A trombita és a house házassága: BARABAS – „Elevator Dance Music”-lemezkritika
Három éve még arról írtunk, hogy Barabás Lőrinc első szólóalbuma, a Sastra mennyire újító és izgalmas hanganyag, köszönhetően a trombita loop stationnel való összehozásának. A hangszer hazai mestere legutóbbi lemezén egy új alteregó és sokkal experimentálisabb hangzás mögé rejtőzött, és megalkotta a fúvós dallamok house-zal kevert tökéletes egyvelegét, amelyről néhány háttérinformációt is elárult magazinunknak.
Előadó: Barabas
Cím: Elevator Dance Music
Kiadó: Szerzői kiadás
Kiadás éve: 2015
Honlap: www.barabaslorinc.com
Értékelés: 9,5/10
Amilyen érdekes házasságnak tűnik az elektronikus zene keverése egy olyan hangszerrel, amellyel amúgy ritkán hozzák össze, olyannyira sokoldalú lehetőségek lapulnak eme szokatlan párosításban. Barabás Lőrinc pedig idejét látta annak, hogy maga mögött hagyja az eddigi stílusirányzatokat, és valami teljesen mással álljon elő – épp ezért Barabas néven. „Már jó pár éve használom az Abletont zeneszerzésre. 2011-ben New Yorkban egy kurzuson tanultam róla, és nagyon megtetszett. Másrészről, mióta zenével foglalkozom, azóta mindig is írtam elektronikus alapokat, dalokat. Volt, amiből később zenekari szám lett, volt, amit meg csak feltettem a netre, és volt, ami megmaradt a fiókban” – árulta el Lőrinc.
Fotó: Wlcsek András
Elevator Dance Music (amelynek rövidítése egyben az electronic dance musicra, vagyis az EDM-re is reflektál) címen jelent meg még tavaly, de csak néhány napja vált elérhetővé a streamingszolgáltatóknál az a hanganyag, amely összefűzi a javarészt 2015-ben született, bátran kísérletező szerzeményeket. A korábban hosszabb időt Londonban töltő zenészt az ottani impulzusok, élmények, a brit és a magyar főváros közötti ingázás, az általa hallgatott zenék, és maga a hangszer, az azzal való kísérletezések inspirálták a lemez írása során. A végeredmény pedig valóban magán viseli ezeket a hatásokat, hiszen a 44 perc, szünet nélküli dallamáradatban egy pillanatra sem állunk meg, szinte rohanunk, mint városi életünk mindennapjaiban.
„Ez egy monoton – talán jazzes füllel hallgatva túl monoton – hanganyag. Én szeretem ezt a lemezt, és szeretek ilyen zenéket hallgatni. Talán az album üzenete, hogy minden stílusban van valami, és hogy szélesebb látókörrel nézve a zenét vagy bármit, sok minden belefér. Ha valakinek egyvalami tetszik, az nem jelenti azt, hogy a többi dolog rossz vagy értéktelen.”
Az Elevator Dance Music mondható monotonnak, de csak mert végig sodródunk a dübörgő house ösvényén, miközben gyakran megbillent minket hátulról a trombita.
Szüntelen kalandozás ez a szintiörvények és a vadul tajtékzó ütemek sűrűjében, amelyek egy percre sem hagynak minket megnyugodni, elgondolkozni. Itt most nem is ez a cél: ez valóban tánczene, akár liftben, koncerten, házibuliban, utcán, kocsiban, titokban és nyíltan. Elhalkulva, elnyúltan a háttérben vagy a reflektorfénybe tolva, az elektronikus zenébe tökéletesen vagy épp disszonánsan belefonódó trombitamotívumok emelik a magasba a lemez zenei értékét, aminek azonban nincs csúcspontja.
De ki mondta, hogy kell lennie egy meghatározó számnak vagy legjobb pillanatoknak egy albumon?
Az Elevator Dance Musicon vétek lenne rábökni bármire, hogy „ezzel kezdd”, vagy „a hatodik a kedvencem”, mert sokszori meghallgatás után is lehetetlen küldetés ilyen módon minősíteni. Barabas tulajdonképpen egy végtelenített, az utazás impresszióját filmzenébe öntő, komplex hanganyagot kínál nekünk, amely folyamatosan ismételve, mindig elejétől a végéig lejátszva teljesedik ki mindent elsöprő zenei élménnyé.
