Ezt is megértük – itt a Kispál és a Borz új nagylemeze

Avatar photo
2023.05.9., 9:10

Ahogy azt korábban már megírtuk, a Kispál és a Borz 2022-ben állt újra össze és már akkor elhintették a sajtónak: éppen dalokat írnak és új albumot készítenek, hiszen csak így látják értelmét a visszatérésnek. Most, 2023. májusában, 19 év szünet és több mint egy év munka után végre megjelent az új Kispál és a Borz-lemez, Beszorult mondat címmel.

Fotó: Szeidl Mariann

„Azt akartuk, hogy ne klasszikus zenekari lemez legyen, ahol egyfajta hangzással, ugyanazok a zenészek eljátszanak egy csomó dalt. Sokan mondják, hogy már azért nem hoznak ki sorlemezeket, mert az emberek nem így hallgatnak zenét. Azt gondoltam, hogy csináljunk egy olyan albumot, ami olyan, mintha nem egy zenekar lenne. Az is cél volt, hogy az összes dobos, akivel az elmúlt években dolgoztunk legyen rajta, így Bajkai Feri dobolja a számok nagy részét, de Bräutigam mellett szerepel a lemezen G. Szabó Hunor is. Kicsit rájuk is szabtuk a dalokat”
– mesélt az új lemezről Lovasi András.

A zenekar összesen 16 dalt rögzített, amelyből végül 11 került az albumra. A korábbi dobosokon túl még számos vendégelőadó szerepel a lemezen. A címadó dalban Krúbi rappel és énekel, akit Lovasi a fiatal generáció egyik legizgalmasabb figurájának tart. A Gombokban Lovasi lánya, Eszter énekel, aki Jules War néven nemrég indította be zenei karrierjét. A Quimbys Kiss Tibi az Itt lehet című szerzeményben gitározik. A zenekar első dobosa, Bräutigam Gábor és G. Szabó Hunor 2-2 dalban dobol, Babcsán Bence három számban fúvósokon játszik, Szesztay Dávid 3 dalban gitározik és zongorázik. Az albumot a pécsi LA Gardens stúdióban vették fel, a hangmérnöki és a keverési feladatokat Maczkó Róbert végezte, a mastering Fenyvesi Márton munkája.

Borítókép: Bräutigam Gábor

A Beszorult mondat már minden fontosabb streaming-platformon meghallgatható, CD-formátumban megvásárolható online és a fontosabb
lemezboltokban. És még vinyl megjelenést is tervez a zenekar, amely várhatóan idén ősszel fog megjelenni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Kispál és a Borz még két koncertet ad idén – ezek pedig a már régen telt házas Budapest Parkos bulik, május 12-én és 13-án. Ezt követően 2023 a Kispál és a Lovasi formációról szól majd, amelyben a két András G. Szabó Hunorral és Babcsán Bencével játszik korai Kispál-dalokat egy baritonszaxofonnal(!) kiegészülve.

Kispál és a Borz Facebook | Instagram

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás