Álomszerű utazásra invitál életünk különböző szakaszaiba a Cabrio Cat első EP-je

Avatar photo
2021.04.23., 22:25

A Cabrio Cat 2020-ban alakult budapesti formáció, ami valahol a szintipop és a dream pop határán mozog. A zenekart Dékány Anett (ének, szinti) és a Middlemist Redből ismerős Papp Dávid (háttérvokál, gitár, basszus, szinti) alkotja. Nemrég megjelent, Neon Drive című EP-jüket cikkünkben dalonként is kommentálják nektek!

A Cabrio Cat két tagjának a közös zenélés örömén kívül kezdetben nem volt túl sok célja a dalaikkal. Aztán valahogy mégis úgy döntöttek, hogy nem csak a fióknak gyártják őket, első szerzeményük, az On The Road pedig azonnal felkerült a Telekom Electronic Beats POPPING válogatáslemezére, ami megadta a kezdő lendületet. A jellemző zenei stílust nehéz lenne meghatározni, keverednek benne a dream pophoz és a szintipophoz köthető elemek, ugyanakkor a hangszerelésben kiemelt szerepet kap az elektromos gitár is.

 
 

A hatásokról a duó egyik tagja, Dékány Anett mesélt:

Kifejezetten inspirált minket az alkotás során a synthwave, a szintipop és a ’80-as évek hangzásvilága, továbbá olyan későbbi előadók, mint például a Tame Impala, a Pond, a Beach House, a Lower Dens és a Roosevelt.

A zenekar nemrég megjelent debütáló EP-je, a Neon Drive egy nyári éjszakai autózásra invitálja a hallgatót.

A hanganyagon található négy dal tematikusan is teljes egészet alkot, egy elképzelt utazás egyes szakaszait mutatják be, utalva az életünk, az emberi kapcsolatok különböző aspektusaira.

A Neon Drive szerzeményeit Anett és Dávid egyesével is bemutatja nektek!

Psychowave

Amint az a címéből is kiolvasható, ez egy érzelmi hullámvasútról szól. Melankolikus visszarévedés a múltba, pozitív vágyakozás a jövő felé. Itt indulunk el arra a bizonyos tripre.

Neon Drive

Ez az EP címadó dala,  egy fokkal talán „darkosabb” hangulatot vesz fel. A Neon Drive már továbbmegy a puszta vágyakozáson, bátran lép előre az ismeretlenbe, a múlt elengedésébe.

 
 

Eyes Wide Shut

Érdekesség, hogy Anett egyszer egymaga, egy hátizsákkal és sátorral a hátán elindult Kaliforniában a sivatagba. Ez a dal a komfortzónából való kilépésről és az élet átértékeléséről szól.

On the Road Again

Ezzel a dallal indult maga a Cabrio Cat, még 2020 nyarán íródott. Fogalmazhatunk úgy, hogy ez már a megérkezésről (például egy kabrióban a tengerpartra) szól, a terhektől való megszabadulásról, fellélegzésről, amire mindannyian vágyunk.

Utazzunk végig tehát most együtt a Cabrio Cat debütáló EP-jén!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás