Birdy új albuma állítólag a fény az alagút végén

Avatar photo
2016.01.19., 11:38

Beautiful Lies címmel március 25-én jelenik meg Birdy, azaz Jasmine Van den Bogaerde harmadik albuma. A fiatal lány már Magyarországot is meghódította: 2014 nyarán a VOLT Fesztiválon fergeteges sikert aratott a koncertje, ahol interjút is készítettünk vele.

A csengő hangú énekesnő 2008-ban, alig 12 évesen nyerte meg az Open Mic UK versenyét, ahol mindenkit elvarázsolt. Művésznévként már ekkor a szüleitől kapott becenevét használta, melynek jelentése „Madárka”. Az elbűvölő kislányt – akinek nem csupán a hangja emlékezetes, hanem virtuóz zongorajátéka is – hamar megszerette a közönség. Birdy számára az igazi hírnevet azonban debütáló dala, Bon Iver Skinny Love-ja, valamint a The xx Shelter című számának egészen egyedi, és magával ragadó feldolgozása hozta meg. Ekkor, az előbb említett melódiák sikerén felbuzdulva egy teljes cover-lemezzel rukkolt elő, melyen csupán egyetlen saját szerzeménye szólalt meg – a korong a listák élére került, és több mint egymillió példányt adtak el belőle világszerte.

birdy-beautiful-lies

Két év múlva azonban az akkor 17 éves hölgy újabb anyaggal lepte meg a rajongóit: a Fire Within névre keresztelt második lemez tizenegy dala már egytől egyik a lány sajátja volt. A fiatal tehetség aztán az évek alatt filmzenét is írt, így például többek között az Éhezők viadalában az ő dallamait is hallhatjuk.

Birdy azóta is aktív, harmadik albumát idén tavasszal adja ki, melyet már elő lehet jegyezni. Az amúgy tizennégy vadonatúj felvételt tartalmazó kiadvány a Beautiful Lies nevet kapta, a számok között pedig felbukkan egy rendkívül különleges szerzemény is, a Keeping Your Head Up, melyet alig pár napja egy televíziós műsorban énekelt el először az időközben felcseperedett lány.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

„Ez a lemez az életről szól, vagyis arról, hogy miképpen találhatunk rá a fényre az alagút végén, még olyankor is, amikor éppen teljesen kilátástalannak tűnik a helyzet” -nyilatkozta Birdy, majd azt is hozzátette, hogy ebben a műben valóban a szíve-lelke benne van, hiszen úgy érzi, hogy az elmúlt hét év tapasztalata ebben a tizennégy felvételben forrt össze.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás