„Az önmagamra ébredés időszakában születtek ezek a dalok” – KosziJanka-interjú

Avatar photo
2017.02.10., 11:42

 2016 decemberében Be Alone címmel megjelent KosziJanka első EP lemeze. Az énekesnő már gyermekkora óta foglalkozik a zenével, és több zenekarban (például a The Acoustic Loops) énekelt már, illetve számos hazai előadóval (például a Subscribe, a PASO, vagy Heincz Gábor Biga) dolgozott már együtt. Három éve azonban úgy döntött, hogy szeretné elindítani szólókarrierét. A phenom’enon magazin a lemezről, a bemutató koncertről és a jövőbeli tervekről beszélgetett Jankával.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mikor döntöttél úgy, hogy a szólókarrierbe kezdesz?

Körülbelül három éve fogalmazódott meg bennem, hogy a szólókarrier felé szeretnék orientálódni, ekkor a vokálozástól kezdve az összes háttérmunkát befejeztem.  Szerintem ezt csak így lehet csinálni, ha arra koncentrál az ember, ami igazán motiválja. Aktívan körülbelül másfél éve kezdődött el a szóló pályafutásom, ekkor indultak el a megjelenéseink a KosziJanka Projekt kapcsán.

Majd megérkezett a Be Alone EP-d…

Ez egy hét számos EP, főként angol nyelvű dalokat tartalmaz, egy magyar nyelvű dal szerepel rajta, a Hol voltál? – amihez klip is készült. A dalok többsége közös szerzemény Szabó Zével;  vele dolgozunk együtt a szólóprojekten. A dalszövegek nagy részét Csarnai Borbála írta. A Sight című szám szövege MC Zeek munkája (ő előadóként is részt vesz benne), a Hol voltál?-t pedig Molnár Tomi jegyezte.

A Be Alone címet kapta az EP, amit azért szerettem volna, mert az önmagamra ébredés időszakában születtek ezek a dalok, mikor megtapasztaltam azt, hogy milyen egyedül élni, jobban megismerni önmagam, rájönni, hogy mit szeretnék.

A zenei stílust tekintve pedig elég vegyes lett a lemez, de ezzel együtt szerintem nagyon populáris, könnyen befogadható és dallamos. A drum and bass-től kezdve több más elektronikus műfajon át a lírai elemekig minden megtalálható a dalokban.

Említetted, hogy a dalok egy életszakaszodat mutatják be. Közreműködtél a dalszövegek írásában Te is?

Természetesen nagyon fontos, hogy megbeszéljük, miről szóljanak a dalaim. Elmondom előre, hogy mit jelent nekem az adott szám, milyen érzéseket, gondolatokat vált ki belőlem. Csak jó tapasztalataim vannak a szövegírókkal; minden kérésem megvalósult eddig, ráadásul olyan megfogalmazásban, ami igazán figyelemreméltó.

fotó: Nagy Márton

Hogy találtál rá a lemez vegyes zenei stílusára?

Az, hogy zeneileg az EP nem köthető fix zenei stílushoz, az nem egy előre elhatározott döntésből született, egyszerűen így alakult. Több stílus felé nyitottak vagyunk és hallgatunk is mindenféle irányzatot; talán ennek is köszönhető ez az észrevétel. Ettől még hangzásban és feelingben kerek egészet alkotnak a dalok, nincs zavaró”szanaszét húzás”érzés, miközben hallgatod.

Hogyan állt össze a zenekarod?

A zenekar billentyűsével, Szebényi Dániellel már korábban is dolgoztam együtt, a többieket pedig ajánlások által ismertem meg. Nagyon büszke vagyok a srácokra, nagy formák és igazi kincsek zeneileg is. Gerendás Dániel dobol, Kővágó Dániel gitározik és Kőrös Tomi basszusgitározik.

Január 13-án mutattad be élőben a Be Alone dalait az A38 Hajó fedélzetén. Hogy sikerült az este? Elégedett vagy a visszajelzésekkel?

Nagyon boldog voltam a lemezbemutató koncerten. Persze izgultam, nem tudtam, hogy mire számítsak. De nagyon pozitív feedback volt, amikor láttam a közönséget a színpadról, azt, hogy milyen sokan eljöttek, vagy hogy tudják és énekelik a dalszövegeket. Szerencsére utólag is nagyon jó visszajelzéseket kaptunk.

Gyakori vendége vagy a Random Trip nevű improvizációs koncertsorozatnak is. Milyen élmény, feladat egy ilyen fellépés zenészként?

Nagyon ideges voltam, mikor először vettem részt benne, mert ez egy teljesen más feladat, mint egy olyan koncertet adni, ahol meg van tervezve nagyjából minden. Itt pedig teljesen random felmegy az ember a színpadra, és majd lesz, ami lesz. Ha valami jól sikerül, az nagyot emel az emberen. Nagyon szeretem a Random Trip bulikat. A legfontosabb a jelenlét, hogy csak ott legyél fejben. Együtt kell rezegni a többi zenésszel. Emberileg és zeneileg is nagyon kell egymásra figyelni minden pillanatban.

Nem csak énekléssel, hanem a tanításával is foglalkozol. Komoly terveid vannak az oktatással?

A Magyar Hajnal énekstúdió egyik tanára vagyok. A Stúdión keresztül a Voice és a Rising Star tehetségkutató műsorokban is közreműködtünk a háttérben. Legalább nyolc éve foglalkozom ezzel és a további terveim között is szerepel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen célokat tűztél ki az idei évre?

Tele vagyunk tervekkel. Év elején kijön a következő magyar dalunk, amit nagyon várunk. Szerencsére a Hol voltál?-t nagyon szeretik az emberek, és időközben én is megszerettem magyarul énekelni. (nevet)

Kifejezetten az angolt preferáltam mindig is kezdetben, de most már várom a következő magyar dalt, amihez szintén forgatunk klipet is. Ezen kívül új szerzeményeken is dolgozunk a stúdióban, úgyhogy mindenféle újdonság várható!

Hol hallhatnak legközelebb élőben Téged?

Április 14-én a Gozsdu Manó Klubban fogunk fellépni, a többi dátum pedig alakul még. Tervezünk turnét is, és nyári megjelenéséket is. De mindenről lehet majd értesülni időben a Facebook-oldalamon.

fotó: Nagy Márton

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás