A feketéket érő atrocitásokra hívja fel a figyelmet a Philando Castile emlékének dedikált kiállítás

Avatar photo
2018.07.5., 18:20

A művészet regeneráló ereje egy új kiállításban önt formát, a 2016-ban lelőtt Philando Castile emlékének dedikálva. Az Art and Healing: In The Moment című tárlat a művészet fontossága mellett a fegyverrel elkövetett brutalitásra és a feketéket érő atrocitásokra hívja fel a figyelmet.

Az egész kezdeményezés mögött egy olyan ember áll, akire nagyobb hatással voltak az események, mint bárki másra. Philando Castile édesanyja, Valerie Castile néhány hónappal ezelőtt hívta fel a Minneapolis Institute of Art intézményét, hogy közösen hiteles emléket állíthassanak az esetnek azokból a alkotásokból, amelyeket a fia temetése óta kapott.

 
 
 
 

Philando Castile halála számos művészt megmozgatott, és szóra bírt, a kiállítás pedig a tragédiából született alkotásokra építkezik.

 
 

Nicole Soukup, az intézet kortárs művészeti kurátora a következőképpen számolt be a tárlatról:

Ez a kiállítás egy fájdalmas és megosztó tragédiáról szól, amely megmutatja a közösség válaszát egy olyan módon, ami többet mond, mint a szavak önmagukban. Arra biztatja a közönséget, hogy mélyebben belegondoljanak a pillanatnyi társadalmunkba.

 
 

A kortárs művészet lényege az aktuális problémák felvetése és a gondokkal folytatott küzdelem kezdeményezése. A kiállított tárgyak között olyan változatos alkotások akadnak, mint olajfestmények, szobrok és stencilezett plakátok.

 
 

A rendőri agresszió azóta jelen van a feketék életében, mióta világ a világ. Philando Castile esete máig tisztázatlan, a hangsúly azonban nem a körülményeken van. Akár elkövette a bűnt, akár nem, a gyilkosság indokolatlan volt, ám ezzel a tragédiával olyan alkotások születtek, amelyek egy lépéssel közelebb juttatták társadalmunkat a faji előítéletek megszüntetéséhez.

(Forrás: The Guardian)

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás