Egy vidáman szakítós dallal és videóval Valentin-napozik a Margaret Island

Avatar photo
2015.02.14., 18:52

A Margaret Island nagyban dolgozik első lemezén, amit júniusra szeretnének véglegesen befejezni. Demozással kezdték a munkát, feljátszották az összes dalkezdeményüket, ötletüket, amik az utóbbi évben összegyűltek. „Majd leutaztunk Vikiékhez Fonyódra egy hétre, kikapcsoltuk a telefonjainkat, mobilnetünket, és kiválasztottuk a 20-25 ötletből azokat, amelyeket befejezünk, és rákerülnek majd az első Margaret Island-lemezre az eddig megjelent dalainkon kívül” – mesélte a zenekar a készülő anyagról.

1484646_785755041515091_5752093598532219219_n

Ezek közül egy dalt, a Csöndedet már az első koncertjükön is játszották angol szöveggel, sokat kísérleteztek vele, többször áthangszerelték, mire elnyerte a mostani formáját. „Nagyon szeretünk utcazenélni, ez a dalon is hallatszik, csupa olyan hangszer szólal meg benne, ami az utcán is előkerülhet: ukulele, xilofon, cajon, akusztikus gitár. A magyar szöveget Hujber Szabolcstól kaptuk, aki például a Magashegyi Undergroundnak, Péterfy Borinak vagy Odettnek is írt már.”

A zenekar magja, Lábas Viki, Füstös Bálint, Törőcsik Kristóf már régóta szeretett volna készíteni egy szövegvideót. Szeretik az egyszerű, természetes dolgokat, így nekiálltak papírhajókat hajtogatni, és ezekre írták rá a szöveget, majd teleengedtek egy kádat vízzel, és beledobálták a hajókat. „A külföldön élő ismerőseinktől azóta is kapjuk a papírhajós képeket. A videót fényképekből rakta össze Földi Ádám, akivel már korábban is dolgoztunk.” 

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Margaret Island számára nagyon szépen alakul a fesztiválszezon is, már igencsak készülnek a nyári koncertekre. „Szép lassan bevonulunk a stúdióba, befejezzük a lemezt, sokat próbálunk a zenekarral, minden dal egy kicsit más felállással készül majd el. Február 25-én az A38-on játszunk az amerikai Spain előtt, tavasszal pedig új videoklipünk is lesz.”

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás