Avatar photo
2019.06.18., 12:50

A világ szégyenét digitális szemétből készült kosztümmel húzza magára a Volkova Sisters új klipje

Új videóval jelentkezik Berger Dalma, Sándor Dániel és Kovács Gergely zenei projektje, a Volkova Sisters, a Shape Your Shame című dalának klipje kapcsán pedig újra a zenekarhoz régóta közel álló Rádóczy Bálinttal dolgoztak együtt, aki mint mindig, most is teljesen szabad kezet kapott a dal vizuális alkotásában.
For the English version of this article, please scroll down!

Volkova Sisters | Fotó: Miki357

A dal hátterét Berger Dalma képzőművész-énekesnő boncolgatja:

Ez volt az egyik legelső dal, amit megírtunk, és véglegesre formáltunk a Slowin Away című albumunkra. Tökéletesen egybefoglalja azt, amit az album egészével akartunk kifejezni: félelem a jövőtől, félelem a jelen jövőbeli interpretációjától, arról, hogy mennyire szubjektív a jelen és a nagy a kérdés, hogy a jelenünkből mi marad meg az utókor számára.

Így folytatja: „A refrén ezt foglalja össze: ‘Shape your shame my darling just for me, I’ll send it to the future to set you free’, azaz ‘Fogalmazd meg azt, amit szégyellsz, drágám, és én elküldöm a jövőbe, hogy szabaddá válj’. A jelen szenvedése és drámája, a bűneid vagy örömeid a jövőben biztosan máshogy, torzítva jelennek majd meg, így az is kérdés, hogy mennyi felelősség terhel minket most bármi kapcsán, amit csinálunk. Ez egy dekadens életérzés, valószínűleg a világháború estéjén valami hasonlót érezhettek az akkori fiatalok…”

A dal videóját megálmodó fotóművész, Rádóczy Bálint is mesélt a Shape Your Shame kapcsán:

Szerintem ez a dal legalább annyira politikus, mint amennyire kapcsolati. ‘Personal is political’ – ezt a feminista tézist vettem alapul a videóhoz, kicsit tágabban értelmezve. Egy mefisztói szatírfigurát akartam csinálni, aki reflektál a világ jelenlegi állapotára, a romokon táncol, átéli a drámát, mint saját tetteinek következményét, de azért valahol élvezi is az apokalipszis hangulatát. Loptam egy csomó videót az internetről: áradások, erdőtüzek, extrém időjárás, Brexit, Trump, terroristatámadások, tüntetések, etnikai tisztogatások – a világ keresztmetszete a hírekben.

És a különleges technikai megvalósítás háttere itt válik még érdekesebbé – erről is nyilatkozott Bálint:

„Aztán levetkőztem, egy projektorral magamra vetítettem ezt a digitális szemétből készült kosztümöt, és táncoltam. Az így rögzített nyersanyagot a színértékek térbeli leképezésével digitálisan a felismerhetetlenségig elvonatkoztattam, mert nem az volt a cél, hogy véleményt alkossak arról, ami történik, még csak az sem, hogy reflektáljak rá –

egyszerűen csak magamra akartam venni a világ szégyenét, és csinálni belőle valamit, egészen szó szerint értelmezve a dal címét.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Volkova Sisters legközelebb június 19-én, az orfűi Fishing On Orfűn, majd június 20-án a Budapest-közeli Kolorádó Fesztivál headlinereként lép fel.


The Hungarian artist-singer, Dalma Berger said about the background of the song Shape Your Shame:

This is one of the first tracks that had been finished on our new album, Slowin Away and it’s about that how we sense reality and how it will be documented in the future. Our reality, our sins, our thoughts, our life, the present history will gonna be viewed and transformed into something else in the future, filtered, interpreted by someone else. So the question is: about the responsibility towards our acts. The song is about a fear of the future, the decadency of our present, probably the same despair what artists felt in the beginning of the first world war…

Bálint Rádóczy, the Hungarian photo artist who created the video for Shape Your Shame explained:

Shape Your Shame is, as I believe, just as much of a political track as it is a relationship song. So for the video I took the 1960s feminist slogan „Personal is political” and interpreted it a bit more broadly. I wanted to create a Mephisto-like satyr figure to reflect on the current state of the world, dancing on the ruins, embracing the drama as the consequences of his own actions, but also sort of enjoying this atmosphere of apocalypse. I grabbed a bunch of videos from the web, floods, forest fires, extreme weather, Brexit, Trump, terrorist attacks, protests, ethnic cleansing, you name it – a cross-section of the world in the news.

The special technical realization of the video becomes even more interesting at this point – Bálint also talked about this:

„I took off my clothes, I projected this costume of digital junk with a beamer onto my body and just danced to the song. Then I abstracted the raw material beyond recognition by the spatial mapping of the color values because it wasn’t my intention to project opinions about what’s going on, not even to reflect on it –

I simply wanted to take the shame of the world, put it on myself and do something with it, interpreting the title of the song quite literally.”

volkovasisters.com

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás