Európa legnagyobb showcase fesztiválja, a Eurosonic 2019-ben sem marad magyar előadók nélkül

Avatar photo
2018.11.7., 12:40

A hollandiai Eurosonic Fesztivál (ESNS) közzétette második bejelentési hullámát: a kontinens zenei szcénája által legjobban várt esemény így már három magyar produkciót jelentett be januárra, és biztosan tudjuk, hogy egy negyedik produkció leleplezése is várat magára. Egyelőre azonban annyi bizonyos, hogy Európa legnagyobb showcase fesztiválján, 2019 januárjában az Apey & the Pea, Apey (Áron András szólóprojektje), valamint Babé Sila is új terepen bizonyíthatja, hogy helye van a nemzetközi porondon.

A hollandiai Groningenben tartott, négynapos Eurosonic (ESNS) könnyűzenei szakmai fesztiválra nemcsak Európából, de a világ minden tájáról érkeznek új tehetségeket kereső koncertszervezők, menedzserek, kiadók munkatársai és zeneipari szakemberek. A tavalyi sikereink után (nagyszerű koncerteket adott, és máig élő megállapodásokat kötött a Mörk, a Belau, a Dope Calypso és a Terra Profonda is) pedig idén újabb magyar fellépőket várnak a szervezők.

Apey and the Pea

Áron András „Apey” autodidakta művészként már tizenöt éve a hazai rock-metál underground állandó szereplője, számos neves zenekarban megfordult. 2007-2008-ban írta első saját számait, így az utóbbi években zenekara, az Apey & the Pea mellett már önálló koncertekkel is jelentkezett országszerte. 2016-ban a Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogram támogatottjai közé is bekerült, majd egy évvel később az Előzenekari Alprogram keretében a Margaret Islanddel, illetve az Anna and the Barbies-zal lépett fel több koncerten. Ezek mellett a nemzetközi céljai is egyre inkább beérnek: tavalyi, MENT-es fellépését idén a lengyel Spring Break követte, és a Tim Vantollal közös tavaszi turnéja után Németország legfontosabb nyárzáró könnyűzenei fesztiválján, a Lollapaloozán is bizonyított. Ezek után a Eurosonic sem jelenthet majd akadályt a zenésznek és zenekarának.

Babé Sila

A fátyolos hangú Babé Sila, eredeti nevén Stahl Barbara zenéjében a klasszikus r’n’b és soul-blues elemeket vegyíti az elektronikával. Több interjúban elmondta, hogy külföldi karrierjét igyekszik minél tudatosabban építeni – ezért döntött a névváltás mellett is. Egy évvel a bemutatkozó albuma után, 2017-ben kiadott legutóbbi lemeze, az August különleges, mélyen személyes hangvételű anyag lett, és meghozta az énekesnő első Fonogram-jelölését is, valamint első New York-i fellépéseit is. Az elmúlt években már megjárta az osztrák Waves Vienna és a német Reeperbahn fesztiválokat is, melyhez idén Németország legpatinásabb zenei expója, a Musikmesse is csatlakozott. Az énekesnő tervei szerint jövőre egy újabb régiót szeretne meghódítani: egy olyan publisherrel a háta mögött, mint a BuddeMusic (amely felfedezte Aurorát és a dán -t is), ez nem tűnik lehetetlennek.

Az idei Eurosonic különleges volt a magyar delegáció számára: négy zenekar fellépése és a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) exportiroda munkája révén tovább mélyült a magyar zeneipari szereplők kapcsolata a fesztivál szervezőivel. A HOTS szakmai delegációja ennek az immár jól megalapozott, erős kapcsolatnak köszönhetően a következő évben is fontos előrelépéseket vár a rendezvénytől mind a zenészeink, mind hazánk könnyűzenei ipara számára.

A cikk az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás