A reményről és kiútkeresésről szólnak a buszmegállós novellapályázat idei nyertes történetei

Avatar photo
2021.08.18., 17:43

Negyedjére is kihirdették a JCDecaux népszerű novellapályázatának nyerteseit, akiknek alkotásai a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesznek olvashatók országszerte. Az Álljon meg egy novellára! irodalmi verseny a járványhelyzet miatti kényszerszünet után 2021-ben új lendületet kapott.

Évről évre több ezer novella érkezik a JCDecaux immár hagyományosnak mondható novellapályázatára. Az alkotók lelkesedését a koronavírus-járvány sem törte meg: idén több mint háromezer írás közül választotta ki a zsűri a 20 legjobb novellát, melyek most először nem csak a megállók plakátfelületein, hanem YouTube- és podcast-sorozat formájában is megelevenednek.

A korábbi évekhez hasonlóan sok pályázat szólt a szerelemről, a szülő-gyermek viszonyról és a személyes útkeresésről, de rengetegen merítettek a járványhelyzethez kapcsolódó élményeikből is. A zsűri elnöke idén is a József-Attila díjas Grecsó Krisztián volt, aki Vecsei H Miklós Junior Príma-díjas színművésszel és Szabó Melindával, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettesével hirdették ki a nyerteseket.

„Az idei történetek talán minden eddiginél jobban reflektálnak a jelenkor aktualitásaira: megjelenik bennük a fiktív világban való létezés, a kiútkeresés és a remény motívuma is. Nagyon jó látni, hogy az irodalom által hangot kaphatnak ezek a közös társadalmi tapasztalatok, és a plakátokat olvasva minél többen rádöbbenhetünk arra, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel” – összegezte tapasztalatait Grecsó Krisztián.

Az első díjat és az azzal járó 300 ezer forintot a Ha marad valami utánam című novella szerzője, F. Tóth Gergely nyerte, aki pár éve kezdett írni és versekkel is kísérletezik. A második helyért járó 200 ezer forintot az Első ajtó című írásnak ítélte a zsűri, melynek írója Vörös Szabolcs Gergelyné Lukács Andrea, Redelle, aki 4 lány anyukájaként szabadidejében újságíróként, bloggerként tevékenykedik. Harmadik helyen végzett a Szemem színei, Török Ábel alkotása, aki az ELTE-n klasszika-filológia szakos hallgató.

A novellapályázatnak több visszatérő shortlistese is van: 2018-ban Ecsédi Orsolya nyerte a fődíjat Lakásétterem című írásával, idén pedig két műve, a Szőr és az Apokaliptikus tréner is bekerültek a legjobbak közé. Pölczman Péter novellái szintén évről évre a zsűri kedvencei között szerepelnek: 2019-ben harmadik helyezett lett a Várandósságmenedzser című művével, és idén pedig Minden című írása fog megjelenni a plakátokon.

Idén a novellapályázat digitális kiterjesztést kap, így a legjobb alkotások még szélesebb közönséghez eljuthatnak.

A 20 döntős novellából podcast- és videósorozat készül Vecsei H Miklós, Kiss Flóra és Pesák Ádám színművészek előadásában, a kihelyezett plakátok pedig izgalmas AR-technológiával kelnek majd életre szeptembertől. „A kultúra, az irodalom univerzális értékeket képviselnek, csak a fogyasztási szokások alakulnak át minden korban” – mondja Samu Tímea, a JCDecaux Hungary out-of-home médiacég vezérigazgatója. „A podcast formátummal szeretnénk elérni, hogy ne csak a megállóban várakozva töltsünk el öt percet kortárs szépirodalommal, hanem akár utazás közben is, két megálló között.”

A Telekom idén egy speciális különdíjjal színesítette a mezőnyt: a MagentaKraft mentorprogramja Párkányi Kornéliát karolta fel, akinek Online című novellájában egy autista kisfiú online oktatásra való átállásának megható története rajzolódik ki.

A JCDecaux idén is közönségszavazásra buzdítja az utazó- és az olvasóközönséget a pályázat weboldalán. Szavazni lehet az egyéni kedvencre a zsűri által 20 legjobbnak ítélt novella közül, hogy a legtöbb voksot kapó novella szerzője legyen a közönségdíjas.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás