Egy remix EP és egy európai turné körül forog a Zagar élete

Avatar photo
2015.10.10., 21:04

Bár a Sleepwalking című, a Mary PopKidsből ismert Kamával közös dal már áprilisban megjelent, a Zagar most kapcsolt hozzá egy remix EP-t, miközben javában készül ötállomásos európai turnéjára, az évet pedig egy hazai koncerttel búcsúztatja.


November végén kerül a mozikba Az éjszakám a nappalod című magyar film (íme az előzetese), amelynek zenéjét Zságer Balázs írta. Erről származik az áprilisban megjelent, a Mary PopKidses Kamával közös Sleepwalking c. szám, amelyhez előbb egy videoklip, most pedig egy ötszámos remix EP jelent meg. A filmzenén Kama mellett közreműködött a Los Angeles-i énekesnő, Kid Moxie is, aki a Twin Peaks Mysteries Of Love című betétdalának feldolgozásával vált ismertté. A filmzenei album megjelenését még idénre ígéri a csapat, de előbb egy európai turnéra indulnak Prága, Brüsszel, Berlin és Pozsony érintésével, közben pedig fellépnek majd az Amsterdam Dance Eventen is.

zagar
Mindenképp szerettünk volna pár ütős dance remixet ehhez a számhoz. Bár már az eredeti is elég diszkós volt a régebbi Žagar-számokhoz képest, de kellett hozzá az a plusz töltet, amit a remixerek adtak hozzá – így talán klubban is igazán jól működik majd a dal. Személyes kedvencem a Hypnotized- és a Schime-átdolgozás” – árulta el a Recordernek a remixekről Zságer Balázs.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az EP-n Hypnotized, Olivr (a Kaktus zenekar tagja), Deansdale  és Schime gondolta újra a Žagar slágerét, a végeredményeket a SoundCloudon tudjátok meghallgatni:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az együttes európai turnéja hétfőn kezdődik, és az alábbi városokat érinti:

Okt. 12. Prága / Roxy Club
Okt. 14. Brüsszel / VK Concerts
Okt. 15. Amsterdam Dance Event / Sugarfactory
Okt. 17. Berlin / Greenhaus (DJ set)
Okt. 18. Berlin / Badehaus Szimpla
Okt. 19. Pozsony / KC Dunaj

Ami a hazai koncerteket illeti: december 28-án az A38 Hajón játszik a zenekar, utána azonban hosszabb ideig nem lép fel itthon.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás