Festmény vagy fénykép?

A hiperrealisták azok, akiknek ha megnézed egy képét, komolyan fontolóra veszed, hogy az olajfestékkel és ecsettel készült-e. Az igazság pedig az, hogy igen, vannak emberek, akik ha ecsetet és vásznat kapnak, úgy adják vissza a valóságot, ahogy azt nekünk látnunk kéne… És ami a legmeglepÅ‘bb ezekben a művészekben, hogy a világ legegyszerűbb, legtermészetesebb dolgait festik fel a vászonra, egy-egy festmény azonban olyan elvont jelentést és furcsa aurát kap, mint legabsztraháltabb társai. Talán azért, mert ülünk elÅ‘tte, és képtelenek vagyunk felfogni, elfogadni, hogy az nem egy fotó. Tulajdonképpen megvalósították a lehetetlent, amit évezredek óta próbáltak elérni az alkotók: tökéletes valójában visszaadták azt, amit az ember lát maga elÅ‘tt. SÅ‘t!

Az egyik legfurcsábbnak vélt hiperrealista alkotó – aki fÅ‘leg az ausztrál vidéken döbbenti meg az embereket szobraival – Ron Mueck, a polgárpukkasztás mestere. Munkáit egyáltalán nem nevezhetjük szolidnak: van köztük rettegÅ‘, többméretes kisfiú, köldökzsinórral még összekötött anya és kisgyermeke és apró, összezsugorodott hajléktalan is. Legyen szó bármilyen ember- vagy állatfajról, Ron Mueck képes azt több méter magas, bizarr szoborrá alakítani. Még a művészetekre kevésbé nyitottak is megállnának egy pillanatra, hogy ezt megnézzék. Nem azért, mert a hiperrealista alkotók más szemmel látják a világot, éppen ellenkezÅ‘leg.

A hiperrealisták teljes mértékben egy átlagember szemével figyelik a valóságot, nem adnak semmilyen extra tulajdonságot a képeken szereplő helyszíneknek vagy embereknek, de pontosan ebben a nyers valószerűségben rejlik a katarzis. Szinte várjuk, hogy felébredjenek a szobrok, megelevenedjenek a képek, ám szerencsére erről szó sincs. A szobrok nem kelnek életre, a festményekbe sem fogunk tudni belemászni, a hiperrealisták hihetetlen világa mégis egészen biztosan beszippant mindenkit.

Szerző: Szujo Alexandra