Avatar photo
2017.11.21., 18:01

Egy jegyzetekkel teli mappa a számítógépen, amit már hét éve bővül: Chad Moore fotói egy álmokkal teli nyárról

A fotós legújabb kiállítása megkísérli a tökéletes pillanatot örökkévalóvá tenni.

 
 

Még mindig ugyanazok a motivációim, mint akkor, amikor elkezdtem fotózni” – vallja a Floridában született, jelenleg New Yorkban dolgozó Chad Moore. „Még mindig izgalmas számomra, hogy valaki vagy valami hogyan fog kinézni egy képen.” Moore jelenleg a párizsi Too Late, So Soon című kiállításával foglalkoztatja az embereket álomszerű portréival. A cím állítása szerint „jelenleg egyáltalán nem konceptuális”, valójában egy jegyzetekkel teli mappára utal a számítógépén, melyet már hét éve bővítget.

„Egy hosszú lista dolgokról, amiket barátoktól hallottam; versek, dalszövegek, szemelvények könyvekből – a képeim szempontjából releváns gondolatok, vagy csak önmagában szentimentális, vagy kedves ötletek.”

De ahogy a fotóinak, a címnek is van egy érzelmibb szintje:

„amikor barátokkal, vagy a kedveseddel vagy, és nagyon jól érzitek magatokat, akkor elvesztek az időben – ez amióta a telefonunk, gépünk rabjai lettünk, egyre ritkábban fordul elő. Amikor elveszted az időérzéked, olyankor az idő is valahogy túl gyorsan elfogy – vége van annak a napnak vagy éjszakának… hogy lett ilyen késő, ilyen gyorsan?”

 
 

A képek „a valódi világot reprezentálják az általam elképzelt ideális megfelelőjének lencséjén keresztül” – magyarázza Moore. Minden munka nyáron készült, ezért a kiállítás színekkel, a természet lágy ölén egymást ölelgető testekkel telített. A sajtómegjelenések hozzáteszik, hogy „a pillanat meghosszabbításával a nézőknek lehetőségük van emlékek megőrzésére, sőt, létrehozására is.

A művész kedvenc képei a kiállításról a Tereza (Moon Towel) és a Tereza (Floating). „Mindkét kép rendkívül fontos a kiállítás szempontjából – mondja. „A nyár végét Stockholmban töltöttem. Reggelente Tereza és én elmentünk úszni erre a Langholmen nevű helyre, még fagyban is. Csodálatos volt, mert bár csónakok és mindenféle dolgok úsztak rajta, a víz mégis hihetetlenül tiszta volt. Ez lett a reggeli rituálénk, és itt született a lebegő fotó is. Ezt a szokást pár héttel később Barcelonában is felelevenítettük, bár itt a rituálét késő éjjel végeztük.”

 
 

Ez a spontaneitás-érzés a párizsi Galerie du Jour Agnès b-ben került bekeretezésre, ahol januárig lehet megtekinteni a kiállítást. „Amikor szervezek és létrehozok egy kiállítást, mindig a hely dinamikájára gondolok, hogy a nézők hogyan fognak végig sétálni, de amikor a fotókat készítem, soha nem gondolok arra, hogy kik fogják ezeket látni – úgy gondolom, az teljesen tönkretenné a képek minőségét” – magyarázza.

„Természetesen mindig vannak olyan munkák, amik népszerűbbek, könnyebben elkelnek, de ha csak ezeket a képeket mutatnám meg, nem lenne többé narratíva. Az a céljaimnak teljesen keresztbe tenne.”

Moore abban bízik, hogy az emberek szubjektíven, ugyanakkor türelemmel tekintenek a képekre. „Úgy gondolom, hogy az emberek, amikor ránéznek egy munkára, akkor valami személyeset is kivesznek belőle – a fotózás ma már egy igen gyors ütemű művelet lett, ezzel együtt pedig a fotók befogadása is teljesen megváltozott. Ezért is tartom olyan izgalmasnak, amikor egy galéria falán dolgozhatok… ha veszel egy mély levegőt és három másodpercnél tovább nézel egy képet, akkor szerintem teljesen át tudod érezni azt, és emlékezni tudsz egy időszakra, vagy pillanatra, amikor ugyanígy éreztél te is.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás