basszusgitár) és Pat Lundy (dob) alkotta kvintett elinduljon egy sokkal színesebb, eklektikusabb életmű felé.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Így hat, szinte különböző lemezzel – köztük az idén januárban megjelent Conduit című anyaggal – a hátuk mögött vehetik birtokba majd a Dürer Kert színpadát a Shortscore ötödik születésnapi bulijának keretein belül. Az este fényét a brightoni Gnarwolves és a szintén brit Polar fogja emelni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

További részletek itt.

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás