Efott 2011

Avatar photo
2011.05.12., 12:30
Hová menj fesztiválozni, ha az összes hazai kedvenced látni szeretnéd négy napon belül? Az idén Szolnokra! Hazánk „vándorló” fesztiválját, az EFOTT-ot ugyanis ebben az évben ott rendezik meg július 12 és 17 között. Évről évre megdönti a saját látogatottsági rekordját, várhatóan ez most sem lesz másképp.
A délutáni hangulat megalapozásáról a Dumaszínház leghíresebb fellépői – mint Kovács András Péter vagy Kiss Ádám – gondoskodnak majd minden nap. A Nagyszínpad „bulisávja” 22.30-tól még egyelőre üres, viszont olyan nevek, mint az Irie Maffia, a P.A.S.O., a 30Y, a Heaven Street Seven vagy a Csík zenekar már garantáltak. Lesz még – a teljesség igénye nélkül és stílustól függetlenül – Belga, Copy Con, Carbonfools, Anima Sound System, The Kolin, Hősök, Belmondo, Subscribe, Pál Utcai Fiúk és a sort még sokáig lehetne folytatni. Dévényi Tibi bácsi visszatérő dj-je a fesztiválnak. Idén is bulizhattok vele meg a pöttyös labdákkal minden hajnalban a koncertek után, a Kalinka Pop Sátorban, amely úgy látszik, nagyon retrora veszi a figurát, a fellépők között eddig az UFO-t, az Ámokfutókat, Csepregi Évát és Szandit is megtaláljuk.

Ezek mellett természetesen lesznek kulturális, sport- és turisztikai programok, de a strandfelszerelésed se hagyd otthon, hiszen a szervezők idén is biztosítanak fürdési lehetőséget, így napsütéses idő esetén a koradélutáni órákban egy matracon fekve minden körülmény adott lesz a barnulásra.

Ne feledjétek, 2011-ben is vár az EFOTT, a jelszó pedig továbbra is: „Csak szabadon…”

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás