Harcoshalak címmel, különleges hangulatú, vágatlan videoklippel jelentkezett a Konyha zenekar. A csapat a dal születésének helyszínére tért vissza: az első verziót ugyanis egy hosszú hajnali séta alatt írta Szepesi Mátyás frontember, ami érintette a mostani klip valódi főszereplőjét, a Margit hidat. A Lehel Olivér által rendezett klip nem tartalmaz vágást, egy különleges pillanatot viszont igen: a dal derekánál kapcsolt ki a közvilágítás, nem hivatalosan is jelezve hogy az éjszaka véget ért.
„Ez a dal arról szól, hogy a szerelem nem egyszerű: a harcoshal ugye egyszerre a szépség és a kegyetlenség találkozásának metaforája.”
– mesélt a dalról Szepesi Mátyás frontember.
„A dal persze nemcsak a nehézségekről szól, hanem hogy sokszor bekerülünk olyan folyamatokba-körforgásokba, hogy mi is csak nézünk, majd úgy is oldódnak meg ezek a rossz körök, hogy szinte észre sem vesszük. Egy hosszú séta alatt írtam a dal gerincét, nagyjából 12 000 lépés volt a Budai Vár tövéből Újlipótvárosig – ebből indult ki a klip koncepciója is. Eredetileg másfélszeres gyorsításban vettük fel, a képek visszalassított tempója jól illeszkedik az ember hajnali lebegős, elemelkedett hangulatához. Két hajnalt is rászántunk a forgatásra és bár a végeredmény önmagáért beszél, valószínűleg soha többet nem fogunk tudni átmenni még egyszer a Margit hídon úgy, mint előtte (nevet).”
A produceri teendőket Toldi Miklós látta el, aki a Százszor visszajátszott mellett számos emlékezetes rádiós Konyha dal (Hazahaza, Mindig idebent, Tegnap éjjel) producere, akik több mint egy évtizede alkotnak összeszokott csapatot Szepesivel. Amellett hogy a Konyha frontemberrel hét évig játszottak közösen a Magashegyi Undergroundban, azóta számos alkalommal dolgoztak együtt más zenekarok dalain is (Margaret Island, Random Trip, Odett, Nagy Bogi, Swing A La Django, stb.)
Konyha + Söndörgő
A dal koncerten először április 29-én a Kobuci kertben, a Söndörgővel közös tavaszköszöntő bulinkon lesz hallható.
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.