Élet a The Beatles után

Avatar photo
2013.12.3., 21:04

A The Beatles minden idők egyik legsikeresebb zenekara, amely feloszlása után sok évvel is szedi áldozatait, nem kímélve egyetlen korosztályt sem. 1965-ben éppen december 3-án jelent meg  Rubber Soul című albumuk, amellyel 42 hétig szerepeltek a brit slágerlistán – ezt 1987-ben és tíz évvel ezután is megismételték. De mihez kezdtek a gombafejek a különválás után? Vajon a legendás négyes tagjai külön-külön képesek voltak hasonló eredményekre?  “Beatles-apokrif” következik!

TheBeatles

A zenekar feloszlását követően John Lennon zenei munkásságát leginkább a kísérletezés határozta meg, ám még ezzel is sikerült a listák élére kerülnie. A Double Fantasy például aranylemez lett, de a legnagyobb sikert nem ezzel, hanem az Imagine-nel érte el. Ez az a dal, amivel a nagyközönség előtt is kilépett a Beatle-szerepből, a dal, amit a mai napig mindenki dúdol. Az idealista, hippi, álmodozó ballada az önjelölt tehetségek kedvence, cover-művészek dalválasztásának netovábbja… Szerintünk viszont utánozhatatlan.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

George Harrison a Beatle, aki beemelte a szitárt az európai zene kultúrájába, akinek remek szólói és ötletei voltak, ám sosem került igazán a középpontba. Legsikeresebb számában, a Got My Mind Set On You-ben – ami valójában végül is feldolgozás – Harrison szerencséjére a hangsúlyos dob, és a bravúros szaxofon biztosították számára a ’80-as évekbeli visszatérést.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Na de mi lett Ringo Starr dobolásával? A leginkább görbe orráról ismert Beatle a zenekar feloszlása után nem célozta meg a slágerlisták élét, ellenben olyan nagy nevekkel dolgozott együtt, mint Eric Clapton vagy Elton John. Sőt, a másik három Beatle későbbi lemezein is közreműködött.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A legvégére maradt az, akinek a leginkább sikerült megmaradnia a csúcson: Paul McCartney. Az örökifjú zenész napjainkban is koncertezik, ráadásul pár hónapja jelent meg legújabb lemeze. A nemes egyszerűséggel New címre keresztelt album – amellyel Paul visszatért a rockos zenei bázishoz – mindeddig szinte csak pozitív kritikát kapott, és a slágerlistákon is az élmezőnyben szerepel. De ne feledkezzünk meg a Michael Jacksonnal készített Say, Say, Say, illetve a Stevie Wonderrel közös Ebony and Ivory duettekről, vagy a ’90-es évek egyik slágeréről, a Hope of Deliverance-ről sem. Bravúros!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A The Beatles tagjai, noha egyedül is meghatározó szerzeményeket tettek le az asztalra, végeredményben nem voltak képesek túlszárnyalni mindazt, amit közösen értek el. Ennek ellenére abban megegyezhetünk, hogy – The Beatles-kultusz ide, vagy oda – mi örömmel hallgatjuk őket szólóban is.

Szöveg: Fürdős Zsanett

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás