Ebben a formában kőkeményen megkérdőjelezhető az amerikai kisvárosok idillje
A FOAM Talent nyertese, Weronika Gesicka szürrealista képei megkérdőjelezik a fotók által létrehozott valóságot.
A művészeket régóta foglalkoztatja az amerikai külvárosok félelmetes mézes-mázos perfekcionizmusa, ugyanakkor mindig egyfajta iróniával használják fel ezeket. Gondoljunk csak Ollókezű Edward tökéletesre vágott szív alakú fáira, vagy a stepfordi feleségek programozott tökéletességére. Összességében mondhatjuk, hogy az abszurdot a művészet már számtalan esetben használta arra, hogy szatirikus módon megvilágítsa a külvárosi mindennapok önellentmondó ábrázolását.
A FOAM Talent 2017-18 nyertese, a lengyel fotós, Weronika Gesicka hasonló vonalon indult el, amikor ezeket a gondolatokat a Traces (2015) sorozatában bemutatta: szürrealista képek gyűjteménye, melyek az 1950-60-as évek félelmetesre tökéletesített amerikai családjait ábrázolja – kiemelve ezzel a vizuális művészetek szerepét az igazság elferdítésében.
Azzal, hogy a fikció és a valóság határán áll, a Traces rávilágít arra, hogy a fotográfia mennyire manipulálja azt, ahogyan a külvilágot érzékeljük, illetve ahogy a múltra emlékezünk. „Az emlék nem csupán egy tiszta lenyomata annak, ami történt, hanem a jelen ábrázolásai hatással vannak rá. Folyamatosan változó, számos külső esemény és személyes élmény befolyásolhatja. Úgy nyújtható, akár a műanyag: nagyon egyszerűen manipulálható.” Gesicka számára a fotográfia az egyik legerősebb médium, mely az emlék és az igazság befogadására hatással lehet. „A fotográfia olyan médium, melyet a legmélyebben azonosítunk az emlékekkel” – magyarázza Gesicka. „Eredetileg azért készülnek, hogy a valóságot ábrázolják, ezért automatikusan hiszünk is nekik – mert azt hisszük el, amit a saját szemünkkel látunk.”
(via dazed)
