Egy kapcsolat szétesése – Megjelent Kolibri új EP-je, a B-oldal

Avatar photo
2021.05.3., 17:11

A Kolibri művésznév mögött rejlő Bognár Bandi 2018-ban indította útjára először angol nyelven hálószobaprojektjét. Az elmúlt három évben aztán sok minden történt: bekerült a KERET blog Kikeltető tehetségkutatójának legjobb harminc produkciója közé, itt pedig összebarátkozott a Platon Karataev csapatával, így történt, hogy a projekt végül a saját hálószobájából a platonos Cz.K. Sebőébe költözött, ahol – immáron magyar nyelven – rögzítette B-oldal című új EP-jét.

Fotó: Kálmán Gábor

Kolibri alapvetően egy szál gitárra írja dalait, és később tesz hozzá akár plusz szintiszólamokat, vokálsávokat. A dalszerzés folyamata tehát remekül leképezi a projekt jellegét: a végtelenül tiszta gondolatoktól jutunk el a komplex érzelmek kavalkádjáig úgy, hogy végig maximálisan azonosulni tudunk a dalokkal.

A most megjelent B-oldal témájában egyfajta folytatása a korábbi, Szívavató című kislemeznek, ahol egy kapcsolat megromlását követhetjük végig, a veszekedések és az egymással való küzdelem felismerésének témájával. A B-oldal ezt viszi tovább a kapcsolat széthullásának egészen a végstádiumáig, az elszakadásig, illetve a gyógyulás útján való elindulásig.

Az EP produceri munkálataiban pedig a Platon Karataevből ismert Cz.K. Sebő volt Bandi segítségére.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az EP-n helyet kapott a korábban megjelent Zöldeskék című dal, illetve egy vadonatúj szerzemény, az Altató is, amelyről Kolibri a következőképp mesél:

Ezt a dalt több mint két éve írtam meg először, akkor is hatalmas küzdelem árán, állandóan átírtam a szöveget, de a végén valahogy mindig visszatértem hozzá. Ahogy szépen lassan kibontottam, akkor kezdtem el felismerni, hogy egy toxikus párkapcsolatban élek, és emiatt közel fél év volt, míg újra el tudtam játszani. Eleinte felmerült bennem, hogy ez a dal vajon mennyire öncélú, és mennyire tesz hozzá a hallgatóknak bármi jót az életéhez. Végül arra jutottam, hogy annyira sok szenvedéssel jár egy ilyen kapcsolat, hogy ha akár egy embernek is kicsit a „fejére tudok koppintani”, és rájön esetleg, hogy ez nagyon hasonlít arra, amit ő átél, akkor talán ezzel tudok segíteni. Pont az van benne, amit érzek, semmivel sem több vagy kevesebb.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Altatóhoz – a Zöldeskékhez hasonlóan – egy videóklip is készült, amelyben Tompa Blanka illusztrációit és grafikáit roncsolta és torzította Tompa Lukács Sámuel és Gara Ádám, ezzel is az elszakadást és a fájdalmat érzékeltetve. A végeredmény pedig egy olyan kisfilm, ami a dal nyers és kissé aggasztó hangulatát önti vizuális formába.

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás