Apróhírek – 0825

Avatar photo
2011.08.25., 16:18
Marilyn Mansont ijeszgetik, Jared Leto döntésképtelen, Glasvegas levonult a színpadról, 78 évesen elhunyt Jerry Leiber és Yonderboi visszatérőben.
Vendég – Akit egyszer meglátogatott, egy életre megtanulta, hogy többé ne engedje újra a házába. Legalábbis Marilyn Manson biztosan így van a Jane’s Addiction frontemberével, Dave Navarro-val, az énekes-gitáros ugyanis azzal szórakozott többször is, hogy vért fröcskölt szét a metálshowman fürdőjében – persze honnan máshonnan, mint a használt fecskendőjéből. „Nem tudom, hogy ez vicces-e, de amikor még intravénásan adagoltam magamnak a drogokat, általában bementem a fürdőszobájába és végigfröcsköltem a tükrét egy adag vérrel a fecskendőmből. Teljesen kiborult tőle. Mindig szólt az asszisztensének, hogy vegyen fel gumikesztyűket és mossa le.” – mondta Navarro, majd hozzátette: „Mindjárt ezután visszamentem, és még egyszer megcsináltam, csak hogy cseszegessem. Viccesnek találtam a tényt, hogy meg tudom ijeszteni Marilyn Mansont.” Hogy vicces-e? Szerintünk nem, Manson azonban úgy látszik, mégsem haragudott annyira: hogy hogyan maradt Navarro Manson házán belül ezek után, máig rejtély.

Oszlás – Jared Leto még mindig nem képes egyenes választ adni a 30 Seconds To Mars jövőbeli terveit illetően. A kérdés talán inkább az, hogy lesznek-e jövőbeli tervek egyáltalán. A frontember nemrég azt nyilatkozta, hogy bizonytalan a felől, vajon szembe tudna-e nézni egy következő album felvételével, ami egy következő világkörüli turnéval járna. „Két évig tartott elkészíteni a This Is War-t. A turnézás még két évbe telt. Hogy ezt újra sikeresen meg tudnám-e csinálni? Nem tudom.” A banda folyamatosan hintett el információkat azzal kapcsolatban, hogy lehet, hogy nem fognak újabb anyagot kiadni, ugyanakkor azt is nyilatkozták néha, hogy már dolgoznak egy új lemezen, Leto pedig bevallotta, hogy mindig ír új zenét. Azt is hozzátette: ha új albumot készítenek, akkor más irányokba is elmozdulnak, a mostanitól eltérő stílusokat is beleépítenek a zenéjükbe… Ideje lenne eldönteni végre.

Üvegezés – Négy dalt bírt a V fesztivál színpadán a skót Glasvegas. Őket nem a nagy hőség készítette ki, hanem a közönség által dobált üvegek, amik csak nem fogytak el, így inkább jobbnak látták elhagyni a terepet. Elég ködösek a dobálózás körülményei, de minden bizonnyal az a néző kezdte el, akivel a banda egyik tagja szóváltásba keveredett. Ezután csak pillanatok kérdése volt, hogy a mellette állók beszálljanak a játékba. A Glasvegas még egy elkeseredett próbálkozást tett szettje újrakezdésére, de végül inkább levonultak a színpadról. A problémát kiváltó ok persze egyértelmű volt: a line up eléggé eltért a rocktól, így a részeg-dobálós nézők nem azt kapták, amit vártak…

Fogarasi László – Valószínűleg sokan nem ismerik a nevet, ha viszont azt hallják, hogy Yonderboi, mindjárt beugrik az a bizonyos szimpatikus fiatalember. Igen, a kétezres évek egyik leginnovatívabb zenésze a Splendid Isolation óta tartó hosszú szünet után most visszatért és új lemezzel jelentkezik. A Passive Control címre keresztelt album szeptember 23-án kerül a boltok polcaira.

78 – Augusztus 22-én hunyt el szívelégtelenségben Jerry Leiber, a hatvanas-hetvenes évek meghatározó alakja, olyan slágerek társszerzője, mint a Jailhouse Rock, a Hound Dog, vagy Ben E. King világhírű dala, a Stand By Me. Elvis Presley, a The Drifters, és még sokan mások is rengeteget köszönhetnek munkásságának: karrierje során több mint 200 dalt írt, amiket olyan előadók dolgoztak fel, mint Buddy Holly, a The Beatles, a Rolling Stones és James Brown. Csak Elvis maga 20 olyan számot vett fel, amit Leiber és örökös írótársa Stoller szerzett.

Címkék:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás