Egy albumnyi újragondolt felvételt hozott ki a karantén a Nunki Bay Starship feléből

Avatar photo
2020.12.19., 18:14

A Nunki Bay Starship legénysége, vagyis annak egy része egy igazi ínyencséggel járul hozzá az idei karácsonyi menühöz. A Nunki 50% ugyanis egy karantén szülte formáció, amelyet a zenekar két tagja, Tóth Dóri és Huszár Ákos alkot. A Recooked Galaxy (Nunki Bay rethinks) névre hallgató, nyolcszámos anyag ugyanis újraértelmezett, áthangszerelt Nunki-dalokat, illetve egy különleges Csaknekedkislány-feldolgozást tartalmaz.

Az ősszel megjelent What God Said című live session (amely nálunk premierezett) után a zenekar úgy érezte, hogyha már koncertekkel kevésbé tudta megörvendeztetni idén a közönségét, egy másfajta meglepetéssel kedveskedik ebben a furcsa évben. A Nunki 50%-ot a Nunki Bay Starship énekes-frontembere, Tóth Dóri és dobosa, Huszár Ákos alkotja, az ötletét pedig pont a járványhelyzet hozta meg. Tavasszal felkérést kaptak az Ötödik Emelet Fesztiváltól, ám a karantén és persze a hangoskodásra allergiás szomszédok nem tették lehetővé hogy a teljes zenekarral, négyen együtt vágjanak ebbe a kalandba.

 
 

Erről így meséltek:

Az Ötödik Emelet Fesztiválon tíz percet kellett játszani, erre mi egyetlenegy dalt raktunk össze, az All the Beauty címűt, amely egyébként nagyzenekaros verzióban sem egy rövid dalunk. Mivel az eredeti hangszerelés reprodukálására sem volt lehetőségünk a csökkentett létszám miatt, ezért egyből mindkettőnknek az volt az első gondolata, hogy elektronikus zenei irányba vigyük el a dolgot. Ezzel a vonallal már korábban is kísérletezgettünk ketten, szigorúan itthon, aztán valahogy egy darabig egyáltalán nem foglalkoztunk vele, a karantén alatt meg volt időnk bőven, szóval itt volt a lehetőség, hogy kipróbáljuk magunkat.

Ez a különleges fellépés olyan jól sikerült, hogy ezután megkereste őket a Metronhome Media, erre a sessionre pedig már egy félórás koncertet rögzítettek a nappalijukban, 360 fokos kamerával. Majd több felkérést is kaptak: nemcsak az online térben, de élőben is bemutatkozhattak a közönségnek a CAFÉ Budapest programsorozatában, nemrégiben pedig egy jótékonysági kezdeményezéshez is csatlakoztak: a Margaret Island, Szakács Gergő és a Talk2Night mellett ők is részt vettek a Mindenki Fogadjon Örökbe Egy Kiskutyát adománygyűjtő livestream koncertjén.

 
 

A duó elmondta:

A Nunki 50% alakulása alatt maga a Nunki Bay Starship is sokat változott, és több dalnál is felmerült, hogy átemelhetnénk részeket az eredeti dalokba a Nunki 50%-verziókból, ez például egy szép egymásra hatása a projekteknek – már ha ezt a két felállást lehet egyáltalán külön projektekként kezelni. Valahol igen, valahol nem. Nagyon érett egy irányváltás az eredeti felállással is, és ketten már sokat beszélgettünk ezekről a dolgokról itthon korábban. Nem igazán zenei stílusról, inkább vibe-okról van itt szó, ezekből próbáltunk valamit belevinni az 50%-os anyagba a rendelkezésünkre álló eszközparkkal. Szóval végeredményben, ha nincs karantén, nincs Nunki 50%-lemez sem. Kösz, COVID!

A Recooked Galaxy című anyagon sokat dolgoztak, főleg Huszár Ákos, aki rengeteget programozott, hogy minden akkor és azon a hangszínen szólaljon meg élő eljátszás közben is, amikor és ahogyan kell. A saját dalok mellett helyet kapott egy feldolgozás is: Dórinak van egy közös lemeze Konsiczky Dáviddal (aki a Csaknekedkislány [CSNK] gitárosa és dalszerzője), amelyet Magnetifique néven adtak ki, illetve segédkezett az új CSNK-lemez énekfelvételeinél is, bírja is a zenekart, szóval szinte minden adott volt, hogy tőlük játszanak valamit. A Tihany című dal a viszonylag rövid és repetitív szövegével ideális választásnak tűnt elektronikus zenéhez, és érdekesség, hogy később kiderült, hogy Dóri bátyja, Andras Toth is csinált már belőle egy remixet korábban, pedig nem is tudta, hogy a bátyja is bírja a CSNK-t.

A Nunki 50% Recooked Galaxy (Nunki Bay rethinks) lemeze tehát a legjobb, ami ebből a koncertek nélküli évből a zenekar számára kisülhetett, egyúttal egyfajta ízelítője is a tavasszal megjelenő új Nunki Bay Starship-lemeznek.

Íme tehát a Nunki 50%-projekt hanganyaga, amelyet az alábbi linken hallgathattok végig!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás