Egyedi Péter új kislemezzel aktivizálta az Mmamt-projektjét

Avatar photo
2020.06.7., 22:06

Új dallal jelentkezett Egyedi Péter az Mmamt nevű projektjével. A Csikorog a várhatóan ősszel érkező második album előfutára.

Egyedi Péter (akit az Óriásból, a Rájátszásból vagy az Isten Háta Mögöttből is ismerhetünk) szerzői debütálása 2018-ban jelent meg Mmamt néven. Eredetileg Egyedi egy szál gitáros hálószobaprojektje volt, aztán nagyzenekaros, izgalmas zenei kaland lett, ami a teljes szabadság és a sokrétű hangszerelés ellenére továbbra is egy jól körbeírható világ: Egyedi intim, letisztult, belső feszültségektől teli világa, ami semmi korábbi munkájához nem hasonlítható. A bemutatkozó lemezről (amelynek címe egyben a projekt teljes neve: mindenkinek megvan a maga története) származó Meztelen című dal 2020 januárjában kapott klipet, amely Reisz Gábor rendezésében és Scherer Péter főszereplésével készült.

 
 

Az Mmamt második lemeze őszre várható, amelyről nemrég debütált az első, Csikorog című dal. Az album kapcsán Péter az alábbiakat nyilatkozta:

Egyelőre hét új dallal készültem el, ezért is döntöttem el a közelmúltban, hogy ez bizony nagylemez lesz. Februárban kezdtem komolyabban foglalkozni az írással, elég intenzív és ösztönös eddig a munkafolyamat, magától gördül. Nekem ridegebb, lényegre törőbb anyagnak tűnik az előzőnél, talán ezt is érzékelteti picit a Csikorog, amely időrendben is először született az új dalok közül. Sőt, lehet, hogy az egész lemez időrendi számsorrendet kap majd végül, és nem azért, mert tudtommal nem sokan csináltak még ilyet, hanem mert nagyon szép ívet adnak ki időrendben az új szerzemények.

És akkor íme a már említett Csikorog, amely már elérhető az összes streamingszolgáltatónál és a zenei áruházakban:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Aki nem szeretne lemaradni az Mmamt-vel kapcsolatos hírekről, annak érdemes feliratkoznia a projekthez kapcsolódó hírlevélre (amely a Levelek Petitől nevet kapta) ezen a linken.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás