Beck Zoli és Csorba Lóci is fellép a jótékonysági koncerten a MagNet Fény Ünnepén

Avatar photo
2022.11.23., 13:01

Immáron második alkalommal szervez adománygyűjtő gálát a Fábián Juli Emlékalapítvány Fény Ünnepecímen a MagNet Közösségi Ház patinás épületében – idén olyan fellépőkkel mint Beck Zoli (30Y), Csorba Lóci (Lóci Játszik) vagy Szebényi Dániel (godfater.). A december 6-án megrendezésre kerülő, délutántól estébe nyúló eseményen minikoncertek, különleges zenei előadások várják mindazokat, akik támogatni szeretnék a nehéz helyzetben lévő zenészeket  az alapítványon keresztül.

A Fábián Juli Alapítvány kettős céllal indult útjára 2018 tavaszán:

feladata egyrészt a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő emlékének ápolása, másrészt a nehéz helyzetbe került zeneipari szereplők támogatása.

Ahogy az alapítvány működése során is kiemelt cél, hogy valamennyi műfajtól és korosztálytól függetlenül egyformán nyitottak legyenek minden irányba, ugyanez a törekvés felfedezhető programjaik összeállításában is: a fellépők esetében egyaránt megtaláljuk, az alternatív, a jazz és a popzene képviselőit.

A már bejelentett nevek között ott találjuk a 30Y frontemberét Beck Zolit, Csorba Lóci a Lóci Játszikból ezúttal szólóban érkezik, de ott lesz Gyárfás István jazzgitáros is, aki annak idején felfedezte Fábián Julit – bár ő erről úgy nyilatkozott hogy a Napot nem kellett felfedezni. Jazz vonalról érkezik Ávéd János szaxofonos és Szebényi Dániel billentyűs is, akik Szepesi Mátyással, a Konyha frontemberével, Juli egykori menedzserével és zenésztársával közösen is eljátszanak néhány dalt, például a Juli emlékére készült Like a Child című dokumentumfilm Földrevaló című betétdalát.

A MagNet Közösségi Ház immáron másodszor ad otthont a Fény Ünnepe gálának patinás Andrássy úti épületében.

A fellépők listája folyamatosan bővül, az aktuális névsor a gála Facebook eseményében követhető.

A befolyt összegből az alapítvány újabb pályázatot ír ki, amely során azokat a zenészeket és háttérmunkásokat támogatják, akik egészségügyi élethelyzetük, egészség-károsodásuk, vagy a korral kapcsolatos problémáik miatt tartósan vagy ideiglenesen, a Covid-19 járvány következtében kialakult helyzetben nem tudjákfenntartani magukat vagy családjukat.

A helyszín limitált befogadóképessége miatt 190 fő, de van mód különböző kategóriájú támogatói jegyek vásárlására is.

Helyszín: MagNet Közösségi Ház, 1062 Budapest, Andrássy út 98.
Időpont: 2022. december 6.
Kapunyitás: 18:00
Koncertkezdés: 18:30

Bejelentett fellépők:
Beck Zoli (30Y)
Lóci Szóló 
Szebényi Dániel (godfater.)
Ávéd János
Szepesi Mátyás (Konyha)
Gyárfás István

Részletes program hamarosan!

Jegyvásárlás ›

Facebook-esemény ›

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás