Avatar photo
2021.01.5., 10:34

A hét kreatívja: Peltan-Brosz Studio

Roland számára az alkotás meditáció – nagyon el tud mélyülni az adott koncepció és vizuális világ kialakításában. Corával már több éve együtt dolgoznak, és bár mindig más-más szemszögből közelítik meg az adott projektet, pont ettől működik a közös munka; jól kiegészítik egymást. A Peltan-Brosz Studio égisze alatt számos ügyféllel dolgoznak a világ minden tájáról – Los Angeles-től Budapesten át Hong-Kongig.

Kezdetek

Peltán-Brósz Roland |Még művészettörténet hallgatóként tetszett meg a grafika. Hatással volt rám ebben persze az otthoni közeg is, mivel édesapám részéről a család nagyrésze építészmérnök, valamint édesanyám ágán egy nagybányai festő is megtalálható. Tetszett a tervezőgrafika világteremtő ereje; az a tulajdonsága, hogy egy brandet vagy akár egy csomagolást is olyan fényben tüntethetsz fel, amilyennek csak szeretnéd. Nem szeretek aktuális trendeket követni, tervezés közben arra gondolok, hogyan nézett volna ki az adott logó vagy csomagolás húsz évvel ezelőtt és arra, hogy ennek húsz év múlva is ugyanúgy működnie kell majd. Persze hatással van rám a Bauhaus, a svájci plakátok és a skandináv grafika is.”

Peltán-Brósz Cora |Kerámia- és üvegtervezőként végeztem Kolozsváron, de Kortárs szobrászat és divat szakon is tanultam Olaszországban. Tanulmányaim befejezése után egy üvegüzemben, majd egy ipari élelmiszergyárban dolgoztam tervezőként, mindeközben pedig a kerámia stúdiómban folytattam művészeti projekteimet. Miután 2017 elején megismerkedtem Rolanddal, Budapestre költöztem, és úgy döntöttünk, közösen folytatjuk a Peltan-Brosz Studióban.

Alkotás

Roland | Az alkotás számomra meditáció – mindig nagyon elmélyülök a koncepció és a vizuális világ kialakításában. Leginkább a stúdióban szeretek alkotni, mivel azt Corával nagyon otthonossá tettük.”

Cora | A kreativitás számomra spontán, humoros és kalandos mind a munkában, mind pedig a magánéletben.” 

Motiváció

Roland | Leginkább a uniformizálás motivál – a grafikai világot harmónikussá tenni és minőségileg átalakítani. Annak örülök a legjobban, ha a márka, aminek a létrehozásában közreműködtem, sikeres lesz.”

Cora | „Budapesten élni és együtt dolgozni Rolanddal számos gyönyörű projekten – ez motivál a leginkább.” 

Kollaboráció

Roland | „A kollaborációban az a legjobb, ha az együttműködő alkotók jól kiegészítik egymást – Corával már több éve együtt dolgozunk, és bár mindig más-más szemszögből közelítjük meg az adott problémát, pont ettől tud működni. Cora mellett számos más hazai kreatívval és marketingessel is együttműködtem már, úgy mint a Heonlab, Laki Eszter, L², Koszó Kamil és Szabó Gábor.”

Cora | „Középiskolás korom óta számos művészeti együttműködésben volt részem – más keramikusokkal együttműködve készített munkákkal kiállításokon és két kerékpárverseny szervezésében is részt vettem, az elmúlt években pedig a Peltan-Brosz Studióban nagyon sok tehetséges tervezővel találkoztam és dolgoztam együtt.”

Technikák, eszközök

Roland | „Többnyire számítógépen dolgozom, viszont a monitor elől sohasem hiányozhat a ceruza és a papír.”

Cora | „Minden munkám abból fakad, hogy játszani akarok. A legjobb kommunikációs eszközeim az improvizáció és a kísérlet. Természetesen itt, a stúdióban, a szerepem sokkal komolyabb, mivel valós ügyfelekkel van dolgunk a világ minden tájáról, ezért a képességeimet mindig az adott együttműködésekre hangolom.”

Inspiráció

Roland | „Minden inspirál, ami szép. Leggyakrabban a művészeti világból merítek ihletet. Nagyon szeretek Budapesten lakni és dolgozni. Nem tudom megunni az épületeket; mindig van egy bérház vagy villa, amit még nem láttam, vagy egy részlet, amit korábban még nem fedeztem fel. De persze rengeteg nemzetközi grafikus is inspirál: Lundgren+Lindqvist, Anagrama, Homework, Olssøn Barbieri, Pop & Pac. A hazai alkotók közül pedig Laki Eszter, a Hidden Characters, Unger Zsolt, az és Koroknai Kira.”

Cora | „Minden inspirál: helyek, ahol kirándulok, emberek, akikkel találkozom, a kertben található növények és állatok, amelyekhez hozzáérek. Rolanddal nagyon különböző kreatív energiával bírunk – minden nap inspiráljuk és kiegészítjük egymást.”

Siker

Roland | „A klienseink sikereire vagyok a legbüszkébb és arra, hogy több olyan is van közöttük, akivel már majdnem tíz éve együtt dolgozunk.”

Cora | „Nincs rövidített útvonal, a szakmai elismerésért keményen meg kell dolgozni. A siker számomra azt jelenti, időt tudok teremteni arra, hogy élvezzem és tiszteljem a munkám eredményeit.”

Alkotás és zene

Roland | Nálam a zene fontos része az alkotási folyamatnak. A középiskolában trombitálni tanultam, majd később elkezdtem elektromos gitáron is játszani. Az íróasztalom mellett tartom a gitáromat és kikapcsolódásként munkaidőben is előveszem –  ilyenkor többnyire Dire Straits, Red Hot Chili Peppers, Pink Floyd riffeket játszom. Amúgy pedig több lemezjátszóm, erősítőm és rádióm is van. Bakelitlemezeim között megtalálható Mendelssohn, Rachmaninoff, Beethoven, Stravinsky, Ravel, Frank Sinatra, Nat King Cole, Sade, Madonna és az Első Emelet is.”

Cora | „Nagyon szeretem a zenét; tizenéves koromban furulyán és klasszikus gitáron is játszottam. Mostanában a legjobban azonban azt élvezem, amikor főzés közben Rolandot hallgatom, amint a Fender Stratocasterjén játszik. A stúdióban számtalan bakelitlemezt hallgatunk, aktuális kedvencem Pink Floyd Echoes című albuma.” 

Szakma

Roland | „Magyarországon erős a grafikai képzés és már a kezdő szakmabeliek is nagyon jó munkákat tesznek le az asztalra. A szakmát nem gondolom túl zártkörűnek, ha valaki tehetséges és kellőképpen motivált, akkor könnyen megrendelésekhez juthat, a különböző portfólió oldalak segítségével pedig hamar ismertté is válhat. Nagyon sok külföldi kliens keres direkt magyar grafikusokat.”

Cora | „Nagyon sok tehetséges tervező van Magyarországon. Számtalan munkalehetőség kínálkozik a grafikai tervezés területén, mivel a helyi és globális vállalkozások rendszeresen megújítják az arculatukat, termékeik csomagolását, és végül mindegyiküknek szüksége lesz egy grafikusra, aki segít ebben a folyamatban. 

Célok és álmok

Roland | „A célom, hogy a stúdiónkat még stabilabb alapokra emeljem – több emberrel kollaborálni és új ágazatokban is dolgozni.”

Cora | „Célom, hogy egyensúlyt találjak a művészet, a stúdiós munkám és a magánéletem között.”

Heti kérdések:

Boldogok vagytok? 

Roland: Igen! Corával hamarosan kisbabánk születik! Nagyon örülök, hogy ez ebben az életszakaszban megadatik nekünk.

Cora: Izgatottan várjuk, hogy tavasszal megismerkedjünk a kisfiunkkal.

Milyen munkán dolgoztok jelenleg?

Roland: Kiállításarculaton, környezetbarát csomagoláson, egy divatmárkán és házfelújításon – részletek hamarosan az Instagramon és portfóliónkban.

Cora: A stúdiós munkáim mellett a másik fontos elfoglaltságom jelenleg az otthonunk előkészítése a babánk érkezésére.

Ha nem a jelenlegi munkátokkal, akkor mivel foglalkoznátok leginkább?

Roland: Lemezboltot nyitnék, ahol az emberek meghallgathatják a lemezeket vagy bicikli boltot és szervizt, ahol ‘80-as, ‘90-es évekbeli bicikliket újítanék fel.

Cora: Sportolóként vagy edzőként dolgoznék. 

Mester, akire felnéztek?

Roland: Ocskai Ágnes művésznő, aki óriási türelmével megtanított rajzolni és azt is, hogyan válhat belőlem jó tanár. 

Cora: A szüleimre, akik arra tanítottak bennünket a testvéreimmel, hogy mindig kövessük az álmainkat, legyünk őszinték, dolgozzunk keményen, valamint tanuljuk meg élvezni és megosztani szeretteinkkel az élet gyümölcseit.

Kedvenc hely, ahol lazíthattok?

Roland: A Fiumei úti sírkert, ahol naponta sétálunk Corával, a Kéktúra útvonala, ahol a barátainkkal szoktunk túrázni és édesanyám kertje Kolozsváron, ahol sok háziállat vesz körül.

Cora: Egy jó hosszú séta a Kéktúra vonalán, majd egy jó hosszú alvás az ágyamban. A hálószobám a szentélyem.

Dolgok, amiket kifejezetten ajánlotok?

Roland: Biciklizés a városban, muskátligondozás az erkélyen, bakelitlemez hallgatás, kirándulás és a család.

Cora: A Hivatal című sorozat. Nagyon szórakoztató!

Kedvenc mondások:

Roland: “I like big, fat men like you. When they fall they make more noise.” Tuco (A Jó, a Rossz és a Csúf, 1966).

Cora: “You miss 100% of the shots you don’t take. – Wayne Gretzky” – Michael Scott (A Hivatal című sorozat)

 

CV

Peltán-Brósz Roland

TANULMÁNYOK

2007-2012 – Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Művészettörténet BA és MA
2012-2018 – Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, Tervezőgrafika, Egységes osztatlan képzés MA

OKTATÁS

2019 – Forrai Gimnázium, Grafika, óradó tanár

Peltán-Brósz Cora

2015-2017 – Kerámia- és üvegtervezés MA, Universitatea de Arte Plastice si Design, Kolozsvár (Románia)
2013 – Kortárs szobrászat és divat szak, Accademia di Belle Arti di Macerata (Olaszország)
2012-2015 – Kerámia- és üvegtervezés BA, Universitatea de Arte Plastice si Design, Kolozsvár (Románia)

Peltan-Brosz Studio: Web | Behance | Instagram

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!
A cikk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült.

Címkék: , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás