A hét műtárgya: Szekszárd

Avatar photo
2016.11.26., 15:01

November 21-én a Hygge rendezvényhelyszínen lezajlott a Szekszárd Borvidék Kft. és az ArtHungry által közösen szervezett Szekszárdi borvidék arculattervezési pályázat ünnepélyes díjátadója. Az e heti műtárgynak is kiválasztott, győztes tervet készítő két tervezőgrafikussal, Nagy Dániellel és Lakosi Krisztiánnal beszélgettünk.

sz_1

Először is gratulálok a győzelemhez, úgy gondolom jó döntést hozott a zsűri. Dani, rólad tudjuk, hogy a Hidden Characters egyik tagja vagy, de most mégsem a megszokott alkotótársaddal, Orbán Petivel, hanem Krisztiánnal indultatok a pályázaton. Mesélnétek erről?

Dani: Köszönjük. Peti Krisztián testvérével, Ricsivel indult a pályázaton. Mindkettőjüket a Szombathelyi Művészeti középiskolából ismerjük, ahol mi is megismerkedtünk. Később az ő útjuk is a Magyar Képzőművészeti Egyetemre vezetett. Régóta barátok vagyunk és már terveztük egy ideje, hogy közös projekteket csinálunk.

Krisztián: Gondoltuk első ilyen próbálkozásnak jobb, ha nincs akkora felelősség, mint egy éles megrendelésnél. Egy nyílt pályázat tökéletesnek tűnt arra, hogy kipróbáljunk egy még szokatlan felállást. Viszont úgy éreztük négyen sokan lennénk erre a feladatra, így inkább 2×2 fős csapatokra osztottuk magunkat, amiben egy online „randomizáló“ volt a segítségünkre

sz_2

Hogyan jutott el hozzátok a pályázat híre és miért döntöttetek úgy, hogy részt vesztek rajta?

Dani: Én az egyik szakmai Facebook közösségben láttam, hogy lesz ilyen és tetszett a kezdeményezés. Ahogy én tudom külföldön sincs olyan sok példa arra, hogy egy egész borvidék egységes minőségi arculatot terveztet, szóval ez mindenképp támogatásra méltó. Egy egész vidék arculatának megtervezése érdekes szakmai kihívást is jelent, nem utolsó sorban pedig a szekszárdi bor is közel áll a szívemhez.

Krisztián: Ha jól emlékszem én is az egyik Facebook szakmai csoportban olvastam erről először. Voltak jó és rossz tapasztalataink egyaránt pályázatokkal kapcsolatban, de a kiírás és a téma is szimpatikus volt. Emellett ez az új szituáció, hogy Danival dolgozunk együtt egy tök izgalmas dolognak ígérkezett.

sz_3

Mennyi ideig tartott a tervezési munka és mi volt a koncepció?

Dani: Körülbelül két héttel leadás előtt kezdtünk el gondolkodni és egy hét lehetett az intenzívebb munka. A koncepciót tekintve, ami nekünk kifejezetten megtetszett ebben az egészben, – amire már céloztam is –, hogy egy egész vidék arculatát sokkal nehezebb feladat megtervezni, mint egy konkrét borászatét, mert egy sokkal színesebb közösséget és termékpalettát kell reprezentálnia.

Krisztián: Úgy éreztük, hogy a címer a megfelelő motívum egy geográfiai egység képviselésére, de Szekszárd címere nem teljesen látja el ezt a feladatot. Mivel a borvidék ennél több települést ölel fel, ezért ezt csak kiindulópontként használtuk és egy új címert hoztunk létre, ami kirajzolja a szőlősorokkal fedett dombokat, tehát a szőlőtermesztésre utal. A címer arany koronáját pedig tekinthetjük a dombok között felkelő napnak, amely az életenergiát adja a növénynek. A címer formavilága összességében meghatározza a helyszínt is.

sz_4

Dani, te pár éve diplomáztál a Képzőn, Krisztián, ha jól tudom, te még előtte állsz. Szerintetek milyen perspektívái lehetnek a szakmában ma egy friss-diplomás tervezőgrafikusnak itthon?

Dani: Bármi lehetséges, csak ki kell találni, mit szeretne az ember. Mi mindannyian szabadúszó karrierben majd saját stúdióban gondolkodtunk, ezért már diploma előtt nekiálltunk a portfólió és az ügyfélkör tudatos kiépítésének. Ha ilyen tervei vannak az embernek a diploma nem is annyira fontos, a megrendelőknek úgyis csak a referencia számít.

Krisztián: Persze az ügynökségi élet teljesen más, de arról nem tudunk nyilatkozni, mivel nem volt benne túl nagy része egyikünknek sem.

sz_5

Mindketten jelen vagytok nemzetközi portfólió közösségi felületeken is munkáitokkal. Mennyire fontos egy hazai alkotóművésznek a megjelenés ilyen jellegű platformokon a saját website-ján kívül? Egyáltalán szükség van még saját oldalra a közösségi gyűjtőfelületek mellett?

Dani: Nem hiszem, hogy van egyértelmű recept. Látni példát mindenre, sokan kifejezetten sikeresek csak ezzel, csak azzal is. Mi Hidden Characters-ként a biztonság kedvéért próbálunk megjelenni minél több felületen.

Krisztián: Már körülbelül két éve a legtöbb projekten együtt dolgozunk Ricsivel. A weboldalunk még nem publikus, de hamarosan startol. Nálunk is kérdéses most, hogy hány felületen akarunk indulni, de azt gondoljuk, hogyha van energiája és ideje az embernek érdemes minél több platformon megjelenni.

sz_6

A hazai grafikai, vagy akár képzőművészeti közösségről mi a véleményetek?

Dani: Szerintem a hasonló gondolkodású fiatalok könnyen megtalálják/inspirálják egymást, és tartják is a kapcsolatot. Továbbá a szakmában a különböző korosztályok képviselői is sok fórumon találkoznak, folytatnak párbeszédet egymással, ami nagyon hasznos. A társszakmák képviselőivel, művészekkel, pedig kifejezetten jó együtt dolgozni.

Krisztián: Nekem a barátaim nagy része grafikus. Nem tudom, hogy létezik-e hazai szakmai közösség, vagy erről tudok-e véleményt formálni, de azokat az emberek, akik körülvesznek szeretem.

sz_7

A következő időszakban elindul a szekszárdi borvidék arculatának kidolgozása, én személy szerint már nagyon várom hogyan fog működni a terv a gyakorlatban. Ezen kívül milyen munkán dolgoztok jelenleg és mik a jövőbeni terveitek?

Dani: Mi is nagyon várjuk, elégedettek vagyunk a tervvel, de úgy érezzük, tudunk még rajta csiszolni. Mi most Petivel, két kiadványon dolgozunk. Az egyik történelmi a másik építészeti témájú, mind a kettő elég izgalmas. Plusz új honlapot és arculatot is tervezünk magunknak. A későbbiekben reméljük lesz folytatása a közös munkának Krisszékkel és egyszer akár egy közös stúdió is összejön. Most épp Ricsivel egy meghívásos pályázaton dolgozunk együtt hárman.

Krisztián: Mi is több munkán dolgozunk jelenleg, három most induló vállalkozás arculatát építjük, talán az egyik legérdekesebb egy Red Dot díjas szemüveg koncepció, amiből a tervezők terméket szeretnének csinálni. Emellett mi is dolgozunk a saját arculatunkon és ugye a weboldalunkon.

sz_8

Végül, mit szóltok az ArtHungry-hoz, esetleg van-e olyan alkotó, akit ezen a felületen ismertetek meg és megtetszettek a munkái?

Dani: Eléggé új vagyok a felületen, a pályázat kedvéért regisztráltam. Olyan alkotóba még nem botlottam bele, akit amúgy nem ismertem volna, de később biztos ilyen is elő fog fordulni. Szerintem az ArtHungry-nál jó irány, hogy ilyen jellegű helyi pályázatokkal több tud lenni a hasonló portfóliós oldalaknál.

Krisztián: Nekem is szimpatikus ez az irány. Azt gondolom, hogy ezekkel az eseményekkel és pályázatokkal tud más lenni az ArtHungry, mint akármelyik más portfólió megosztó oldal.

A győztes pályamunka ArtHungry oldala ›

A pályázat eredményhirdetéséről szóló hivatalos hír ›

Fotók a pályázat díjátadójáról ›

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás