„Ez nem csak a zenei énem”- MYGL-interjú

Avatar photo
2014.05.7., 21:19

A magyar zenei életben kicsit is jártas emberek számára biztosan nem hangzik ismeretlenül Szőke Barna neve. A már számos zenekarban megfordult gitárosról azonban kiderült, hogy a potméterekkel is remekül bánik, így végre a világ elé tárta a hosszú évek óta érlelődő, MYGL névre hallgató projektjét. A remek fogadtatású Loveia című dal és klip után június 1-jén érkezik a folytatás. A június 7-én Saint Pepsi előtt a Kontra Klub színpadán fellépő, roppant sokoldalú MYGL mesélt saját rendezésű videoklipjeiről, remixeiről, illetve arról, milyen érzés ennyi év „zenekarosdi” után szólóban zenélni.


Eddig alapvetően gitárzenére koncentráltál, hiszen tagja vagy/voltál a Qualitons, a Hó Márton és a Jégkorszak, a Nemjuci, illetve a Planet55 zenekaroknak is. Hogyhogy csak most hagytad feltörni a benned rejlő elektronikus zenészt?

Igazából az elektronikus zene mindig is jelen volt az életemben, csak nem nagyon publikáltam a dolgaimat. Most akadt annyi időm (igazából nem is), hogy szervezetten foglalkozzak ezzel a projekttel is. Gitározni továbbra is fogok, de szeretnék kicsit tágabb értelemben véve a zenével foglalkozni, és nem ráerőltetni az ötleteimet mindenkire, akivel együtt zenélek. (nevet)

Köze volt a Nemjuciból való kiválásodnak ahhoz, hogy most inkább a MYGL-ra koncentrálsz?

Inkább csak felszabadult annyi időm, hogy elkezdjek vele intenzívebben foglalkozni. A MYGL több mint ötéves gondolat, és mindvégig volt, van és lesz, hiszen az én vagyok.

Mennyiben más egyedül, kompromisszumok nélkül dolgozni, mint egy zenekar tagjaként?

Egyfelől felszabadító, másfelől felelősségteljesebb. Ha érdektelen mások számára, amit csinálok, annak felelőssége maximálisan engem terhel, nem kenhetem többet a menedzsmentre (nevet). Azt, hogy nincsenek zenésztársak, még szoknom kell, mert igazából szeretek együtt zenélni emberekkel! De ehhez a dologhoz teljes szabadságot akartam, bár lehet, hogy egyszer a MYGL megéled, és zenekar lesz.

Bár a kiléted ismert, a ködös videoklip, illetve a mozaikszavas előadónév kicsit mégis emlékeztet a pl. SBTRKT-féle sejtelmességre. Tudatos volt ez a bizonyos fokú „arctalanság”, hogy az emberek esetleg könnyebben elvonatkoztathassanak a zenei előéletedtől?

Mindenképp. Jó lenne, ha nem úgy ítélnék meg azt a zenét, amit az MYGL-lel csinálok, miszerint a gitáros énem alakult az elmúlt pár évben. Oké, nem titok, hogy ki vagyok, de úgy gondolom, nincs jelentősége a múltnak meg az “előéletnek”. Itt és most, ezen a néven ezt csinálom. Mellesleg a klipeket, amiket készítek vagy részt veszek bennük, egyre inkább MYGL névvel szignózom.

Szóval a MYGL nem csak a zenei énem…

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Egyre több videoklip is köthető a nevedhez. Hogy született meg a saját dalod, a Loveia videója? Mikor a dalt készítetted, rögtön a fejedben volt hozzá a kép is, vagy ez csak később alakult ki?

Ez a videoklip-készítő/rendező dolog sem új keletű, kevesen tudják rólam, hogy például gimnázium alatt 4 évig intenzíven fotográfiát tanultam. Ezzel párhuzamosan a mozgókép is már egész korán érdekelt. Bár az életem nem úgy alakult, hogy ezt tanuljam a későbbiekben, de így, 30 évesen szép lassan visszatérek mindkét műfajhoz. A dalhoz mindenképp akartam klipet, manapság fontos, hogy a dalt ne csak hallják az emberek, hanem “lássák” is. Akartam valami furát, ami kicsit szép, egyszerű és nem rögtön értelmezhető. Nem tudom, hogy végül sikerült-e, mert én belülről teljesen máshogy látom a dolgokat, de sok jó visszajelzést kaptam, és ahhoz képest, hogy kimentünk a Normafára egy kamerával, egy állvánnyal és egy derítővel, egészen tűrhető lett.

Ha a világ bármelyik dalához készíthetnél videoklipet, melyik lenne az?

Az America Ventura highway c. dalához.

Mindemellett remixekkel is foglalkozol, nemrégiben a Hangmás remixlemezére is újragondoltál egy dalt. Melyiket és miért pont azt választottad?

Igen, az egy érdekes eset. Volt ez a témám/dallamom, és nem igazán tudtam, hogy mi legyen vele, így amikor a zenekar megkeresett, és felkért, hogy szerepeljek a remixlemezükön, a Tudom, hogy hol lax c. dalukhoz készültek épp videót forgatni. Mivel nem nagyon ismerem a zenekar új számait, a meglévő gazdátlan dallamom egyszer csak pont passzolt a dalukra (nevet). Tényleg fura!

A remixkészítés folyamatához mennyiben állsz máshogy, mint a saját zenéid összerakásához?

Számomra nincs különbség! Csak akkor tudok egy remixet elkészíteni, ha tényleg megmozgat a dal. Mivel sok zenekarban megfordultam, de egyikben sem voltam énekes, így szinte zsigerből hozok témákat énekdallamokra. Ezért aztán ha meghallok valami olyan dalt, aminek az énekdallama megmozgat, azonnal elkezd pörögni a fantáziám, hogy miként lehetne ezt feldolgozni.

Nem célom csak kizárólag remixekkel foglalkozni, és egyre kevesebbet is vállalok el, de olykor tényleg jó mások dolgaiba kicsit beletúrni.

Hogyan tovább? Esetleg számíthatunk arra a jövőben, hogy az összes művészeti ágat, amiben tevékenykedsz, összefűzöd? Pl. remixeled az egyik Qualitons-dalt, és forgatsz hozzá egy klipet?

Ha nem is pont ebben a formában, de ez megvalósulni látszik, hiszen a nemsokára megjelenő második Qualitons-lemez első klipjét én rendeztem. Igaz, ez már nem egyedül zajlott a kamerámmal, mert egy profi stáb állt rendelkezésre, rendkívül tehetséges szakemberekkel és színészekkel. A jövőre nézve meg folytatom, amit elkezdtem, újabb MYGL-számok lesznek, klipeket is fogok csinálni, és természetesen nyúzom a gitárt is a Qualitonsban és Hó Marci zenekarával is!

mygl2

Interjú: Biczó Andrea

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás