Sötét indie egyenesen L.A.-ből: bemutatjuk Lena Fayre-t!

Avatar photo
2016.01.6., 16:08

Ha Lena Fayre Magyarországra született volna, valószínűleg ő lenne az a fura lány, aki az Indie Rehab bulikon rózsaszín bundában és holdjáróban, mindenkit túlharsogva énekelné az R U Mine-t, és bár a barátai már ezerszer benevezték az X-Faktorba, ő a maga passzív-agresszív, alternatív módján továbbra is ellenáll a sztárrá válás kísértésének.

Történetesen Lena Fayre nem Magyarországra, hanem a zenei világ Mekkájába, Los Angelesbe született, ahol némi tehetséggel és extra kisugárzással támogatott zenésszé avanzsálni, és minimum egy EP-t kiadni nem is akkora cucc, mint gondolnánk.

Lena-Fayre

Mindig arról álmodtam, hogy énekesnő lehessek. Rengeteg lehetőség van erre, ha az ember L.A.-ben nő fel. Amikor fiatalabb voltam, megismertem pár embert, akik beavattak a zene világába. Tulajdonképpen csak úgy az ölembe hullott minden.

2012-ben az akkor alig 16 éves Lena számára felpörögtek az események: megjelent Belong To You című kislemeze, majd egy héttel később a hozzá készült videoklip is, amely a 2013-as Williamsburg International Film Festival „Legjobb videoklipjének” járó díjat is elnyerte.

Hamarosan az ötszámos, saját nevét viselő EP-jéről is sorra jöttek ki a videoklipek. Az akkoriban még basic popos dalok egészen kedvesek a maguk megcsinált tinis bájukkal. Bár az első EP-jéhez zeneileg gyakorlatilag köze nincs Lenának, mégis felkerült a Rolling Stone magazin „10 új előadó, akit ismerned kell” listájára. Lena ekkoriban alig várta, hogy elszakadhasson kiadójától, és a rágógumis dalszövegek, illetve a középsulis tematikájú klipek után végre önmagát adhassa.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

2014-ben jött el Lena ideje

A hosszú, hullámos tincseit vagány rövidre vágatta, flitteres és a ’70-es évek inspirálta göncök után megkaptuk a mai dark indie hercegnőt. OKO című lemeze az Indie Music Digest szerint az év egyik legjobbja volt. És mennyire igazuk volt! Az OKO gyakorlatilag egy-két hét különbséggel jött ki Banks Goddess-szével, de hangzásilag és a dalok témáiban gyakorlatilag összeollózhatnánk egy 25 számos, két CD-s kiadást. Vagány, szókimondó szövegek, ámulatig elvont videoklipek jellemezték Lena Fayre 2014-es évét.

Az I Am Not A Manben kölcsönvette Luke Davis hipszter-modell-atyaúristent egy közel négyperces elvontkodás erejéig, később, 2015-ben az Everybody’s In-ben pedig Sia táncos kislányát megszégyenítően viselte a mangás fehér parókát. Az utóbbi miatt kapott hideget-meleget is, sokan vádolták feminizmussal, a színpadon is egy vagány, határozott csajt láthattunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Heroikus és elszánt, aki azonnal összeomlott, ahogy barátja kidobta egy másik miatt. Lenát pedig elkapta a „Taylor Swift-szindróma”, és pillanatok alatt összedobta az Is There Only One EP-t, melynek előfutáraként a This World (végül nem került fel a korongra) a Vámpírnaplók c. sorozat betétdalaként is helyet kapott. Dalszövegei pedig tovább mélyültek, az albumot pedig szívdobogásszerű ütemek és levegőért kapkodó vokálok jellemzik.

„Teljesen lerombolta az egómat. Szóval csak bementem a stúdióba, és írtam öt dalt – csak ötöt –, és konkrétan átdolgoztam magam a helyzeten, ezen az egész érzelmi hullámvölgyön.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az EP további különlegessége, hogy az elsőként kimásolt Possessionön kívül a további dalokhoz is forgattak egy-egy mini videoklipet.

Ó, és a borító!

1432130965EP_Artwork

Bár azt mondhatnám, hogy ő a másik nő, de tulajdonképpen én vagyok. Amit a borítón látsz, az egy valódi Instagram-fotó a lányról. Az a srác készítette, aki az egész dalgyűjteményt inspirálta. Ez a lány nem én vagyok, sose leszek ő. Megszállottság, birtoklási vágy, tagadás és szívfájdalom: ezek eredményeként írtam meg, és fejeztem ki a kiutat ebből a bonyolult szituációból.

Valószínűleg az elmúlt fél évben sikerült átverekednie magát a szakításon, hiszen Lena ismét új lemezen dolgozik. A nyár folyamán volt lehetősége német és angol zenésztársaival együtt dolgozni, sőt, a zenén kívül új művészeti projektekbe is belevetette magát. Emellett új hobbit is talált: a most 19 éves énekesnő szenvedélye a kertészkedés, legnagyobb vágya egy európai kisvárosban virágboltot nyitni, és rengeteg gyereket szülni. Reméljük, ha ezek a célok megvalósulnak, lesz még ideje a zenélésre!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mindenképpen hallgasd meg: New Sensation, Gold Standard King, Games, I am a Soul

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás