„Aranyszínű bugyiban énekelek, szerinted érdekel, hogy mit gondolsz rólam?” – Amyl and the Sniffers-interjú

For the English version of this interview, please scroll down!

Tudnátok mesélni egy kicsit arról, hogy miként csatlakozott a zenekar Aretha Brown képzőművész politikai törekvéseihez?

Amy Taylor: Aretha egy csodálatos bennszülött művész Ausztráliából. Volt néhány közös barátunk, aztán meghívtuk az egyik londoni koncertünkre. Éppen a jubileumi ünnepségek zajlottak, a királynő hétvégéje volt. Felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha feljönne a színpadra és szólna egy pár szót. Ausztrália színesbőrű történelméről mesélt, meg arról, hogy

bassza meg a Brit Nemzetközösség, a kolonizáció, és a királynő is.

Ez egyértelműen nagyon bejött a közönségnek. Ezután elkezdtünk együtt lógni (még a legújabb turnénkat megelőzően) és Aretha kitalálta, hogy csinál nekünk egy hatalmas festményt a koncertjeinkhez. Ausztrália az egyetlen olyan ország a Nemzetközösségben, amelynek továbbra sincs hivatalos megállapodása az őslakos népekkel. A mi államunkban – Victoriában – hamarosan népszavazás lesz a megállapodás bevezetésével kapcsolatban. Aretha teljesen egyedül megcsinálta ezt a gyönyörű kézzel festett alkotást az ügy támogatásának érdekében. Fontos számunkra, hogy beálljunk e mögé, mert

hiszünk abban, hogy hangot kell adnunk a bennszülötteknek, joguk van az autonómiához.

A legutóbbi 2021-es nagylemezeteket Ausztráliában rögzítettétek, de az utómunkálatokat az egyik legsikeresebb brit producer, Nick Launay (Nick Cave, IDLES, Yeah Yeah Yeahs) végezte. Milyen volt vele együtt dolgozni? Végül hogyan találtatok rá a Comfort To Me hangzásvilágára?

Declan Mehrtens: Határozottan jót tett neki, szerintem (Nick) megmentette az albumot.

A.T.: Ő mixelte, de a produceri munkát magunknak végeztük, szóval ő a legvégső polírozásokban segített. Azt azért nem mondanám, hogy megmentette, mert ez alapból is egy elég erős lemez volt, de az igaz, hogy minden közreműködő hozzáadott valami nagyon értékeset a projekthez. Egyetlen komponense sem volt nélkülözhető, Nick-et beleértve.

Amy, a karizmatikus színpadi jelenléteddel mostanra gyakorlatilag egy modernkori kulturális ikonná váltál, miközben a hétköznapokban az egyik legszerényebb zenész vagy, akivel valaha találkoztam. Nem érzed néha abszurdnak azt, amikor az emberek nagyon megszállottan viszonyulnak hozzád, és mondjuk belevésik a bőrükbe a nevedet?

A.T.: Igazából nagyon jól tudnak esni ezek a dolgok. Elég hízelgő – jó, talán azért nem a bőrbe vésős rész.

Alapvetően nem vagyok olyan ember, aki nagyon szereti magát. Elég semleges érzéseim vannak az iránt, amit létrehozok, szóval pont emiatt nagyon jól jön a pozitív visszacsatolás, amikor valakiben erős érzéseket kelt a zenénk.

Azt hiszem, hogy nagyjából egyenlő mennyiségben kapjuk a szeretetet és a kritikát. Nagyra értékelem a támogatást, mert pontosan tudom, hogy milyen az ellenkezője, amikor keményen becsmérelnek. Talán egy napon majd megnő az egóm, de egyelőre még jók vagyunk.

Egyébként van valami gyönyörűen nyers, nulla százalék klisé abban, ahogy arról írsz, hogy milyen nőnek lenni a 20-as éveidben és megtalálni a saját utadat, még akkor is, ha semmi sem alakul a terv szerint.

A.T.: Azt érzem, hogy nagyon sok értelmetlen nyomás helyeződik a nőkre, hogy legyenek tökéletesek és hibátlanok. Mindenben jónak kell lenned, semmit nem lehet elbaszni. Legyen véleményed, de soha ne legyél gonosz. Fontos számomra, hogy képviseljem a tökéletlenséget, hogy nem tudok mindent mindenről, és ez így rendben is van. 20 éves voltam, amikor belefogtunk a bandába, most 27 vagyok.

A húszas éveim során végig ki voltam téve annak, hogy negyven feletti punk pasik véleményezzenek és megmondják nekem, hogy mit és hogy kéne csinálnom.

Ember, egy huszonéves csaj vagyok, nem tudom mit csinálok, csak hagyj élni és ne akarj folyamatosan kritizálni. Gondolj már bele, aranyszínű bugyiban énekelek, szerinted érdekel, hogy mit gondolsz rólam?

Általában melyek a koncertjeitek legenergikusabb pontjai? Melyik dalokat szeretitek a legjobban játszani?

D.M.: Nekem a Snakes az egyértelmű favoritom.

A.T.: Én leginkább a Some Mutts-t szeretem játszani, mert mindenki teljesen megőrül tőle. A Hertz-el kapcsolatban is hasonlóképp érzek. Sokan tudják a szövegét és mindenki velem énekel. Ugyanakkor csak simán jó szórakozás, boldog és könnyed, nem egy komoly téma. Ez egy olyan dal, ami egyszerűen tele van örömmel.

Nagyon bírom a Hertz videoklipjét. Szerintem órákig tudnám nézni csak azt, ahogy táncolsz.

A.T.: Hát abban biztos vagyok, hogy ma este eleget fogsz látni belőle.

Ha a történelem során bármilyen másik bandában benne lehettetek volna, akkor milyen zenekart választanátok?

D.M.: Én valószínűleg a Rolling Stones-t választanám. Nagyon hosszú karrierjük volt, sok pénzt kerestek, iszonyat sokat buliztak és közben még a világ legjobb számait is megcsinálták. Ez lenne a célom nekem is. Mindeközben rengeteg modell csajuk és kifogástalan hajuk volt. Tökéletesen be tudnék illeszkedni.

A.T.: Én szerintem akkor is ebben a bandában akarnék lenni. Nekem ez így pont jó.

D.M.: Nagyon rövid karrier, kevés pénz, szar frizura. (nevet)

Kiket tartotok napjaink legerősebb női frontembereinek?

A.T.: Lehet, hogy ő már csak nekem érződik kortársnak, de én Wendy O. Williams-t mondanám a The Plasmatics-ból. Van egy atlantai banda, az Upchuck, garage punkot és deszkás zenét játszanak, Katie – a frontemberük – pedig kibaszottul lenyűgöző. Emellett ott van még a Die Spitz Austinból, ők is nagyon jók és mindegyik tag nő. 3 frontemberük van egyszerre, ami nagyon király.

D.M.: Én is a Die Spitz-t mondtam volna. De egyébként az Abjects is nagyon jó.

A.T.: Van egy Special Interest nevű formáció, amelynek egy zseniális non-binary zenész a frontembere. Disco punk dolgokat tolnak. Láttuk őket élőben pár napja, és teljesen lenyűgöztek. Szuper mozdulatok, jó szettek, és komoly színpadi energiák.

Could you tell us a little bit about your relationship with Aretha Brown and how the band joined forces with her?

Amy Taylor: She’s an amazing indigenous artist from Australia. We had a mutual friend and we were both in London. She came to the show that was on the Jubilee weekend. Australia is part of the commonwealth, so I was like „why don’t you come up and say something.” She basically came up on stage and talked about Australia’s blak history. It was like

„fuck the commonwealth, fuck colonization, and fuck the queen”.

Obviously everyone in the audience went like „fuck yeah”. And then we started hanging out a little bit before this last tour and she came up with the idea of making a mural in New York. ‘Cause Australia is the only country to not have a treaty with indigenous people. Victoria – which is our home state – is gonna go to a referendum for a treaty. So yeah, she made this beautiful hand-painted artwork all by herself to support the treaty. We use it as a backdrop for our live shows.

It was important for us to stand behind this message, ‘cause that’s what we believe in, there should be more of a voice for indigenous people back home and they should have autonomy over themselves.

Aretha’s only 22 and it was her 60th mural. She’s the first Australian indigenous person to do a mural in New York City as well.

How did you end up finding the sound of Comfort To Me? What was it like working with Nick Launay (Nick Cave, IDLES, Yeah Yeah Yeahs) as a mixer?

Declan Mehrtens: Yeah, it was good, I think he saved the album.

A.T.: He mixed it, but we self-produced it in Australia. So he just kinda dealt with the end part of it. But I wouldn’t say he saved it, I think it’s a really good album and everybody added something really positive to it. All the components were important.

I feel like you’ve become this modern day cultural icon, Amy. You have this insane charismatic stage presence, but in person you’re also very humble. Does it ever get difficult to manage being put on this pedestal and seeing people carve your name into their skin and things like that?

A.T.: I’m really flattered by that stuff. I think it’s nice – okay, maybe not the carving part.

I’m not one of those people who love themselves, I’m just aggressively mutual about what I do, so it’s always nice when other people feel strongly about the music we put out there. Also, we get equal amounts of criticism and love.

I really appreciate the love, because I know what it’s like to be heavily criticized. Maybe one day I’ll get a big ego, but for now I’m good.

I think you have this beautifully raw 0% bullshit way of capturing womanhood in your twenties and finding your own path, even when things don’t necessarily go as planned.

A.T.: I feel like there’s so much expectation on women to be perfect and flawless.

You have to be good at everything you do, you can’t ever do anything wrong. You also have to be opinionated, but you’re not allowed to be mean. I think it’s so important to represent a flawed person, that I don’t know everything and that’s fine.

We started when I was 20, I’m 27 now. In my whole twenties I’ve been at the forefront of these 40 year old punk dudes giving me opinions on stuff and telling me what to do and how to be. Dude, I’m a twenty-something year old woman, I don’t know what the fuck I’m doing, just let me live and stop criticizing me all the time. I think it’s good to put that energy out there. It’s like „check yourself dude, I’m 27, I’m wearing gold underpants, do you think I care what you think?”

What are usually the highest points of your gigs? Which is your absolute favorite song to play live?

D.M.: I like playing Snakes, that’s my favorite to play.

A.T.: I like playing Some Mutts usually, ‘cause it’s really fun and everyone gets crazy. I like playing Hertz as well. A lot of people know the lyrics and everyone’s singing along. It’s also just a pretty fun song, it’s happy and silly, it’s less heavy, less serious. It’s a song that’s full of joy.

I love the music video for Hertz. I feel like I could watch you dance for hours.

A.T.: Well, you’ll be seeing plenty of it tonight, I’m sure.

If you could be in any other band in history, what band would you wanna be in and why?

D.M.: I would pick maybe the Rolling Stones.They’ve had a really long career, made a lot of money, they’ve partied a lot and still made lots of great music. That’s the goal. Also, lots of model girlfriends and really good hair. So obviously I’d fit in.

A.T.: I’d still wanna be in this one. It’s good enough, you know.

D.M.: Really short career, not a lot of money, shit hair. (laughs)

Who are your favorite frontwomen of the present day?

A.T.: I guess it still feels present to me, but obviously Wendy O. Williams of The Plasmatics. I love a current band called Upchuck, they’re from Atlanta. They’re very garage punk and skate music and their frontperson Katie is fucking awesome. There’s a band called Die Spitz from Austin and they’re a really great band, all females. They have 3 frontpeople which is really cool.

D.M.: I was gonna say Die Spitz too. Abjects’ good as well.

A.T.: There’s a non-binary artist in a band called Special Interest. They play disco punk stuff. We saw them live the other day and they’re amazing. Really good moves, good outfits, good stage banter.

Amyl and The Sniffers Hivatalos | Facebook | Instagram

Címkék: Amyl and the Sniffers, abjects, rolling stones, sziget 2023, sziget fesztivál, punk, sziget fesztivál 2023, aretha brown, amy taylor, interjú, nick launay, garage punk