Ami késik, nem múlik – Pixies koncertbeszámoló + Galéria 2022-09-1

Ami késik, nem múlik – Pixies koncertbeszámoló + Galéria

Avatar photo
2022.09.1., 12:12

Sok nagyhatású zenekar eljutott már Magyarországra – akár többször is – koncertezni, de a Pixies ezidáig kimaradt. A kultikus együttes koncertjén jártunk a Budapest Parkban.

A Pixies tényleg az utóbbi évtizedek legjobb és legfontosabb rockzenekarai közé tartozik. A „fontos” az ő esetükben pedig nem költői túlzás. Egyedi hangzásvilágával a Black Francis vezette együttes gyakorlatilag MINDENRE hatással volt az 1988-as debütálólemez, a Surfer Rosa megjelenése után. Radiohead, Nirvana, The Strokes, mindannyiuk számára gyakran emlegetett inspirációs forrás volt a zenekar, de David Bowie és a U2 is szuperlatívuszokban beszélt a formációról (Bowie később fel is dolgozta a Cactust).

A ’90-es évek alternatív rock boomja a Nirvana vezetésével hallgatók tömegeit ismertette meg egy új hangzással, de aki korábban már motoszkált lemezboltokban a Pixies és a Sonic Youth dolgai körül, azoknak egyáltalán nem volt ismeretlen amit visszahallottak a mainstreammé vált új alternatív zenekaroktól. És a kulcs valahol itt van. Az hagyján, hogy a Doolittle minden idők egyik legjobb albuma, és egy elképesztően érdekes szürrealista Pixies-univerzumba csöppen bele az ember, ha elkezd ismerkedni velük (zeneileg és szövegileg egyaránt), de kisebb túlzással inkább azt kell keresni a mai napig, hogy mi az amire nem volt a banda hatással, nem azt, hogy mire volt.

Azt azért be kell vallanom, hogy a Budapest Park felé tartva vegyes érzések kavarogtak bennem. Egyrészt borzasztóan izgatott voltam, hiszen mégiscsak a tinédzser korom meghatározó együtteséről van szó, másrészt felmerült bennem az a kérdés, hogy mit lehet várni a Pixiestől 2022-ben? Black és Joey Santiago közelít a 60 felé, David Lovering dobos már be is töltötte, Paz Lenchantin pedig 48 éves, és bár a ’10-es években három lemezt is megjelentettek (szeptember 30-án pedig érkezik a Doggerel), ezekbe belehallgatva inkább visszatértem a Surfer Rosához és a Doolittlehöz.

A helyszínre érkezve tudatosult bennem igazán, hogy baszki, a Pixies tényleg fel fog lépni Budapesten, és ez a tény minden kérdést elhessegetett a fejemben. Ugyanis Blackék késve érkeztek meg hazánkba. Nagyon késve. Az hagyján, hogy a ’80-as évek végén, vagy a ’90-es évek elején nem, de még a 2004-es újraalakulás után sem estek be Magyarországra legalább egy nyamvadt fesztivál fellépésre. 2022-ig kellett várni az első koncertjükre, pedig eddigre már rengeteg klasszikus formáció megfordult már országunkban. Bowie, Radiohead, Pearl Jam, a Foo Fighters és az Arctic Monkeys többször is…

Az eltelt 30 év az elkerülhetetlen korosodás ellenére a zenekar tagjai nem fogták vissza magukat a színpadon, a Gouge Away, Wave of Mutilation, Crackity Jones briliáns hármasával indították el Blackék a koncertjüket a Budapest Parkban, amit a közönség is nagyon értékelt. Ezután hullámokban volt némi leülés, a koncert második felében azonban ellőttek minden klasszikus dalt amit lehetett. Debaser, Here Comes Your Man, Break My Body, Monkey Gone to Heaven – tényleg nem fogta magát vissza zenekar, amely egyébként egyáltalán nem kommunikált a közönséggel. Az ember azt hinné, hogy egy „sziá”-t vagy egy „koszonom”-öt még a legvisszafogottabb előadó is eldörrent Magyarországon, de ők nem és tőlük ezt nem is hiányoltuk. Helyette feszesen darálták egymás után a régóta várt számokat. Egyébként mindannyian egész jó formában tartják magukat és ez érződött is a dinamikájukon, viszont az utolsó etapra hagyott a Where Is My Mind? alatt azért konstatáltam, hogy nálam már csak maga a Pixies unhatja látványosan jobban a Harcosok klubjából is ismert klasszikust.

Reméljük nem ez volt az első és utolsó, és hamarosan újra megfordulnak majd Magyarországon. Már kevésbé fogjuk várni, mint a Budapest Parkos koncertet (hiszen nem telik el előtte pár évtizedecske), de ugyanezt még jó pár alkalommal el tudnánk viselni.

PIXIES (US)

vendég: Klangstof (NL)

helyszín: Budapest Park

Időpont: 2022. augusztus 30.

Koncertfotók: Lékó Tamás

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás