Beszámoló és Koncertfotó galéria – VOLT Fesztivál 1-2.nap (2011) 2011-10-18

Beszámoló és Koncertfotó galéria – VOLT Fesztivál 1-2.nap (2011)

Avatar photo
| fotó: Tölcsér Borbála
2011.10.18., 22:33

Az idei felhozatalt látva már sejtettük, hogy a fesztiválozók nagy többsége a szokásos hazai kedvenceken felül főként a headlinerek koncertjeire lesz kíváncsi. A gyanúnk beigazolódott. Az első nap délutánján még csak lézengtek a fesztiválozók, és a koncert helyszínek többsége nem volt teltházas. Ez a nap, főként a kora és késő délután inkább a 0. nap utáni józanodásról szólt.

Lévén, hogy mi a rossz fesztiválozók között tartjuk számon magunkat, az első és egyetlen koncert, amit megnéztünk, a My Chemical Romance koncertje volt. A zenekar első ízben járt hazánkban sokak örömére, a hangulat pedig már a tömeget elnézve is garantált volt. Noha a zenekar egy-két dalt elfelejtett magával hozni a legismertebbek közül, kétségtelen, hogy minden egyes eljátszott dalukat hatalmas őrjöngéssel és kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség. Könnyes szemek néztek vissza ránk, ami nem meglepő, hiszen a zenekar történetének csúcspontján a legismertebb emo bandaként volt számon tartva. Összességében a frontember, Gerard Way érzékien vörös haján kívül a show legfontosabb mozgatórugója az a pontosság és lendület volt, amibe a My Chemical Romance csak hosszú idő után tanult úgy igazán bele, de mostanra elvitathatatlan, hogy a világ bármely színpadán megállnák a helyüket, ahogyan tették ezt nálunk is.

A második nap headlinere egy nálunk szintén először koncertező zenekar, a Sum41 volt. Amikor rákezdtek, jobbára csak olyan véleményekkel találkoztam a tömegben, hogy ‘Én ezt a koncertet nem értem‘ vagy épp olyannal, hogy ‘Ez mi…‘ Ezt a koncertet én magam sem értettem. A punk rock huszárai, akik magukat a legkevésbé sem vallják punk rock előadónak, adtak egy olyan bulit, ahol a frontember, Deryck majdnem hogy láthatatlan, de legalábbis nagyon halovány volt. A slágerekre azért hellyel közzel ráismertünk, de összességében több volna elvárható egy egy évtizednél is régebb óta működő, rockzenei berkekben kult-bandává avanzsált zenekartól. A többiek mentették, ami menthető volt, Deryck pedig hagyott jó pár üresjáratot a dalok közt, és ezzel időt nekünk arra, hogy elgondolkodjunk, mit is kerestünk mi ott…

Szerző/Fotó: cutewheniscream

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás