A Broadway színpadára állítják Jean-Michel Basquiat borongós tündérmeséjét

A New York-i Broadway megnyerő abszurdummal reagál egy roppant összetett kérdésre, hogy miként is vált a brooklyni graffitis utcagyerekből Andy Warhol fellegekbe emelt neo-expresszionista pártfogoltja. Az impulzív legenda története a Tony-díjas John Doyle rendezésében kerül színpadra, átdolgozva Jean-Michel Basquiat sorsfordulatokban gazdag életét. Mielőtt azonban rátérnénk a musicalre, nem árt, ha tudunk néhány dolgot a kortárs művészet legnagyobb alkotásai mögött húzódó eseményekről.

A Puerto Ricó-i származású művészt gyermekkorától kezdve inspirálták a 20. századi absztrakt expresszionizmus alakjai, többek között Cy Twombly és Robert Rauschenberg. Az alkotásvágy már ekkor ott csörgedezett az ereiben, édesanyja pedig látván a fiában dúló kvalitásokat, rengeteg időt töltött vele kortárs múzeumok tárlatain, melyek nagy hatást gyakoroltak Basquiat későbbi alkotásaira.

Művészetének első manifesztumai a nagyváros utcáin jelentek meg, az urbánus környezetre reflektáló graffitik formájában.

Basquiat csapongó gyermekkora, szülei válása és a folyamatos költözések miatt egyre komolyabb atrocitásokba keveredett az apjával, így gyakran megesett, hogy napokra elszökött otthonról, menedéket lelve a hetvenes évek LSD-hullámában. 1969-et írtunk, amikor a 18 éves tehetség elvesztette az általa két legcsodáltabb zenészt: Jimi Hendrixet és Janis Joplint. Mindketten a túlzott acid és alkohol árnyékában lelték halálukat, ám ekkor a fiatal művész még csak nem is sejtette, hogy ő is éppen így végzi majd néhány év múltán.

A középiskola befejeztével Basquiat elhagyta a szülői házat, csekély megélhetését pedig kézzel festett pólók és képeslapok eladásából biztosította.

Még szintén ebben az évben kínálkozott a lehetőség, hogy eladja egyik munkáját Andy Warholnak, aki éppen egy New York-i étterembe ült be ebédelni, amikor eléállt a neo-expresszionista festészet leendő ikonja.

A korai nyolcvanas évek meghozták a várva várt sikert, a lecsengőben lévő pop-art műfajába pedig Basquiat lehelt új életet a primitivizmus lehengerlő absztrakciójával.

Mint a legtöbb alkotó, Jean-Michel Basquiat is megrögzötten vágyott az elismerése, ám amikor hirtelenjében dollármilliókért kezdték felvásárolni a képeit, olyan pénzösszegek és elvárások nehezedtek rá, amivel egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Radikálisan rövid idő alatt az amerikai képzőművészet újhullámos csillagává nőtte ki magát, Armani öltönyökben festett, és hatalmas összegeket költött kokainra.

Egy szó, mint száz: igazi rock ‘n’ roll életstílust folytatott, egészen addig, míg a saját teremtménye martalékává nem vált.

Andy Warhollal készített kollaborációik új szintre emelték a modern művészet fogalmát, és ami még ennél is lényegesebb, egy olyan barátság szövődött közöttük, amely erősebb volt minden más köteléknél. 1987-ben történt, hogy Warhol egy rutinműtétből lábadozva orvosi műhiba következtében vízmérgezést kapott, és álmában elhunyt. Mondhatni ez volt az a momentum Basquiat életében, amely beverte az utolsó szöget a koporsójába. A heroin-, kokain- és ópiumaddikció elhatalmasodott rajta, és az egyre növekvő sikerek ellenére sem tudta tovább tartani magát: egy évvel később már ő is távozott az élők sorából, mindössze 27 évesen.

A film könnyed, mégis relatíve hiteles atmoszférája jó alapjául szolgálhat majd a színdarabnak, melyet Jon Batiste amerikai jazz-zenész komponál majd. A darab még nem tudni, hogy mikor kerül bemutatásra, ám vélhetően a 2017-ben kiadott Boom for Real életrajzi dokumentumfilm címét viseli majd. A készülő musicalről Batiste a következőképen foglalta össze gondolatait:

Azt akarom, hogy az emberek alkotásra inspiráltan távozzanak az előadásról. Azt akarom, hogy ne csak Jean-Michel Basquiatról, az újítóról tanuljanak, hanem érezzék magukban a kreatív folyamat zsigeri izgalmát, és hogy elmélyedjenek a saját alkotói erejük felfedezésében. Lehetőségünk van elmesélni egy igazán mély történetet, tele érzelmi csúcsokkal és mélypontokkal, hihetetlen művészettel a középpontban.

(Forrás: It’s Nice That)

Címkék: lsd, jimi hendrix, 80-as évek, andy warhol, pop-art, jon batiste, musical, broadway, absztrakció, képzőművész, neo-expresszionizmus, jean-michel basquiat, Janis Joplin, kollaboráció, festő, David Bowie