TELEHOLD
Nyár végi fülledtség – itt a TELEHOLD második nagylemeze
Kánikula címmel megjelent a TELEHOLD zenekar második nagylemeze, a nyár végi fülledtség és a tapasztalás dalainak gyűjteménye.
Van az a meleg, amit az ember vár. A napfény, amitől végre hosszabbnak tűnnek a napok, a vízpart, a nyitott ablakok éjszaka. És van az a pont, amikor mindez túl sok lesz: a levegő elfogy, a bőrön megül a pára, az érzések pedig ugyanúgy nem hagynak hova menekülni.
A zenekar új albuma nyolc dalon keresztül járja körül azt az állapotot, amikor az érzések az intenzitásukkal szinte fizikai teret foglalnak el. A Kánikula egyszerre beszél vágyakozásról, csalódásról, nosztalgiáról, felszabadulásról és arról a nehezen megfogható pillanatról, amikor egy korszak már véget ért, de még mindig érezzük a levegőjében.
A lemez alaphangulata lassabban hömpölygő, balladisztikusabb világot rajzol ki: egy nyár végi melankóliát, ahol a derült ég alatt is ott van valami megmagyarázhatatlan fülledtség. A dalok között ugyanakkor akadnak felvillanások, amelyek kirántják a hallgatót ebből az állapotból, mintha egy hosszú, forró délután után hirtelen feltámadna a szél.
A Kánikula poposabb és komplexebb, mint a zenekar első nagylemeze.
„Az első lemezünk, az Éjszakai számunkra az ártatlanság dalai voltak. A Kánikula már inkább a tapasztalás dalai. Sok minden történt velünk azóta, és azt éreztük, hogy ezek az élmények egyszerre lettek felszabadítóak és fojtogatóak. Ezt az ellentmondást szerettük volna megfogni.”
A lemez zenei világában éppúgy találkozik a brit pop, a barokk és a barokk pop esztétikája, mint a modern alternatív zene. Hallható Clairo, a Fontaines D.C., Lana Del Rey, a Black Country, a Geese és Lee Hazlewood világának inspirációja is, miközben a dalszerzés során a klasszikus big bandes popdalok és olyan kortárs slágerek is inspirációt jelentettek, mint Lola Young Messy című száma.
A Kánikula vizuális világát ugyanilyen fontos irodalmi és esztétikai rétegek határozzák meg. A lemez borítóját Baudelaire A romlás virágai című kötete is inspirálta – a kötet címe pedig az album egyik dalában, a Romlás virágai-ban is visszaköszön. A zenekart az előző évszázadok könyveinek sajátos atmoszférája is megfogta: azoké a kissé megsárgult, sokszor már szétnyíló köteteké, amelyek nem feltétlenül műtárgyként vannak jelen, hanem egyszerűen ott vannak egy családi könyvespolcon, generációról generációra öröklődve – egy Jókai-összes vagy egy régi verseskötet, amit talán már senki nem olvas rendszeresen, mégis valahogy mindenki ismer.
Ez a kettősség a Kánikula egész világában visszatér: régi és új, klasszikus és kortárs, szépség és romlás, könnyedség és fojtás egymás mellett. Mintha egy régi könyv lapjai közül egyszer csak egy mai nyár emléke hullana ki.
A dalok felvételét és keverését maga a zenekar készítette, a teljes projekt végső hangzását pedig Somody Áron finiselte.
A Kánikula első felvezetője a címadó dal volt, amelyhez videoklip is készült. Ezt követte a Hallucinálok, majd az album megjelenésével egy időben érkezett a Fűzfák, amelyben laurie. működik közre. Az album Senki sem normális című dalában a Fiúk zenekarból ismert Bíró Bence vendégszerepel. Minden vizuális anyag Vadas Géza rendező, operatőr keze munkáját dicséri.
A végeredmény egy olyan album, amelyben egymás mellé fér a tengerparti filmek aranyló nosztalgiája, a hanyatló elegancia, egy régi szálloda félhomálya, a színházterem vörös bársonya és egy felszabadító sírás. Mintha a nyár végére nemcsak a levegő melegedne fel, hanem az emlékek is.
A zenekar október 22-én az Akvárium Klubban mutatja be élőben a Kánikulát.
