…dancing in the nightclub

Avatar photo
2010.06.8., 18:35
Végre hivatalosan is itt a nyár, pedig pár nappal ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha előkerül még a rövidnadrág a szekrényemből. Napokon belül meg is kezdődik az idei fesztiválszezon, melyek közül a Fishing on Orfű egy kicsi, de annál lelkesebb megmozdulás.
A fesztivál ötlete egy alig húszéves fiatalember agyából pattant ki, és a mai fesztiválozók nem is gondolnák, hogy az egész dolog alapja egy tóátugrás volt. Bár szerintem az első szó, ami a rendezvényről beugrik nekünk, az az „alter”, a feszt főszervezője, Lovasi András szerint inkább attól alter ez az egész, mert ebben a három napban képesek bebizonyítani a közönségnek, hogy itthon is lehet örülni az életnek. A szervezők – szerencsére – kínosan ügyelnek arra, hogy ne legyen nagy tumultus a helyszínen, így a kényelmes szabadtéri bulik szerelmeseinek tökéletes választás lehet. Néhány szó az idei felhozatalról: a 30Y számára igazán rendhagyó lesz az idei Fishing on Orfű, ugyanis egy 10 éves jubileumi koncerttel készülnek, mely minden vérbeli rajongónak kötelező. A közönség összesen hat színpadon élvezheti a már megszokott nevek koncertjeit, lesz például Kispál és a Borz (egyike a banda utolsó koncertjeinek), Quimby és Kiscsillag, a külföldi színfoltokat pedig a De Phazz és a Pony Bravo biztosítja.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Fishing on Orfűre készülve – Lovasi és Rátgéber kultúrfővárost épít.

A jegyárak a magyar fesztiválok áraihoz képest barátiak, a háromnapos bérlet vasárnapig (06. 13) 7500, a helyszínen 8500. Ha csak egy napra mennél, 3500 Ft-ot kell áldoznod rá, plusz vonatjegy (a tizedik fény után nem biztos, hogy jó ötlet kocsiba ülni). Apropó, vonat: IC-vel két és fél óra alatt kényelmesen eljutsz Pécsre (a Keletiből, persze), onnan pedig busszal kell továbbmenned Orfűre. Érdemes tudnod, hogy a fesztiválra utazók 50%-os kedvezménnyel utazhatnak a MÁV-val, így – ha még diákod is van – mindenképp ezt a verziót válaszd.

És végezetül a legfontosabb: az idei Fishing on Orfű június 17-től 19-ig kerül megrendezésre. Jó szórakozást!

Címkék: ,

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás