A szeretet ősi érzését ünneplő és a korlátok felbontását jelképező klippel jelentkezett Emicida és az Ibeyi

Avatar photo
2018.06.29., 17:47

Vannak, akik szerint a viszályok, az egység hiányának és a harcoknak az idejében élünk, míg mások szerint sosem voltunk még ennyire összeköttetésben egymással. Utóbbi elgondolás vezette az Ibeyi és Emicida életútjait egy közös ösvényen való egyesülésre. Az együttműködésből megszülető daluk, az Hacia El Amor pedig egy olyan klippel debütált, amely a korlátok felbontását jelképezi.

Miközben Ash című albumával 2018 januárjában Brazíliában turnézott, az Ibeyi duója csatlakozott a brazil rapperhez, Emicidához, hogy közösen munkálkodjanak a LAB Fantasma stúdióban – melynek eredménye az Hacia El Amor című dal lett. A szerzeményhez tartozó videoklipet a francia-kubai ikerduó városában, Párizsban forgatták. A kisfilm, melyet Christian Beuchet rendezett, tökéletesen illik a többnyelvű szöveghez: a korlátok felbontását jelképezi, amint a graffiti borította helyszín megtelik művészettel és táncoló emberekkel, akik azt az ősi érzést ünneplik, ami összeköt mindannyiunkat: a szeretetet.

 
 

Az angol és a portugál ének, plusz Emicida első spanyol nyelvű felszólalása mellett a dal valódi alámerülés az afrikai tradíciókba, egyfajta utazás a hagyományokban testet öltő spirituális világokba. A végeredmény tökéletesen egyesíti valamennyi előadó hangzását, az afrikai ősdobokat és a modern elektronikát egyaránt, illetve a szeretetről és egyenlőségről szóló dalszöveget.

A szerzemény producere és egyik szerzője Márcio Arantes volt, de megírásában közreműködtek az előadók, valamint az ikrek édesanyja, Maya Dagnino is. Arantes így nyilatkozott: „Felfedeztem valami közöset Ibeyi és Emicida között, ez vált a zene gerincévé. Ez a közös származásukból gyökereztethető: egy olyan ritmusmintát használtunk, ami a brazil candomblé-ban és a kubai santeriában is fellelhető, és nemcsak az egész szerkezetet hozta létre, de az egész dalt is inspirálta, láttatva a közös szálat mindannyiunk közt.”

Az együttműködés iránti vágy akkor lobbant fel, amikor Emicida munkásságát bemutatták az Ibeyinek. Lisa-Kaindé így fogalmazott: „Van, hogy megismersz egy művészt, és nem is tudod, hogy hogyan vagy miért, de rögtön a kreatív családod részeivé válnak.” Naomi, aki arról ismert, hogy hiphop elemekkel és ütemekkel fűszerezi az Ibeyi muzsikáját, eképpen folytatta: „Imádjuk a hiphopot, úgyhogy én mindig is szerettem volna rapperekkel dolgozni, és amikor meghallottuk Emicida zenéjét, azonnal tudtuk, hogy jó együttműködője lenne az Ibeyinek.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás