Middlemist Red-interjú
„Ennyire tudatosan szerintem még egyáltalán nem tervezgettünk” – Middlemist Red-interjú
A 2016-os Ripple Soul megjelenése óta folyamatosan úton levő Middlemist Red utolsó koncertjeit játssza, mielőtt szünetre vonulna. A zeneileg folyamatosan fejlődő banda debütáló lemeze, a pszichedéliával átitatott Supersonic Overdrive után érkező folytatás ugyan az első album vonalától nem feltétlenül távolodott el, de mégis sikerült a Middlemist Red új oldalát megmutatni. Azzal, hogy a zenekar szintetizátorokat épített be, és ezek meghatározó szerepet is kaptak az egész anyagon, még különlegesebb és sötétebb atmoszféra jött létre ezáltal, amely az MMR hangzásának egyik meghatározó eleme. A Run Over Dogs-szal futó turné szombaton ér véget, majd a srácok tesznek egy rövid angliai kitérőt, hogy azután szünetre vonulva helyrerakják magukat, és nekikezdjenek az új daloknak. Erről, illetve az erdélyi és a közös turné élményeiről beszélgettünk Deli Somával és Ürögdi Ábellel, a Middlemist Red basszusgitárosával és dobosával. Aki pedig egy igazi klubkoncerten szeretné látni őket a fesztiválszezon előtt, annak szombaton a Kuplungban helye!
A turnétok során sikerült eljutnotok Erdélybe is. Milyen volt ott játszani? Hogyan fogadott titeket a közönség?
Deli Soma: Az erdélyi turné mindig a szívünk csücske, innentől kezdve is az lesz valószínűleg. Most nyilván úgy beszélek, mintha már sokszor lettünk volna erdélyi kiruccanáson, de ez volt a második alkalom, és nagyon szerettük az egészet, főleg azért, mert borzasztó befogadó közönséggel rendelkezik egyébként az erdélyi magyarság, és így nagyon jó élményekkel jöttünk vissza mind a két alkalommal.
Ürögdi Ábel: Igazából élményben is elég jól sikerült. Nyilván felkészültebbek voltunk, hogy ott nagyjából mire számíthatunk, és még hogyha nem is számítottunk esetleg akkora reakcióra, végül szinte minden egyes állomáson több mint 100 ember eljött, ami még itthon is – a vidéki koncerteket tekintve – egy baromi jó arány.
Soma: Az biztos. Úgyhogy nagyon kíváncsi közönség volt alapvetően, nem lutrira mentünk ki, tehát nagyjából tudni lehetett, hogy mennyien lesznek egy csomó helyen. Talán a legszürreálisabb része az volt, amikor egy olyan koncerthelyen játszottunk, ami igazából egy régi villa volt egy ilyen ipartelepnek a sarkában, és a kertben hipót gyártottak. Egy polgári villának a nappalijában volt kialakítva egyébként a kis koncertterem, és az például egy baromi szürreális este volt.
A Run Over Dogs-szal turnéztok jelen pillanatban együtt, hogy bírjátok egymást?
Soma: Nagyon szeretjük egymást a Run Over Dogs-szal, talán ők voltak az első magyar zenekar, akikkel igazán jóban lettünk. Úgy alakult ez a viszony köztünk, hogy emlékszem, egyszer Szasza, az énekesük (Czeglédi Szabolcs – a szerk.) megkeresett minket, hogy akkor szeretne velünk csinálni egy közös bulit, és van nekik egy kecskeméti állomásuk, jöjjünk le hozzájuk, ott lehet aludni. Aztán másnap az A38-on játszottunk egyet, és annyira jól sikerült ez a két nap, hogy eléggé elválaszthatatlan jó barátok lettünk. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy az énekesük, Szasza a mi külföldi menedzserünk, tehát minden egyes külföldi megmozdulásunkért ő felel, illetve a basszusgitárosuk, Gál Máté a mi hangtechnikusunk, sofőrünk és roadunk is egy személyben. Úgyhogy ő abszolút polihisztor ebben a szituációban. Kvázi összefonódott a két zenekar sorsa.
Budapesten rendszerint telt ház előtt játszotok, és ennek kapcsán a Run Over Dogs sem panaszkodhat. Viszont más városokban hogy sikerült a turné?
Soma: Most egy kicsit sűrű volt, tekintve, hogy nemrég jártuk végig ugyanezeket a városokat egy őszi turné alkalmával. Úgyhogy az most látszott, hogy amikor két-három hónap elteltével az ember még egyszer megérkezik egy szórakozóhelyre zenélni, akkor nem biztos, hogy ugyanannyian lesznek rá kíváncsiak, mint hogyha előtte egy év szünet után tért oda vissza.
Ábel: Ennek egy nagyon jó párhuzama volt Erdély, mert ott nem három-négyhavonta mentünk vissza, hanem egy-másfél év szünet volt a kettő között. Szerintem a lelkesedésből ez megérződik, hogy itthon ez nem feltétlenül egy jó rotáció, hogy tényleg háromhavonta visszatérsz egy helyre. Nyilván van az a szint.
Soma: De azért nem tartunk ott, hogy ősszel is meg tavasszal is csináljunk egy-egy országjáró turnét.
Szóval úgy érzitek, érdemesebb egy lemezzel egy turnét lebonyolítani?
Ábel: Hát egy lemezre fel lehet építeni több turnét is, de szerintem a mi esetünkben, nyilván ezt így megspékelve külföldi turnékkal, szerintem érdemesebb jobban eltolni ezeket, főleg az itthoni dolgokat. Fesztiválszezonban úgyis mész ezekbe a városokba jó esetben, és lát a Budapesten kívüli közönség is. Külföldi turné kapcsán pedig legalább az előző turné szintjét szeretnénk tartani.
Hogy álltok a harmadik lemezetekkel?
Ábel: Ezt én is kérdezhetném magunktól! Talán közzé is tettük, hogy ősszel nem nagyon fogunk már koncertekkel „bajlódni”. Ez a tavasz most kifejezetten sűrűre alakult a Run Over Dogs-szal meg a külföldi állomásokkal együttvéve, úgyhogy remélem, hogy nyáron elindulhat egy munkafázis, amelynek őszre kéne nagyon jól összeállnia, és akkor tényleg arra összpontosítanánk.
Soma: Most a Vanishing Point lesz majd október 6-án az utolsó őszi koncertje a zenekarnak, utána egy hosszabb alkotói szünetre vonulunk majd. Nagyon szeretnénk ebben az időszakban nemcsak megírni, de rögzíteni is a lemezt. Eddig elég nagy kapkodás alakult ki az elmúlt két albumnál, hogy megvolt már a lemezbemutató időpontja, de sok esetben azelőtt egy héttel még mindig kevertük az anyagot.
Ebből tanulva most nyugodtabb munkára vágytok?
Soma: Most ezt a stratégiát egy kicsit az ellenkezőjére fordítanánk. Inkább arra szeretnénk összpontosítani, hogy legyen egy nagyobb kaliberű album, egy olyan, amelyre mindannyian nagyon büszkék vagyunk. Úgyhogy ez most a következő fél-egy évben a terve a zenekarnak.
A harmadik albumok kapcsán a nyugati sajtó rendszerint nagy elvárásokkal szokott lenni. Bennetek van ilyesmi drukk, hogy nektek ez lesz most a harmadik, és ezt most meg kell csinálni?
Soma: Alapvetően inkább csak afelé van drukk bennünk, hogy ez egy letisztult anyag legyen, és hogy lehessen követni azt az ívet, hogyan jutottunk el idáig.
Ahogy ezt már az első két lemez közti differencia is mutatja, nem fog megállni, és egy helyben maradni, akár stílusügyileg sem, tehát mindig szeretnénk majd színesíteni a palettát. El fogunk kezdeni szépen a nulláról számokat írni, meg dalokat formálni.
Akkor nem éreztek nyomást magatokon?
Soma: Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. De hogy nincs-e rajtunk semmilyen nyomás abból a szempontból, hogy ez egy harmadik lemez lenne, ez inkább csak egy olyan dolog, hogy szerintem egy zenekar életében, ha csinál már egy harmadik lemezt, akkor az egy ilyen holtpont, amin átesett valaki. Az első egy-két albumot azt még gyakorlatilag bármilyen zenekar meg tudja írni, és akkor onnantól kezdve az, hogy tényleg egy koncepciózus harmadik lemezt is össze lehessen hozni, már egy nagyobb falat.
Amikor legutóbb interjúztunk veletek, azt mondtátok, hogy bejártátok a legtöbb európai showcase fesztivált. Sikerült profitálni belőlük?
Soma: Nagyon sok mindent! Most már ott tartunk, hogy például Hollandiában, Németországban és most már talán azt lehet mondani, hogy Angliában is van egy-egy kis promótercsapat, akik dolgoznak nekünk, és folyamatosan azon ügyködnek, hogy minél szélesebb körhöz tudjuk eljuttatni a zenénket. Alapvetően, ha nem lettek volna ezek a showcase fesztiválfellépések, akkor nem tartanánk ugyanitt.
Ábel: Ez nem feltétlenül abból adódik, hogy elmegyek egy showcase-re, és ott egy lebeszélsz egy megállapodást valami nagyon nagyfejűvel, hanem igazából arról szól, hogy esetleg egy portfólióban hogy néz ki. Ugyanúgy, hogy hol léptél fel egy európai turné során. A showcase-nél ez abszolút jó, hogy egyértelműen látják, hogy itt képviselted, akár az országot, akár önmagadat, és hogy ez tényleg olyan, mint bármilyen CV-ben: ez jól néz ki.
Esetleg szerepe volt a showcase fesztiváloknak abban, hogy több külföldi fellépési lehetőséget is kaptatok?
Soma: A leglátványosabb dolgok, amiket egy showcase fesztiválon lehet szerezni, azok talán a fesztiválfellépések, amik azért a következő szezonban már abszolút meglátszanak egy zenekar életében. Viszont ez önmagában egy elég veszélyes vállalkozás egy bandának, mert mindennek van egy kifutási ideje, és nem lehet ezt a végtelenségig csinálni. Mert onnantól kezdve bármilyen kiszemelt promóternek, akinek elküldöd ezt a biográfiádat, lehetséges, hogy azt mondja, ha te már végigjártad ezeket, és van mögötted öt év, akkor miért nem történt eddig semmi? Úgyhogy ezzel is nagyon óvatosan kell bánni.
Európában már turnéztatok, viszont ez lesz az első angliai turnétok. Fel fogtok lépni Londonban, Norwich-ban, Brightonban, Manchesterben, Chelmsfordban, a norwichi koncertre pedig már minden jegy elkelt. Mik a várakozásaitok?
Ábel: Én most voltam egy hete Londonban, és megpróbáltam legalább az egyik helyet megnézni. Tényleg nagyon érdekes látni, akár a különbségeket, akár a párhuzamokat az itteni meg az ottani közönség és zenekarok között. Az ottani együttesekből, zenei kultúrából merítkeztünk a legtöbbet, és szerintem ott fog rezonálni talán a legjobban a zenénk. Visszatérve így az előző albumos dolgokra, az a vicces, hogy most úgy kell eljátszani ezeket az esetleg már megunt számokat, hogy ezek az emberek még nem hallották, és nekik teljesen új lesz az egész. Amit én hallottam és láttam, simán meg lehet őket venni kilóra.
Soma: Anglia azért nehezebb vállalkozás, mert Európa nagy részén is az a lényeg igazából, hogy csak azzal, hogy te jó zenét csinálsz, és mondjuk felvettél egy albumot, az égvilágon nem értél el semmit.
Ebben az iszonyatosan gyors világban, amelyben élünk, most már nagyon nagyban számít, hogy legyen egy kész termék a kezedben. Ez egy nagyon érdekes kis vállalkozás lesz a részünkről is, mert ennyire tudatosan szerintem még egyáltalán nem tervezgettünk.
Május 20-án zárul a turnétok, méghozzá a The Old Blue Lastban, amely London egyik legmenőbb, legkultikusabb helye. Megfordult arra a Foals, az Arctic Monkeys, még Kylie Minogue is adott egy titkos koncertet, a The Guardian szerint pedig „a brit zene jövőjének a bölcsője„. Izgultok?
Ábel: Én is ott voltam amúgy, és egy olyan zenekar lépett fel, amelyen volt ötven ember, de tényleg úgy játszottak, mint a legnagyobb színpadokon, és tökre nem érdekelte őket, hogy nem pogóztak meg ilyesmi. Tényleg nagyon jó volt ezt az alázatot látni meg azt, hogy ott milyen szint az alap egy ilyen nagyobb, fiatal zenekarnak.
Soma: Talán azt a bulit várjuk az egyik legjobban. Főleg azért is, amiket említettél, hogy mennyire kultikus helyről van szó, másrészről meg olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a turnénknak több állomásáért a Scruff of the Neck nevű programszervező csapat vállalta a felelősséget. Ők olyan zenekarokat mutatnak be a nagyközönségnek Angliában, amelyekről elképzelhető, hogy a következő öt-tíz évben felkerülnek egy bizonyos szintre az országon belül, amit még ebben az állapotban nem feltétlen gondolna róluk bárki is. Úgyhogy ezért vagyunk rá borzasztóan kíváncsiak, mert az összes bulijuk, amit szerveznek, azok általában nagy eséllyel mind telt házas bulik, és pont ezért, mert az emberek azt gondolják róluk, hogy na, hogyha valami újra és frissre vágyom, akkor elmegyek, és megnézem őket.
Ábel: Szerintem nagyon ránk fér, hogy megint izguljunk egy koncerten. Az újdonság ereje ott rád is ugyanazzal az erővel hat, mint esetleg a közönségre.
A nyári fesztiválszezonban hol lesztek láthatóak?
Soma: Gyakorlatilag a szigetes fesztiválokon kívül bármelyik fesztiválon.
Ábel: Legközelebb talán a Kolorádó lesz. Tavaly voltunk először, és hideg lesz!
Soma: Így van, Kolorádó Fesztivál, öltözzetek fel!
