„A hamisítatlan valamilyenség visz előre, és akkor már végtelen a lehetőség!” – Odett-interjú

Avatar photo
2016.05.3., 18:53

Évek óta a hazai popszakma meghatározó jelensége Polgár Odett, akinek minden kiadott dalát hosszú időn keresztül visszahallhattuk a rádiókból, szinte minden hazai fesztivál állandó fellépője, idén nyáron pedig végképp megállíthatatlanul a középpontba kerül: Be With You című dala lett az idei Sziget fesztivál himnusza, emellett pedig vadonatúj lemezzel jelentkezik (amit május 6-án az A38 Hajón mutat be). Ennek apropóján kérdeztük Odettet Szigetes élményeiről, a hamarosan megjelenő albumának zeneszerzési folyamatairól és vizuális koncepciójáról, valamint a magyar és angol nyelvű dalok viszonyáról.

_DSC7500

Először is szeretnénk gratulálni a Be With You-hoz! Mesélj, hogyan jött a megkeresés, hogy te énekeld az idei Sziget-himnuszt? Mi volt az első reakciód? Stresszesebb volt ennek a dalnak a munkálata, mint egy ’’átlagos’’ Odett-számnak?

Köszönjük szépen, Toldi Miklós nevében is, aki a társszerzőm, illetve a producere is a dalnak. Igazából ez nem egy egyértelmű felkérés volt, hanem mivel most készül az új lemezem, ezért folyamatos dalírás történik éppen. Erről tudtak az illetékesek a Szigetnél is, aztán kérték, hogy küldjük át a meglévő anyagot. Rajtunk kívül is volt pár zenekar a pakliban, akik éppen új anyagon, dalokon dolgoznak, viszont hatalmas örömünkre és büszkeségünkre végül a Be With You-ra esett a választásuk.

Ott leszel idén a Szigeten? Belegondoltál már abba, hogy az egyik legnagyobb európai fesztivál minden reklámjában és üresjáratában a te dalodat fogják hallani a világ minden tájáról érkező fiatalok?

Miközben olvastam a kérdést, már kicsit el is pirultam, meg persze mosolygok is. Természetesen eljátszottam ezzel a gondolattal, mondjuk még ott tartok ennek az egésznek a feldolgozásában, hogy 5 évesen már ott voltam az első Szigeten, és most meg ez történik velem. Fantasztikus érzés! Már rengeteg üzenetet kaptam külföldi Szigetelőktől, hogy imádják a dalt, és szeretnék elkérni az akkordjait.

Természetesen alig várom, hogy nyár legyen, és ott tartsunk, hogy a saját fülemmel, szememmel is megtapasztaljam, amikor a Be With You szól a Nagyszínpad hangfalaiból!

Mi az első szigetes emléked, amire vissza tudsz emlékezni?

Elmesélem a legrégebbit, amikor 1993-ban egy végtelenül kedves krisnás lány kék, fehér és rózsaszín virágokat festett az arcomra – annyira büszkén viseltem!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nem a Sziget-himnusz az egyetlen újdonság körülötted, hiszen hamarosan megjelenik az új nagylemezed is. Mesélj az új albumról! Kikkel dolgoztál együtt? Miben különbözik a hangzás a 2014-es Csillagtérképétől?

Kevésbé koncepciózus, mint a Csillagtérkép, de legalább annyi szerző, producer megfordul rajta, valamint ezen az albumon két remix is helyett kapott. Ennek az új anyagnak a dalait 90%-ban már ismeri a közönségem, hiszen kislemezként már kiadtuk őket, viszont annyi szám összegyűlt, hogy egy teljes albumot megtöltsünk velük. A lemezbemutatóra még nem lesz kész a lemez, de május végére várható a fizikai megjelenés, hogy a kedves közönség is a kezében tarthassa. Erre kitaláltunk egy jeles eseményt is, de erről később, időben értesítünk mindenkit!

Nem tudom, hogy szándékosan-e, de a korábbi albumaid megjelenései között mindig három év telt el, most viszont „csak” két évet kellett várnunk az új anyagra. Mit gondolsz, felpörögtek körülötted az elmúlt időszakban az események?

Úgy tűnik, igen, bár egyáltalán nem tudatos (sajnos), hogy mennyi idő telik el egy-egy album közt, most így jött ki a lépés, ez nem volt befolyással most sem az dalok szerzésénél.

Az utóbbi időszakot talán egy jóval termékenyebb és inspirálóbb periódusnak nevezném, amiben végül szerencsére most sem ment a minőség rovására a mennyiség.

L1280499

Milyen zenét hallgatsz mostanában? Vannak olyan dalok vagy előadók, akik inspirálták az új anyagot?

Elég eklektikus, milyen zenéket hallgatok, és az, hogy hogyan hallgatom, sem feltétlenül megszokott. Ha valami tetszik, akkor képes vagyok minimum egy hétig folyamatosan egyetlen egy dalt naponta többször, most például Beyoncé Lemonade-jét, pontosabban a Freedom című számot hallgatom rongyosra.

Mostanában jelentettél meg angol nyelvű dalokat is – gondolok például a Stardustra vagy a Be With You-ra. A lemez összetételében mennyire fognak dominálni a magyar számok?

Csak ez a két dal lesz angol nyelven.

A Stardustnak egyébként egy magyar nyelvű változata is készült. Erre miért volt szükség? Szerinted így jobban eljut az emberekhez az üzeneted?

Minden angolul kiadott dalomnak van valami története, hogy végül is miért publikáltuk nem magyarul. A Stardust esetében a hazai eurovíziós elődöntő 30 legjobb dala közé kerülés volt az apropó. Mivel folyamatosan írunk dalokat, és pont novemberben állt úgy ez a szám, hogy érdemesnek találtuk nevezni, akkor még sehol sem volt a magyar szöveg hozzá, ugyanis nálunk a Csillagtérkép óta minden dal először angol nyelven íródik, majd profi szövegíró, esetleg író, költő vagy én próbálkozom meg az adott dal magyar nyelvű szövegírásával.

Szeretek az anyanyelvemen énekelni, így ismert meg a közönség, és ezt továbbra is fontosnak tartom, viszont ha van olyan lehetőség, ami a szívemnek kedves, esetleg kicsit messzebbre sodorna, akkor élek vele, és megmutatom angolul is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az előző lemezednél azt nyilatkoztad, egyre nagyobb szereped van a dalszövegeid írásában. Ez hogyan változott az új lemez munkálatainál? Kezded teljesen a kezedbe venni az irányítást?

Nem teljesen, ez egy elég nehéz és összetett feladat, ráadásul olyan írokkal, mint Müller Péter Sziámi, Tariska Szabi, Hujber Szabolcs, elég könnyű együtt dolgozni, és nem mellesleg szeretek is velük alkotni. Mára ott tartok szövegírás tekintetében, hogy például van egy refrénötletem, és akkor közösen bontjuk ki a dal történetét az egyik szövegíróval,  de olyan is előfordult, hogy írtam egyet, és kértem, hogy javítsák ki. Szóval hasonlóan csapatmunka ez is, mint a zeneírás.

Úgy tudom, egy különleges fotózás során készült el az album borítója is. Mesélnél a koncepcióról, a technikákról és a csapatodról?

Van egy csodacsapatom, amely nemcsak ilyen helyzetekben áll mellettem, hanem minden koncertre összeszed, vagy jeles esemény előtt közösen leülünk ötletelni, beszélgetni, mit szeretnék, hogy nézzek ki, tehát zajlik egy közös inspirálódás. A fotókat gyerekkori jóbarátom, Hencz Péter készítette, aki a kezdetektől ott van mellettem, és ahogy ő lát engem, pontosan úgy képzelem magam, ahogyan a végén megjelenek a képein. A fotósorozat stylistja Laczkó Móni, aki a tökéletesen finom francia elegancia legprofibb mindentudója, Titkos Berni sminkelt, akiről pont a fotózáson derült ki, hogy tulajdonképpen festőnek készült, de „csak” a legbátrabb, leginnovatívabb, földre szállt csodasminkes lett, illetve Kozma Norbi, aki nemcsak az egyik legjobb barátom, de vakon megbízunk egymás tehetségében, ízlésében, gondolataiban. Ő mutatta például a fotózás előtti első inspirációs képet amiből végül kiindultunk.

Innen is köszönöm, hogy vagytok!

L1280329

Egyre több divatmagazinban szerepeltél: Elle, Marie Claire, az InStyle-címlapodról és a díjadról nem is beszélve. Szerinted mi az oka annak, hogy a női lapok elkezdtek feléd, illetve általánosságban a kevésbé mainstream előadók felé nyitni?

Merem reméleni, hogy azért, mert rájöttek arra, hogy sokkal több pontenciál van egy különleges, eredeti, saját magát hitelesen képviselni tudó, önazonos, őszinte, karizmatikus nőben, férfiben, együttesekben, produkciókban.

A hamisítatlan valamilyenség visz előre, és akkor már végtelen a lehetőség!

A lemezbemutató után néhány héten beüt a fesztiválszezon. Merre láthatunk a nyáron, mik a terveid az elkövetkezendő időszakra?

Szeretnék még egy, illetve két új videoklipet az új album dalaihoz, illetve felejthetetlen koncerteket adni a fesztiválokon; most minden energiámmal erre koncentrálok. Ősszel pedig egy kicsit máshogy szeretnék kihozni egy újabb anyagot, amely már most elég izgalmas, el is kezdtünk ezen dolgozni, de erről majd akkor bővebben.

L1280454

Odett május 6-án egy ingyenes koncert keretében mutatja be lemezét az A38 Hajón a Bermuda és a német Souvenir Season társaságában.

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás