Az utolsó mohikánok egyike – Frenk-interjú

Milyen volt ismét visszatérni a dalíráshoz?

Az elmúlt négy évben azért elég sok minden történt velem. Próbálkoztam már egy ideje számírással, új anyag kiadásával, de úgy gondoltam, ezek nem ütik meg a mércét. Most jutottam el odáig, hogy a Hiperkarmából való kilépésem utáni felszabadultságban tudtam végre saját magammal foglalkozni és ez így meglökte a dolgokat. Felvettem négy számot, ami szerintem vállalható.

Most van egy full új zenekar, a számokat viszont te játszod fel. Mennyire nehéz ezt átültetni zenekari hangszerelésbe?

Nincs olyan zenész, aki mindent tud. Jó, vannak olyanok, de azok nagyon drágák. Általában, ha valamit eljátszatsz egy zenekarral vagy egy zenésszel, akkor rá kell jönni arra, hogy mi az ami jól áll neki, eleve így is válogattam össze őket. Sokkal jobb úgy elmuzsikálni zenekarral egy dalt, hogy élvezik és fekszik nekik, minthogy visszahalljam ugyanazt, ami a stúdiófelvételen van.

Amikor írtad ezeket az új dalokat, akkor is már zenekarban gondolkodtál?

Igen, csak akkor még nem tudtam, hogy kik lesznek, akik rezgő levegőmolekulákká alakítják a fejemben lévő hangokat. Nyilván én eljátszottam úgy, ahogy én tudom meg ahogy én hallottam a fülemben. Leszámítva a szaxofonokat, mert ugye azon nem tudok. Elég sok hangszeren bazseválok, de a fúvóshangszer sajnos kimaradt, meg a vonós. Pedig a Budapest Bárban szokták mondani:

„Cigány vagy te öcsém, csak nem mondták el a szüleid!”

Mennyire összeegyeztethető ez a többi zenekarral? Van fontossági sorrend?

Hát nyilván ez most az elsődleges. A Budapest Bár lassan tíz éves lesz és azóta benne vagyok. Az már beállt nekem egy szintre, az úgy van, az úgy jó, szeretjük egymást a srácokkal nagyon. De nyilván ez egyeztethető. Volt, amikor négy zenekarban játszottam és azt is össze lehetett hozni és a Budapest Bár volt az egyik. Most meg csak ez a kettő van. Igazából leépítettem mindent, hogy tudjak saját magammal foglalkozni. Mindig kiszolgáltam mindenkit és ebből már kurv_ra elegem volt. Mindenki kihasználta a tehetségemet, egyébként jóhiszeműen, meg én is nagyon szívesen csináltam ezt mindig. De hát úgy gondoltam, ha már egyszer elcsesztem a szólókarrieremet, még egyszer nem akarom. Azért valljuk be, nem is fektettem ebbe elég energiát, menedzsmentem sem volt igazán, meg nem is voltam kész szerintem erre az egészre, nem voltam elég érett ehhez és úgy érzem, most vagyok oké, mind emberileg, mind zeneileg és zenekarvezetőként. Későn érő vagyok.

Téged érdekel, hogy éppen ki hová sorol?

Nem akarok sehová tartozni. Amúgy meg leszarom.

Mainstream vagy underground?

A mainstream-ben a lényeg, hogy olyat csinálj, amit már megszoktak. Valahogy a nyitottság hiányát érzem már egy jó ideje. De a hagyományostól való eltérés nélkül soha nincsen haladás. Akkor nem fejlődik a dolog, akkor nem történik semmi érdekes. De ez az egész most már egy jogdíjverseny. Hol a művészet, hol van a mondanivaló? Oké, mindenki pénzt akar keresni, nyilván én is, de vannak határok, amik alá azért nem megyek. Arról nem is beszélve, hogy az én dolgom, mint dalszerző ‎– és mindenkinek ez lenne a dolga‎ –, hogy legalább mondjon valamit. Jelenleg gyakorlatilag ami kijön a „művészekből”, az az, hogy mindenkit meg kell dugni, gyere bébi gyere bébi bulizzunk meg szívjunk fel ezt-azt és b@sszuk szét magunkat minden este. Vagy egy lány és egy fiú életszerűtlen buta kapcsolatáról énekelnek lehetőleg borzasztó igénytelen zenei kíséret mellett. Meg,hogy legyél POZITÍV! Erről szólnak a dalok, valójában a népnek pedig komoly problémái vannak, amit nyilvánvalóan mindenki úgy dolgoz fel, ahogy tud, mint zenész. Én a magam módján így dolgozom fel. Azt látom, hogy a fél ország xanaxon él, a másik fele alkoholista. Reflektálni kéne a társadalmi problémákra, de ezt nem nagyon vállalja be senki, mert nem kifizetődő. És a felülről irányított cenzúráról és szándékos butításról még nem is beszéltem.

Mondtad, hogy újba előtérbe fog kerülni a show, a tánc, a látvány. Akkor tulajdonképpen azt próbálod összehozni, hogy legyen mondanivaló, de lehessen is rá bulizni?

Valahogy el kell adni. Ezen kívül szeretem a táncot. Ha van valami látvány, akkor legalább valami mondanivaló csak eljut az emberekhez. Persze ezek csak tervek,amik remélhetőleg meg is valósulnak.

A márciusi koncerten az új dalok mellett a régiek is megszólalnak, ezeket külön kiválogatod, hogy melyik passzol az aktuális koncepcióba?

Pontosan. Egyrészt kiválasztottam azokat a számokat, amik jól állnak a zenekarnak és persze olyanokat, amikkel én is tudok azonosulni. Csomó olyan dal van, amit már nem tudnék eljátszani. Mindenképpen csak olyan dalokat akarok, amik most számomra aktuálisak. A koncerten velem együtt héttagú lesz a zenekar, sokkal komplexebb hangszerelésben lesznek előadva a régi dalok is. Elhívtam vendégnek nagyon-nagyon régi harcostársamat, Kiss Tibit, aki énekelni és gitározni is fog. Lesz egy világpremier is, de ezt még nem árulhatom el.

Lemez is tervben van?

Ősszel valószínűleg kijön egy nagylemez. És folyamatos koncertezés. Koncertek nélkül nem bírok élni, ha nem vagyok színpadon, olyan mintha meghalnék.

Szerinted mennyire fognak a dalaid működni a jelenlegi elektronikus zenei hullámverések közepette?

Kurv_ra nem érdekel. Ha érdekelne, akkor azt csinálnám, de az nem lenne őszinte. A dolgok mindig más irányba mennek, aztán mindig visszakanyarodnak. Szerintem a rock&rollnak, mint klasszikus műfajnak, befellegzett. Én még ilyen utolsó mohikánok egyikének érzem magam néha. A túlzott jólét és a pénzéhség kiölte a zenészekből a rock&rollt, valahogy a lepukkantság hiányzik a zenékből. De van egy-kettő zenekar Magyarországon, ami k_rva jó. Meg akikről nem is tudunk.

Nemrég jött ki az új kliped, a Meztelen szemekkel.

Láttad?

Aha. Meghallgattam és nem jött be. De eltelt két nap és elkezdtem dúdolni, aztán újra meghallgattam és újra.

Címkék: Koncert, frenk, budapest bár, interjú, akvárium klub