Szeptember 19-20-án tartják az első Point Of View Budapest (POV Budapest) designkonferenciát a fővárosban, a Millenárison található Nemzeti Táncszínház épületében, szinte csak külföldi vizuális művészek szereplésével.
A szervezők célja, hogy a legizgalmasabb globális alkotók/kreatív stúdiók bemutatásával platformot biztosítsanak a kreatíviparban dolgozók és a design iránt érdeklődők számára, valamint teret adjanak az inspirálódásra és kapcsolatépítésre.
Az előadók között olyan nemzetközileg felkapott kreatív szakemberek és csoportok vannak, mint a Porto Rocha, Pentagram, Snøhetta, BUCK, Koto, Dinamo, Kurppa Hosk, Anna Kulachek, vagy egyedüli magyar fellépőként a Tomcsanyi divatbrand.
A sajtóanyag szerint a két napos esemény többet kínál, mint egy hagyományos konferencia. A nagyszínpadon zajló előadásokon túl lesznek kerekasztal-beszélgetések, szakmai workshopok, és diákok/kezdő grafikusok számára szervezett portfólio-review-k is.
A szervezők a design tematikán túl az eseményt próbálják egyfajta turisztikai programként is interpretálni, ezért a külföldi látogatók részére egyedi, vezetett Budapest sétákkal is készülnek. Ennek jegyében legyártottak egy Budapest Guide térképet is, melyben közel 150 fővárosi étterem, bár, múzeum és más látnivaló kapott helyet, mégpedig azért, hogy az idelátogató vendégek különleges, design perspektívából szemlélve fedezhessék fel Budapestet rejtett kincseit.
A kedvezményes belépőjegyek már elfogytak, de teljes áron még vásárolhatóak kétnapos konferenciajegyek, valamint online jegyek is, ha nem személyesen néznénk végig az előadásokat.
A kétnapos konferencia záró afterpartyja szeptember 20-án, pénteken a Toldi klubban lesz, a Kommenzi szezonnyitó eseményébe becsatlakozva.
POV Budapest Hivatalos | Facebook | Instagram
Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató
A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.